Horváth Zoltán – karnagy – Balatonfüred

Székesfehérváron született, Gyõrben tanult, Ajkán érett zenésszé, karvezetõvé, majd Balatonfüredre került, s életre keltette a Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekart, melyet nagy örömmel vezetett nyugdíjba vonulásáig. Vallja, hogy a zene igazi jellemformáló, s hiszi, hogy a legfontosabb, hogy mindez örömet szerezzen a gyerekeknek.

Székesfehérvár
1947-ben, Székesfehérváron születtem, a szüleim zeneszeretõk voltak, a templomi karban énekeltek. Négyen voltunk testvérek, mindegyikünk zenélt: a bátyám klarinéton, a két húgom zongorán, én magam pedig trombitán játszottam, és az Ifjúsági Fúvószenekarban zenéltem. Vonzott a pedagógiai pálya, történelem-latin szakos tanár szerettem volna lenni, de ez akkor sajnos nem indult. Érettségi után így a zene felé fordultam, s a Gyõri Zenemûvészeti Szakiskolába jelentkeztem. Csak a zenei tantárgyakat kellett felvennem, trombitás voltam, így ezen az úton haladtam tovább.

Gyõr
1969-ben a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri Tanárképzõ Tagozatán folytattam a tanulmányaimat. Trombita, szolfézs és általános iskolai énektanári diplomát szereztem. A trombitatanárom Csiba Lajos volt, népzenét, szolfézst, összhangzattant pedig Szabó Miklóstól tanultam. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, Vidám Katalinnal is, aki fuvolatanárnak készült. 1972-ben házasodtunk össze. Ez egyfajta „távházasság” lett egy évig, mert õ még Gyõrben tanult. 1973-ban Ajkára kerültünk.

Ajka
A Zeneiskolában egyedül voltam rézfúvós tanár, így tehát mindenféle rézfúvós hangszert tanítanom kellett. Mindez nem volt teljesen új, hiszen már a fõiskolás évek alatt is volt szerencsém helyettesítõ tanárként dolgozni a Veszprémi Zeneiskolában, sõt már a zenekar-vezetésbe is belekóstolhattam ennek kapcsán, az Úttörõ Zenekart vezethettem egy ideig. Mindezek mellett már 1970-tõl a Veszprémi Szimfonikus Zenekar trombitása lettem egészen a megszûnéséig.
A Zeneiskolának itt is volt egy Úttörõ Fúvószenekara, amely akkoriban 15-20 fõs volt. Ezt mintegy 5-6 év alatt sikerült felfejleszteni 40-45 tagúvá. Én mindig csak azt néztem, hogy hogyan tudnék örömet szerezni a gyerekeknek, így nem csak a tehetségesekkel foglalkoztam, hanem mindazokkal akik nyitottak voltak a zenélésre.
Idõközben Budapesten elvégeztem a felsõfokú fúvós karnagyképzõt is, s így „A” kategóriás fúvós karnagy lett belõlem. A Veszprémi Szimfonikus Zenekar tagjaként Zámbó István karnagy úrtól különösen sokat tanultam, s mindezt hasznosítottam is a saját zenekaromnál.
Ajkán akkoriban is mûködött a bányász zenekar, 1979-tõl felkértek ennek a vezetésére. Ez egy igazán nagy kihívás volt, hiszen az idõsebbeket valahogyan összhangba kellett hoznom a fiatalokkal. Mikor átvettem a bányász zenekart úgy is mondhatnám, hogy kissé romokban hevert, de ötvözve a fiatalokkal végül aranydiplomás zenekar lett belõlük.
Rengeteget szerepeltünk ünnepeken, szoboravatásokon, s a bánya képviseletében sokat voltunk külföldön is, különféle fesztiválokon.
Idõközben megszülettek gyermekeim is: Orsolya (1974), Katalin (1976), Gábor (1980), s ma már hét unokával is büszkélkedhetek.
Ajkán tehát nagyon sikeres éveket tölthettem, rengeteg kitüntetést kaptam, mint például 1978-ban a Kiváló Munkáért Miniszteri Kitüntetést, 81-ben a Bartók Emlékérmet, vagy 81-ben és 87-ben az Ajka Város Közmûvelõdéséért érmet.

Balatonfüred
A Veszprémi Szimfonikus Zenekarban a kollégák szóltak, hogy lenne egy fuvola és egy trombita tanári állás Balatonfüreden. Az az igazság, hogy Ajkán a levegõ a rengeteg timföld miatt nem volt éppen ideális a számunkra. Így a költözés mellett döntöttünk. 1986 óta igazi balatonfürediek vagyunk, a gyerekeink már itt fejezték be az iskoláikat, s mindannyian zenetanárok lettek. Természetesen itt megint kezdõdött a zeneképzés. Toborozni kezdtem az iskolákban, s jöttek a gyerekek. Most, mire nyugdíjba mentem 50-55 tagú az ifjúsági zenekar.
Balatonfüreden is rengeteg helyen szerepeltünk már. Az Újév Köszöntõ Koncertet például mi honosítottuk meg, s 1988 óta mára az egyik legjelentõsebb fellépésünkké vált. Az idén a Sportcsarnokban kellett megrendeznünk 7-800 fõ érdeklõdõ mellett.
Ott vagyunk természetesen a nemzeti és a helyi ünnepeken, a Hamvas Béla emlékünnepen, az Elsõ hajó fogadásakor, a Jókai Napokon, a Quasimodo Nemzetközi Költõversenyen – amely ma már 15 éves –, vagy említhetném a Széchenyi Emlékünnepséget is, sõt pár éve már a Lakótelepi Napokon is fellépünk.
Külföldön is sikeresen szerepeltünk. Kétszer is voltunk Finnországban a testvérvárosunkban, de, vendégeskedtünk Németországban, Ausztriában és Olaszországban is.
Annak ellenére, hogy nem igazán versenyzõ beállítódású vagyok, a növendékeim 18 arany és 15 ezüst fokozatot szereztek a különbözõ versenyeken, s közülük többen zenei pályára kerültek.
Balatonfüreden is részesültem elismerésekben, 1994-ben például átvehettem a Balatonfüred Közoktatásáért kitüntetést, s a Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar 1996-ban megkapta a Pro Urbe Díjat. A munkámban a feleségem is sokat segített, hiszen nagyon sok volt a tennivaló, de a legfontosabbnak mégis mindig azt tartottuk, hogy a gyerekek megszeressék a zenét.

Cseh Teréz