Erdélyi szász család sarja, apja, Karl Kosch postatisztviselõ volt. A nagyszebeni és a kolozsvári diákévek után a budapesti Mûegyetem építész szakán folytatta tanulmányait, tervezésben az elsõk közé tartozott, amirõl számos elismerés, pályázati díj tanúskodott. 1907-ben lediplomázott, s ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. Így alakította ki sajátos stílusát, amelyben a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítõmûvészet elemei keverednek. 1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, elsõ munkái között szerepelt – más tervezõkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és az állatkerti pavilonok tervezése is.
1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, késõbbi lakóházát, s megírta a Régi Kalotaszeg címû könyvét. Kalotaszeg címmel lapot indított, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és 1912-ben a „Kispesti munkásház és tisztviselõtelep” (Wekerle-telep) tervpályázaton az õ rendezési tervét fogadták el.

Az I. világháború kitörésekor behívták katonának, de 1916-ban felmentették a szolgálat alól, s megbízták IV. Károly koronázási ünnepségének elõkészítésével, amiért megkapta a Ferenc József lovagkeresztet. 1917-18-ban ösztöndíjjal Konstantinápolyban tanulmányozta a török és a bizánci építészetet, ebbõl született Sztambul címû monográfiája. 1918-ban az Iparmûvészeti Fõiskola építészeti tanszékére nevezték ki, de az õszirózsás forradalom után családjával inkább Sztánán maradt. 1919-ben megszervezte a Kalotaszeg Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett.
Trianon után részt vett a Magyar Néppárt és az Erdélyi Szépmíves Céh megalakításában, szerkesztette Benedek Elek Vasárnap címû politikai újságját. A Céh jelentette meg elsõ regényét, a Varjú nemzetséget is. 1931 és 1944 között szerkesztette az Erdélyi Helikon címû folyóiratot, 1934-ben pedig elvállalta a kalotaszegi református egyházmegye fõkurátorságát. Ebben az évben saját illusztrációival megjelent Az országépítõ címû, Szent Istvánról szóló történelmi regénye, amelyért Baumgarten-díjat kapott. A szintén történelmi témájú Budai Nagy Antal címû drámáját a pesti Vígszínház mutatta be. 1940-ben – az erdélyi magyarságért végzett munkájáért – Corvin-koszorúval tüntették ki.

1945-tõl a kolozsvári Mezõgazdasági Fõiskola dékánja, 1946-48-ban országgyûlési képviselõ volt. 1952-ben nyugdíjba vonult, de az írással és a tervezéssel nem hagyott fel. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott, 1977. augusztus 25-én hunyt el. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetõben található.
Emlékére 1988-ban díjat alapítottak, amelyet minden évben december 16-án adnak át azoknak, akik különösképpen sokat tesznek településük arculatának formálásáért, vagy kiemelkedõ építészeti tevékenységet végeztek.