Az alapító olyan egyéniség volt, akit az utódoknak  is meg kell ismerni. Angyal Józsefnek hívták, de a – híres betyár után – mindenki Angyal Bandinak ismerte és Bandinak is szólította. Bizonyos tekintetben rá is szolgált a nevére, mert fáradhatatlan, örökmozgó, nyüzsgõ ember volt, aki meggyõzõdéssel hitt a sport egyéniséget formáló erejében, az egészséges életmód fontosságában. A tenisz egyéni sport, õ is egyéniség volt, ennek ellenére mindig kollektívában gondolkodott. Szervezte a szakosztályt, de közben szervezte a megyei teniszéletet is. Megszállottan szerette a sportpályát, fizikailag is sokat dolgozott a teniszpályák építésekor és utána azok rendben tartásán is.
Akaratos, szívós ember volt, élete nagy részét a sporttelepen, egész pontosan a teniszpályákon töltötte. Imádott játszani és nyerni, a pályán utált veszíteni. A gyõzelem érdekében mindent meg is tett, játék közben bizony néha „mozogtak” a vonalak, de ezek bocsánatos bûnök voltak ahhoz az óriási teljesítményhez képest, amit a kollektíva érdekében tett.

A szakosztály szépen fejlõdött, hamarosan a megye legjobbjai lettek a fûzfõi teniszezõk. A ’60-as évek elején kialakult az a játékosállomány – „kemény mag” – amely hosszú ideig az országos élvonalban tartotta a csapatot, és férfi vonalon a vidéki egyesületek között vitathatatlan elsõséget biztosított szakosztályunknak.  Ebben az idõszakban a csapat bekerült az OB I-be az ország hat legjobb csapata közé, ahol rajtunk kívül csak budapesti együttes szerepelt. A „fûzfõi” jelzõ országosan is jól csengett, és tekintélyt jelentett. A szakosztály vezetõje ekkor Hercsel Márton, õ biztosította az anyagi feltételeket, a biztos hátteret. Marci majdnem mindent el is intézett, szerzett pénzt, felszerelést, állást, de repülõt még õ sem tudott ígérni. A csapat a NIKE-madárral (a vállalat max 60 km/h sebességgel száguldó IKARUS 30-as autóbusza, amely télen hûtött, nyáron fûtött volt), vagy vonattal, ott is a „fapados” osztályon utazott, de ilyen eredmények mellett ez a „visszaesés” akkor fel sem tûnt.
Ekkor indult fûzfõi a szervezésû Balaton Bajnokság, amelynek állandó versenybírója Szilágyi Dezsõ, a Magyar Tenisz Szövetség egyik vezetõje lett. A színvonal vetekedett a magyar bajnokságéval, sõt késõbb nemzetközi lett a verseny, és olyan nevek jelentek meg Fûzfõn, mint az NDK-s Emerich, a csehszlovák Pável Slozil és Thomas Smidt, akik késõbb Wimbledon páros bajnokai is lettek. A siker köszönhetõ volt a pályának is – Fûzfõn az ország legjobb talajú pályái várták a játékosokat.
A pályák készítõi külön is említést érdemelnek. A ’40-es évek végén készítették el az elsõ négy pályát a szakosztály tagjai. Dr. Demény vállalta a sziklák robbantását, a többiek meg talicskáztak. Aztán megszerezték a „klubházat” is, amely eredetileg a Fûzfõ-Veszprém között közlekedõ iskolabusz karosszériája volt, késõbb a tripoliszi buszmegálló lett. Innen „mentették meg” a teniszezõk és léptették elõ klubházzá, amit azzal hálált meg, hogy 30 évig szolgálta a szakosztályt. 1980-ban aztán a Kurbucz Feri biztosította anyagi háttér elegendõ volt ahhoz, hogy Berki Kálmán tervei alapján elkészüljön a tágas, új klubház.
1958-1962-ig még négy salakos pályát épült. Aztán, hála az Energia Üzem „párosának”, a Holczer Feri – Vuk Gyuri együttesnek 1975-76-ban elkészült a világítás is, és attól kezdve már három mûszakban lehetett játszani.
De még mindig nem lehetett télen teniszezni, bár voltak erre is törekvések. Amikor megfagyott a talaj, kiírták a Téli Kupát, de amikor leesett a hó, már nem nagyon ment a játék.
A megoldást a beton alapú mûanyag pálya építése jelentette. A tõkét Kurbucz Feri, Berki Kálmán a terveket, Holczer és Vuk a világítást és a mûanyag talajt biztosították, és 1983-tól a téli tenisznek sem volt akadálya. Ha a rendszerváltás pár évet késik, talán még tetõ is kerülhetett volna a két pályára. De nem késett, így aztán tetõnek a mai maradt, a csillagos ég.
1981-ben Polgár Benjamin vette át a szakosztály vezetését, az elnök pedig dr. Kurbucz Ferenc lett. A csapat még mindig pendlizett az OB I. és az OB I/B. között, de a játékosok közül már egyre többen végeztek edzõi tanfolyamot, és a ’60-a évek közepétõl megkezdõdött a szisztematikus utánpótlás-nevelés. Az akkori tehetségek közül kiemelkedett ifj. Dominek Zsolt, aki azt a Jiri Novak-ot verte meg többszáz nézõ elõtt, aki két héttel késõbb megnyerte a US Open Junior Bajnokságát, majd bekerült a felnõttek között is a TOP 10-be.
Nevelõ szakosztály lettünk, és edzõink keze alól sok tehetség került ki, de a korábban nálunk kezdõ edzõk közül is jónéhányan folytatták a pályafutásukat az országon belül és kívül egyaránt.
A rendszerváltás alaposan megkeverte a sportmozgalmat, így a szakosztály mûködését is. A vezetõk váltották egymást, és a zûrzavar, a tisztázatlan tulajdonviszonyok, az anyagi támogatások elmaradása miatt az akkori vezetés a túlélésre törekedett.  1998-ban elsõsorban az anyagi bizonytalanság miatt a hangsúlyt a versenysportról az amatõr sportra és az utánpótlás-nevelésre helyeztük.
Tudomásul kellett vennünk, hogy csak az a szakosztály tud megélni, aki így vagy úgy, de megáll a saját lábán. A szakosztály tagságának önállósági igényét alátámasztották a sportág növekvõ népszerûsége, a balatoni nyaralók, mint lehetséges bevételi forrás, az erõsödõ budapesti tagsági réteg. 2002. május 24-én alakult meg az új egyesület, „Angyal József (FAK) Teniszegyesület” néven, Upor András elnökletével. A FAK teniszszakosztályának minden tagja alanyi jogon tag lett, az induló létszám 44 fõ volt. A névadás körül volt egy kis gondunk. Felmerült, hogy „Angyalbandi” névre hallgassunk, de aztán gyõzött a józan ész, és a rendes név mellett döntöttünk. Az önállósodás után az elsõ cél a régi álmunk – egy klubház öltözõkkel és vizes blokkal – megvalósítása volt, amelyhez biztosítékként haszonkölcsön szerzõdést kötöttünk a tulajdonos önkormányzattal, 25 évre szóló mûködtetésre.
Az álom Berki Kálmán tervei alapján, Schneider József kivitelezésével valósult meg.  Az 50 m2-es részben külön férfi és nõi öltözõk kaptak helyet, és felújítottuk a tetõt. Az építkezést az összefogás és baráti segítség számos megnyilvánulása kísérte, és bebizonyosodott, hogy a jó ügynek rendszertõl és korszaktól függetlenül mindig vannak pártolói.
Az elõdeinktõl örökölt környezet szebb, mint valaha, a klubnak mára mintegy 100 tagja van, csapataink I. és II. osztályban játszanak. A klubéletében rendszeresek a házibajnokságok, a születés- és névnapi kupák, amely rendezvények bizony gyakran közös nótázásba torkollnak. Az egyik László napi összejövetelen például reménytelenül próbáltuk megtanítani Pásztor Lacit (Neoton frontembere) a „Vén cigányra”, aztán ebbéli lelkesedésünkbõl hazatérve kinyitjuk a tévét, s azt látjuk, hogy az elmúlt 40 év legsikeresebb slágerének szavazzák a „Holnap hajnalig” címû számot! Ha tudták volna, hogy a szerzõ nem ismeri a „Vén cigányt”!
Álmunk azért még ma is van, egy igazi téli sátor, amelybõl már több is áll a megyénkben is. Addig ott van nekünk a „Florida”. Ja, hogy ezt nem mindenki érti? A mi „Floridánk” a pálya aszfalt borítása és nem a tipikus Miami
Beach-i éghajlat miatt kapta ezt a nevet. Az álmodozáson és a szándékon túl egy igazi vállalkozót keresünk az építkezéshez, hogy végre egész télen fogadhassuk a vendégeket, klubtagokat.
A Sportkrónika c. könyv Tenisz Szakosztály fejezetét Tóth János és Upor András szerzõk jegyzik, az õ munkájuk alapján szerkesztette: Vitkóczi Éva