Dr. Frisch Gyula – képzõmûvész – Berhida

Földrajz-rajz szakos tanár, nyugalmazott iskolaigazgató, igazi pedagógus. Pályáját kitüntetések – Miniszteri Dicséret, Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Tanár, Pro Meritis ezüst, arany -, valamit Apáczai Csere János díj –, s emellett számos pedagógiai témájú publikáció kíséri. Ezzel párhuzamosan – mintegy hobbiként – folyamatosan fest és kiállít, számos csoportos és egyéni kiállításon mutatta be eddigi munkáit.

– Meséljen kicsit a családjáról! Mikor és hol született, kik voltak a szülei, és hogyan alakult a pályája?
– 1939-ben Hárságyon, a mai Hárskúton születtem paraszti családban. Apám paraszti gazdaságot vezetett, édesanyám pedig a ház körüli teendõket látta el. Volt dolga bõven, hiszen hatan voltunk testvérek. Ez bizony igazán jó nevelõ közeg tudott lenni, nem lehettek túl nagy igényeink. Mivel nem voltam rossz tanuló, a tanáraim javasolták, hogy folytassam a tanulmányaimat Pápán az Apáczai Csere János Tanítóképzõn. 1957-ben végeztem. Tanítani a Zala megyei Nagykapornokon kezdtem, majd a katonaság után Vilonyára kerültem. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is. Összeházasodtunk, s mivel itt Berhidán ígértek lakást is, munkát is, ezért ide költöztünk. Idõközben beiratkoztam a Pécsi Tanárképzõ Fõiskolára, ahol 1966-ban földrajz-rajz szakos tanárként végeztem. Két évig tanítottam Berhidán, aztán Veszprémbe kerültem, majd késõbb Várpalotára, ahol 1977-ig iskolaigazgatóként tevékenykedtem. A tanárképzõ után rövidesen egyetemi tanulmányokat folytattam az ELTE BTK pedagógia szakán, 1975-ben pedig az egyetemi doktori címet is megszereztem.

– Ön nem csak tanár, iskolaigazgató, de igazi pedagógus, szakértõ is, hiszen számos pedagógiai témájú publikációja is megjelent, foglalkozott például az egyéni tanulással is.
– A doktori disszertációm témája volt egy kísérlet, az egyéni, önálló tanulásról. Azt vizsgáltuk, hogy melyik hatékonyabb, illetve, hogy hogyan kell tanulni.
A pedagógia szakma számos területén dolgozhattam – voltam tanulmányi felügyelõ; fõelõadó az Oktatási Minisztérium Vezetõképzõ és Továbbképzõ Intézetében; csoportvezetõ, igazgatóhelyettes a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézetben. A tapasztalatainkat – társszerzõkkel – számos pedagógiai témájú kötetben is sikerült megörökítenünk.
A rajz, úgy vélem, – akár csak a beszéd –, egyfajta kifejezésmód, amit a lehetõ leggyakrabban használni kell. A jó tanár szerintem mindig rajzol, hiszen úgy könnyebb mindent megérteni, ha nem csak verbálisan, de vizuálisan is megjelenik az adott információ.
Ráadásul mindenkinek más a látásmódja – én erre is neveltem a gyerekeket, szabadságot adtam, többféle variációt felvázoltam, s mindenki indulhatott a maga egyéni útján. Én magam is mindig rajzoltam, de a gyerekeket is erre inspiráltam. Sokan – a keményebb tantárgyak képviselõi közül – leszólják a rajzot, potya tárgynak tartják, holott a rajzhoz szükséges a tárgyak, emberek megfigyelése, s a látvány rajzi eszközökkel történõ megjelenítése, ami fegyelemre nevel, (és persze tudni kell, hogy mit kell megfigyelni).

– Ilyen gazdag pedagógiai pálya mellé hogyan fért bele az idejébe a festészet?
– Amióta nyugdíjba mentem természetesen sokkal több idõm van, azóta intenzívebben kezdtem rajzolni, festeni. A rajztanítás nagy hatással volt, s van ma is a festészetemre. Néha-néha fel szokták tenni a kérdés: Megéri? Nos, ha ezen kell gondolkodni az már régen rossz, akkor nem is szabad csinálni. Én élvezem, ahogy csinálom, örömömet lelem benne. Kitûnõ mestereim voltak: a tanítóképzõn Ciraki Lajostól tanultam, Pécsett pedig Platthy György és Kelle Sándor tanított.

– Mit fest legszívesebben? Vannak kedvencei?
– Olajjal dolgozok, és sokféle témájú képem van. Csendéletek, tájak, puszták, a Balaton, a Bakony sok munkámban megjelenik, de elõfordul például, hogy egy-egy külföldi utazás során jön az ihlet. Természetesen vannak olyan képeim, amelyektõl semmi pénzért sem válnék meg, ilyen például a Szerelemvirág, de persze örülök, ha megveszik egy-egy alkotásomat.

– Merre voltak eddig kiállításai?
– Több mint húsz alkalommal volt már szerencsém bemutatkozni különbözõ helyszíneken. Volt kiállításom – hogy csak a legfontosabbakat említsem – Pécsett, Szombathelyen, Veszprémben, Pápán, Székesfehérváron, Várpalotán, Nagykanizsán, illetve kisebb helyeken is, mint például Devecseren, Hárskúton, Tésen, Noszlopon, Balatonkenesén, Nádasladányon. Egy alkalommal külföldre is eljutottam, Hárskút testvértelepülésén, Enzesfelden (Ausztriában) volt módom bemutatni a munkáimat.

– Van valami, amire igazán büszke az elmúlt idõszakban?
– Talán az egyik legkedvesebb kitüntetés a számomra, hogy megkaptam az Apáczai Csere János díjat, s azt csak utólag tudtam meg, hogy a tantestületem terjesztett fel, az õ kezdeményezésük volt. Ez az igazán fantasztikus elismerés a számomra, mert tudja, én mindig teljes odaadással tettem mindent, s mindig színvonalasan próbáltam tenni, amit lehetett.

Cseh Teréz

A cikk megjelenését támogatta:

Kajári Agrofor Kft.

8164 Balatonfõkajár, Ady E. u. 1.
Tel./Fax: 88/599-230