Az aradi vértanúkat 174 éve, a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, és bár tizenhatan voltak, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon:
Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja a forradalom és szabadságharc leverésének szimbóluma lett.
1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét.
Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt.
Október 6-át 2001 novemberében nyilvánították nemzeti gyásznappá. Hajtsuk meg fejünket a vértanúk előtt, hiszen az ő áldozatuk is hozzájárult, hogy a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán, és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján.
Veér Károly