Baykov (Lazók) Boglárka – furulyamûvész – Oroszlány

Baykov (Lazók) Boglárka Budapesten született, hároméves volt, amikor szüleivel Oroszlányba költözött. Középiskolás koráig élt édesapja szülõvárosában. Jelenleg Brémában él és dolgozik férjével, Roman Baykov orosz származású hegedûmûvésszel. A házaspár alkotja a Stringed with the wind elnevezésû régi zenét játszó duót.
Felvételeik meghallgathatók a www.stringedwiththewind.com honlapon.

– Hogyan lett muzsikus?
– Egy szép nyári estén, tizenkét évesen, a teraszon álldogálva és a naplementét bámulva határoztam el, hogy zenész leszek. A pillanatot sose fogom elfelejteni, olyan volt, mint valami égi sugallat. Azóta sem voltam semmiben annyira biztos, mint ebben a döntésemben. Ez volt az egyetlen ilyen üzenet, amit eddigi életemben kaptam, és ezért nagyon hálás vagyok. Nem is tudom, hogy definiálnám a személyemet a muzsikálás nélkül. Ötödik osztályosan kezdtem el furulyán játszani. A döntés egyszerûen született, ez a hangszer kicsi, könnyen beszerezhetõ és olcsó volt. Emlékszem a nyár végén mennyire örültem, mikor édesanyámmal megvettük Béres János furulyaiskolájának elsõ kötetét és a furulyát, amely egy fehér, Yamaha márkájú mûanyag hangszer volt. Alig vittük haza az új szerzeményeket, rögtön tanulmányozni kezdtem a füzetet a furulyával együtt. Az elsõ öt-hat dalt tanári segítség nélkül tanultam meg. Nagyon élveztem a „kódfejtést”, hajtott a kíváncsiság, hogy vajon a következõ nóta hogy fog szólni.

– Hol folytatott zenei tanulmányokat?
– Az oroszlányi Bakfark Bálint Zeneiskolában kezdtem negyedikesként a zenei elõkészítõben, Milán Zoltánné, Gizi néni keze alatt. Késõbb a tanárom Lados Lilla lett. Rövidesen bekerültem egy furulyatrióba, ahol a két másik lánnyal jó barátokká váltunk, különösen Malomvölgyi Mártával, aki ma már elismert oboamûvész. Kis együttesünk az Elsõ Országos Furulyaversenyen elsõ helyezést ért el kamarazene kategóriában. A zsûritagok között ott volt Czidra László és Béres János is. Számomra õk szinte mesebeli személyek voltak, Czidra Lászlót már akkor mélyen tiszteltem, és mindenképp úgy szerettem volna furulyázni, mint õ. Szegeden folytattam az akkor Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola Konzervatóriumaként ismert intézményben a furulya tanulását Lõrincz Lászlónál. Õ vezetett be a nemzetközi régizenei életbe, ajánlott mesterkurzusokat Sopronban és Szombathelyen, ahol olyan nagy mesterektõl tanulhattam, mint Anneke Boeke, vagy Maurice van Lieshout. Egy kurzuson ismerkedtem meg Prehoffer Gáborral, aki sok tehetséget látott bennem, és elkezdett bátorítani, hogy hagyjam el Magyarországot, és tanuljak más európai tanároktól is. Így felvételiztem Bécsbe a Zenemûvészeti Egyetemre. Rögtön fölvettek és Prof. Rudolf Hofstötter osztályába kerültem. Itt kaptam az élettõl az elsõ nagy pofonokat, ez volt az elsõ igazi erõpróba, amit zenészként és magánemberként ki kellett állnom. Meg kellett tanulnom egy idegen kultúrában boldogulni. Az elsõ három évben nagyon sokat dolgoztam az egyetem mellett. Az ötödik és egyben utolsó bécsi évemben egész évre megkaptam egy ausztriai ösztöndíjat, voltak tanítványaim, és ekkor volt egy év alatt a legtöbb fellépésem, negyvenszer álltam furulyával színpadon. Több régizene-együttesben is közremûködtem ez alatt az idõ alatt. Az egyik legszebb koncertélményem viszont az egyetem egyik csemballó professzorával, Ingomar Rainerrel adott közös koncert volt a Kunsthistorisches Museumban, Bécsben.

– És következett Bréma…
– Egy mesterkurzuson Innsbruckban találkoztam a ma élõ egyik legnevesebb furulyamûvésszel, Han Tollal. Rögtön megkérdeztem, hogy esetleg lenne-e lehetõség nála tanulnom Brémában. Sikerült is bejutnom a Régizene Akadémiára. Itt már igazi “nagyágyúktól” tanulhattam a szakma finomságait. Az intézményben olyan nevek tanítanak Han Tol mellett, mint Hille Perl, Detlef Bratschke, Harry van der Kamp és Manfred Cordes. A városnak van egy neves régizene-együttese is, a Weser Renaissance, amely nemzetközi hírû. Jelenleg, öt év itt tartózkodás eredményeként itt van a legtöbb kapcsolatom, és a férjem már hosszabb ideje él és dolgozik a városban.

– Meséljen férjérõl, közös munkájukról!
– Férjem, Roman Baykov hegedûn játszik. Lassan öt éve lesz, hogy megismerkedtünk a Brémai Zenemûvészeti Fõiskolán, ahol õ is tanul. Tudom, romantikátlanul hangzik, de egyszerûen az intézmény kantinjában találkoztunk elõször. Fél évvel késõbb összeköltöztünk. A darabok, amiket játszunk, fõleg a furulya irodalmához köthetõek, tehát jórészben korabarokk és barokk mûvek, de játszunk huszadik századi és jelenkori kompozíciókat is. Több zeneszerzõ ismerõsünket megihlettük már, így pár új mû is született számunkra. Elkészült az elsõ közös cd-nk, melynek címe Stringed with the wind, ez egyben együttesünk neve is. Ezen barokk, huszadik és huszonegyedik századi mûveket szólaltatunk meg.

– Milyen álmokat dédelget?
– Igazából már most is az álmomat élem. Szerettem volna külföldön furulyamûvész lenni és tanítani, mindkét vágyam teljesült. Szeretném, ha továbbra is maradna idõm magamat képezni, és sokat tanulni, hisz annyi felfedeznivaló van még. Szeretnék továbbra is jó muzsikusokkal kamarazenélni, színpadon, vagy csak a magunk örömére. Magánemberként is elégedettnek mondhatom magam, boldogságomat remélhetõleg nemsokára saját gyermekeim teszik majd teljessé.

V.K.