„Ébresztjük az élõket, temetjük a holtakat”
– Százhúsz év rengeteg idõ, mit lehet ennyi év távlatában tudni az alapítás, az indulás éveirõl?
– A 60-as évek közepe táján – amikor én bekerültem a zenekarba – fantasztikus zenei élet volt Dorogon, egy idõben mûködött fúvós-, szimfonikus és ifjúsági zenekar is. Bende Gyuri bácsi, a zenekar egykori titkára, a Zenebarátok elnöke kutatta az eredetünket, összefogta az addig fellelt anyagokat. 1899-ben, mivel akkoriban csak Annavölgyben mûködött bánya, az ott élõ, Cseh- és Morvaországból betelepített bányászok voltak az elsõ zenészek, akik a zenekart megalakították. A 20-as évekbõl van elõször fénykép és írásos dokumentum, melyekbõl az is kiolvasható, hogy valószínûleg ez volt az elsõ bányászzenekar az országban.
– Idézzük hát meg mindazokat, akik a sok-sok évtized alatt, egymástól átvéve a karmesteri pálcát, idáig vezették a zenekart!
– A zenekart a kezdetektõl a bánya támogatta. 1918-ban a bányaigazgatóság – s vele együtt az akkoriban Fleischer Ferenc karnagy által vezetett, 24 tagú zenekar is Dorogra költözött.
– A két világháború között Bánáti Buchler Antal volt a zenekar vezetõje. Ebben az idõszakban már fúvós és vonós hangszerekkel kiegészített szimfonikus zenekar is mûködött.
– 1923-28 között – mivel Annavölgyrõl ide helyezik – ismét Fleischer Ferenc vezeti a zenekart. Nyugdíjazása után Gáldi Ferenc veszi át a karmesteri pálcát. Ezekrõl a ’45 utáni idõkrõl már jóval több adatunk van. Azt is tudjuk, hogy három kolléga vett részt tevékenyen a zenekar újraindításában: Gáldi Ferenc, Pillár Ernõ és Hám János. Õk kutatták fel a széthordott hangszereket, kottaanyagokat.
– Az ’50-es években – Gáldi Ferenc idején – jött létre a mai is mûködõ Erkel Ferenc Zeneiskola. Tõlük nagyon sok kollégát kaptuk az éves során. Az ’50-es években kezdte pályafutását az a generáció, akikbõl négyen még ma is velünk zenélnek: Uresch Miklós, Bíró László, Mucha János és Várkövi István. Valamennyien a 70-es éveiket tapossák, s az elmúlt 120 esztendõbõl közel 60-at (!) teljesítettek már a zenekarban. A zeneiskola áldásos tevékenységének köszönhetõen a ’60-as évek elején nagyon komoly zenekar volt Dorogon.
– 1961-ben Gáldi Ferenctõl, fia, Ernõ vette át a stafétát. Jómagam ’64-tõl zenélek itt –, s mondhatom, hogy talán az egyik legsikeresebb korszakát élte a zenekar az azóta eltelt években.
– 1970-ben az akkori karmestert – mint ahogy azt sejteni lehetett – ártatlanul meghurcolták, s eltávolították a zenekar élérõl. Sokáig sötét foltja volt ez a zenekar történetének. Azóta az egykori vezetõt rehabilitálták, és Pro Urbe díjjal tüntették ki.
– Ezekben az években Lénárt Elek karnagy úr vette át az irányítást, másodkarnagyként pedig Bulhardt Vilmos segítette a munkáját. Ekkor kezdõdtek a külföldi szereplések. Kulturális területen könnyebb volt a „vasfüggöny” mögé jutni, s az ottaniakkal egyfajta „kulturális hidat” építeni. Elõször Csehszlovákiában, majd ’74-tõl Németországban is felléphettünk. Kulcsszerepe volt ebben Rajmund Wolf úrnak, a Német Zenei Szövetség elnökének. A vele való kapcsolatnak köszönhettük a németországi szerepléseket.
– Lénárt karnagy úr ’84-ben elhunyt, mintegy másfél évre Szabó Jenõ vette át a helyét. Nem volt túl harmonikus ez az idõszak, meg is váltunk egymástól.
– ’88-ban Bulhardt Vilmos egy átmeneti idõre vállalta az irányítást, míg végül a Bányász Szakszervezet segítségével sikerült egy kiváló karmestert megszereznünk Zagyi István személyében, aki a mai napig vezényli a zenekart. Zagyi úr a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmestere volt, illetve korábban a Budapesti Helyõrségi Zenekart vezette. Bulhardt karnagy úr haláláig közösen koncerteztek, együtt irányították a zenekart. Jelenleg 45 fõvel, sikeresen mûködi a zenekar.
– Mindenütt jelen vannak a város életében.
– Mindent és mindenütt játszunk, a reggeli ébresztõtõl a szórakoztató zenén át a koncertekig, de ott vagyunk a bányásztemetéseken, a városi rendezvényeken is. A szlogenünk: „Ébresztjük az élõket, temetjük a holtakat”. A rendszerváltás után egyre többször adtunk zenekari hangversenyt, illetve miséken is közremûködtünk.
– A 90-es évek változásait követõen a finanszírozási lehetõségeink is megváltoztak, a bánya bezárt. 1995-ben válasz út elé kerültünk, dönteni kellet hogyan haladjunk tovább. Végül 1995. június 24-én létrehoztuk a ma is mûködõ egyesületünket, mely bárki számára nyitott. Együtt zenél itt sváb, szlovák és magyar. A közelmúltban létrejött egy kisebb zenekar is, a Dorogi Német Kisebbségi Önkormányzat Zenekara. Az egyesület befogadó szervezetként patronálja az új társaságot.
– A jubileumi ünnepi hangversenyen polgármester úr úgy fogalmazott: „A jövõnket építjük, de múltunkat nem feledjük” – mi könnyen azonosulni tudunk ezzel a gondolattal, s nincs is más feladatunk, mint nekirugaszkodni a következõ 120 esztendõnek.
Cseh Teréz