Kutatások a Balaton jövõje érdekében

– Hogyan, és miért jött létre ez a szép, hosszú nevû kutatócsoport?
– A Balaton Fejlesztési Tanács 2001. július 17-én döntött a kutatócsoport felállításáról. Az elõzményekhez tartozik, hogy a Területfejlesztési Törvény értelmében létre lehetett hozni úgynevezett térségi tanácsokat ott, ahol közigazgatási, pl. megyehatáron átnyúló feladatok tartós kezelése a feladat, a Balaton esetében ezt viszont kötelezõvé tette a törvény. Ennek értelmében a fejlesztési statisztikai régiók mellett a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezeteként itt is létre kellett hozni olyan regionális fejlesztési ügynökséget, amelyek koncepciók, stratégiák, programok alkotásával határozzák meg az egyes területek fejlesztésének irányait, és képes elvégezni a projektmenedzsmenttel járó feladatokat. Ezért 2000-ben felállt a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség, amely megkezdte a modern területfejlesztés követelményei szerint megfelelõ munkát. A programok, tervek megalkotásához azonban helyzetelemzésekre, adatokra volt szükség. Amik rendelkezésre álltak – például a Központi Statisztikai Hivatal jelentései – messze nem voltak elégségesek, illetve nem lehetett automatikusan ezeket a Balatonra alkalmazni. Az akkoriban 164, ma 179 település három megyében található. Ráadásul három olyanban, amelyik más és más fejlesztési, statisztikai régióban van.  A Balaton gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi helyzetérõl gyakorlatilag nem nagyon voltak használható adatok, anyagok, az ezekbõl következõ helyzetelemzések pedig szinte teljesen hiányoztak. Bár az alapkutatások szükségessége többször felmerült, egyszerûen nem volt rá anyagi keret. Fogalmuk sem volt például a döntéshozóknak, hogy hova tûntek a német vendégek a Balatonról! Ekkor keresett meg dr. Bóka István, a BFT akkori elnöke, hogy milyen módon lehetne megszüntetni ezt az információ hiányos helyzetet. Abban egyetértettünk, hogy középtávú kutatási programokat kell indítani a jövõ érdekében. 2000. év végén összeállítottam egy kutatási tervet, készítettem rá egy költségvetést. Kiderült, hogy ebbõl egy állandó csoport létrehozására van lehetõség. Összeállt az anyagi háttér, és az elkövetkezõ nyáron hat fõvel elindult Balatonfüreden a munka. Elõtte a Balaton térségének gazdasági társadalmi helyzetérõl lehetett a legkevesebbet tudni, ma viszont ez az ország egyik legjobban kutatott régiója. A nagy múltra visszatekintõ limnológiai és környezeti kutatások így egészülhettek ki a Balatonnál is.
– Mik voltak az elsõ eredmények?
– 2003-ig rengeteg mindenre fényt derítettünk. A német vendégek eltûnése ügyében például átvizsgáltuk a három megye Közigazgatási Hivatalainál az ingatlanok adásvételi szerzõdéseit, amelyekbõl kiderült, hogy – bár valóban valamivel kevesebben vannak – nem eltûntek, hanem már nemcsak kereskedelmi illetve magánszálláshelyeken laknak, ha a Balatonhoz jönnek! Magya-rul rengeteg ingatlant vásároltak a Balaton környékén, azaz itt vannak sokan most is, csak ez nem a vendégéjszakák számában mutatkozik. Ráadásul nemcsak õk használják ezeket az ingatlanokat, hanem bérbe is adják honfitársaiknak, és mindössze 4%-uk adózik ezután helyben. Számos hasonló dologra jöttünk rá kutatásaink folyamán. Nagyon sokrétû a helyi társadalom. A 2001-es népszámlálás mintegy 260.000 helyi lakost regisztrált, ugyanakkor száztízezer lakás, és csaknem ugyanennyi üdülõ van a tó környékén. Sokan nyugdíjasként leköltöznek a nyaralókba, integrálódnak, színezik a helyi társadalmat. A régió helyi társadalmát mintegy 45 országból ingatlant vásároló külföldi teszi igazán multikulturálissá, és akkor a turistákról még nem is beszéltünk.

– Valahogy mégis eltûnni látszik mára az egykori Balaton-érzés.
– Ehhez látni kell, hogy a Balatonnál mindig is óriási volt a vállalkozói és a civil szféra aktivitása. Az 1880-as évektõl az elsõ világháborúig a civilek csináltak életet a tó körül. Ma úgy is mondhatjuk, hogy itt valósult meg elõször a fejlesztések PPP-modellje. Most 105 éves például a Balatoni Fürdõegyesületek Szövetsége, de pontosan ekkora múltra tekinthet vissza a szintén élõ, települési önkormányzatokat tömörítõ Balatoni Szövetség is. Annak idején fõrendek, gazdag budapesti és megyei polgárok, azaz a krém, és helyi vállalkozók voltak az egyesületek tagjai, akik nem sajnálták a pénzt a különbözõ fejlesztésekhez. Ehhez még az állam is hozzátett valamennyit, ez a hozzáállás tette a Balatont igazán Balatonná, állatitató helybõl és halásztóból rekreációs célokra is alkalmas turisztikai régióvá. 1910-20 tájékára ennek következtében kialakult a Balaton kultusz, a tehetõs rétegek inkább ide jártak nyaralni, és nem külföldre. Aztán jött a második világháborút követõen a teljes átalakulás. Tönkretették a civil bázisokat, minden állami felügyelet alá került. Létrejött a SZOT-üdülõk hálózata, azaz a szociális turizmus, ezzel egyfajta mesterséges piacot hoztak létre. Az ország valutabevételei is nagyban függtek a Balatontól, amely ekkortájt afféle második Brandenburgi kapuként mûködött, itt találkozhattak a szétszakított Németország keleti és nyugati felén élõ rokonok, ismerõsök. Mindez persze a kelet-német Stasi, azaz a titkosszolgálat felügyelete mellett, amely Balatonfüreden, Keszthelyen és Siófokon is fenntartott egy-egy rezidenturát. Az állam pontosan a németek, és a kevés számú egyéb
országból érkezõk kiszolgálása érdekében támogatta a magánvállalkozásokat, persze azok jutottak elõbbre, akiknek megvoltak a megfelelõ kapcsolataik, és kellõen megbízhatónak bizonyultak. Így jött létre a legvidámabb barakk kirakatpolitikájának mintapéldánya a Balatonnál. Tudomásul kell venni, hogy amint említettem, ez egy mesterségesen létrehozott piac volt, amit gyökeresen átalakított a rendszerváltozás. Jött a világútlevél, megtörtént a német egyesítés, megszûntek az állami nagyvállalatok és a szakszervezetek, a Balaton hirtelen légüres térben találta magát. A kopott SZOT-üdülõk, a megszûnt KISZ és úttörõtáborok, a zimmer frei típusú magánszálláshelyek elveszítették vonzerejüket. A korábbi rendszerbõl megörökölt turisztikai infrastruktúra már nem volt képes megfelelni a valódi fizetõképes piaci turisztikai keresletnek. Ráadásul a kilencvenes évek az életszínvonal visszaesésével, jelentõs munkanélküliséggel köszöntöttek ránk, így aztán egy teljes generációnak ma nincsen Balaton élménye, mert nem volt miért és mibõl idejönni.

– Újra ki kell tehát találni a Balatont?
– Így igaz. Hatalmas infrastrukturális fejlesztésekre, összehangolt programokra, környezetvédelmi beruházásokra van szükség, és ezek tudatos megtervezéséhez kell egyebek mellett a kutatócsoportunk által végzett döntés elõkészítõ háttérmunka. Mára már elmondhatjuk, hogy újra kezd éledni a belföldi turizmus a tó környékén. Ehhez talán valamit mi is hozzá tudtunk tenni, hiszen többször nemzetközi projektek keretében végeztünk kutatásokat a fenntartható fejlõdés, vagy a klímaváltozás hatásainak feltárásában. Mintegy negyven önálló kutatási programot csináltunk végig az elmúlt években, amelyekre bátran lehet immár alapozni a jövõ tervezésénél.

– Májusban a BFT elfogadta a nagyrészt önök által összeállított hosszú távú fejlesztési koncepciót. Ennek mi a lényege?
– Felismertük, hogy paradigmaváltásra van szükség. A mindig szûkös forrásokat a leghatékonyabban kell felhasználni a Balaton versenyképessé tétele érdekében. 2003-tól, az országban elsõként szakmai monitoring módszert dolgoztunk ki arra, hogy a fejlesztési források milyen mértékben jutnak el ténylegesen a Balatonhoz és a belõlük elkészült beruházások, fejlesztések mennyire felelnek meg a régió stratégiai céljainak. Felismertük, hogy iszonyúan rosszul hasznosultak ezek a pénzek, amelynek okai a párhuzamosságban, a prioritások érvényesülésének hiányában keresendõk. Szakszerûtlenül, egymástól függetlenül, egyeztetések nélkül történt a forráskihelyezés. A közpénzekbõl végzett fejlesztések csaknem egyharmada nem volt besorolható a régió fejlesztési prioritásai alá. Ugyanakkor létezik a Balatoni Fejlesztési Tanács, ám koordináló szerepe nem valósulhatott meg teljes mértékben, mert egyszerûen nem jutottak tudomására az információk, a balatoni fejlesztések je-lentõsebb részérõl máshol döntöttek, és döntenek ma is. Így az új koncepció lényege a decentralizáció és a partnerség. Azt javasoljuk, hogy minden, a Balatont érintõ közpénzbõl megvalósuló fejlesztésrõl a BFT döntsön, hogy akinek van terve, ötlete és pénze, ezután ne vaktában fejlesszen, hanem szakmai egyeztetéseken méresse meg magát. Persze a Tanács esetében is van a versenyképességnek tartaléka. Meg kell szüntetni, hogy minden minisztérium képviselõje ott üljön az összejöveteleken. Létezik egy Balatoni Tárcaközi Bizottság, az ágazati elképzeléseket itt kellene egyeztetni, és a BFT-hez már egyeztetett álláspontot kellene hozni. Helyükre a civil szervezetek, illetve a vállalkozói érdekképviseletek kerülhetnének teljes szavazati joggal felruházva, azaz õk dönthessenek az egyeztetett tervek alapján a Balaton jövõjérõl. Legyen ott mindenki, aki a térség fejlesztésével foglalkozik, és legitim módon képes magát megszervezni! Szerintem a ma már hat éves elõzményekre is visszatekintõ helyi turisztikai egyesületek (TDM) szövetségének is ott a helye, vagy pl. a Balaton Borrégió képviselõjének. A vitaanyagot egyébként 2008. nyarán társadalmi egyeztetésre minden érintettnek eljuttattuk, és a beérkezett mintegy négyszáz véleményt beépítettük a koncepcióba. Örülünk, hogy a BFT ez év május 8-i keszthelyi ülésén elfogadta ezt a 2020-ig szóló koncepciót, amelynek rövidített változatát hamarosan a kormány elé terjesztjük végleges jóváhagyásra. Ha mindez megvalósul, akkor bízhatunk benne, hogy a Balaton hamarosan versenyképes turisztikai régióvá válhat, és újra régi fényében fog pompázni, ahova szívesen jár majd a hazai és külföldi vendég egyaránt.

Veér Károly