A Fejér megyei Zámolyon született 1930-ban. Költõ, esszéíró, a XX. századvégi magyar politikai gondolkodás markáns képviselõje. 1987-ben a lakitelki találkozó egyik szervezõje, a Magyar Demokrata Fórum alapító majd elnökségi tagja. 1988-tól 1992-ig az elsõ ellenzéki nyilvános lapként indult Hitel címû folyóirat szerkesztõ bizottságának elnöke, 1992-tõl fõszerkesztõje. A rendszerváltó értelmiség egyik vezéralakja, a Magyarok Világszövetségének elnöke (1991-2000). Esszéköteteiben gyakran emlékezik szülõfalujára, szellemi épülésének állomásaira.

Zámoly
– Az idei nyár megint a régi nyarak tündöklésére emlékeztet. Kitartóan, s keményen süt a nap, mézesedik a szõlõ, s a Vértes fedetlen mészkõcsontjai fehéren vakítanak… Az ilyen nyarakon voltam én boldog suhanc odahaza, Zámolyon. Csavargó, természeti lény, õsemberutód az erdõkben, a réteken, a réti folyókban… Halásznak, vadásznak, erdõjáró felnõttnek inkább elképzeltem magamat, mint parasztnak… Húzódtam is mindenféle mezei munkától, amennyire a tehetségembõl tellett. Pirongatott is anyám, finnyásságom miatt, amirõl álmában sem tudta, honnan örököltem. Zámolyon ekkortájt egyetlen érettségizett diák volt mindössze: Csanádi Imre. Szép, komoly, sõt a talányosságig komor fiúember, akirõl anyám nem akármilyen mintát vehetett. De mert vett, bele is szomorodott. Fölmérte, hogy csak a tandíj, a lakás, a könyvek mibe kerülhettek Csanádiéknak… Nem, nem: mi a kiadásoknak talán még a felét sem tudnánk elõteremteni. Mert ha odaadnának is gimnáziumba, minden szükségesbõl a legjobbat vennének nekem, ne nézzen senki rám sajnálkozva, a parasztkölökre! (Készülõdés a számadásra – 1987)

Tehetségmentõ Alap
– 1942 nyarán Tóth Gyula rektorunk felolvasott tíz nevet, hogy ezek a tanulók órák után maradjanak bent az iskolában… Elmagyarázta, hogy egy szûrõvizsgára jelöltek ki bennünket. Amolyan tesztlapokat kellett kitölteni. A falusi tehetségmentõ mozgalmat Szabó Dezsõék, Móricz Zsigmondék gondolataiból leszûrve indították el Erdeiék, Németh Lászlóék, Illyésék. Mi volt a cél? Az, hogy a parasztságnak is legyen értelmiségi rétege, a saját soraiból. Ekkor már visszatért Észak-Erdély, Felvidék, Délvidék, és összesen hatszáz gyermeket kezdtek el ingyenesen taníttatni… Néhány hét múlva engem hívtak egy újabb vizsgára a Pápai Református Gimnáziumba… Talán a második napja fogattak nyárson a vizsgáztatóim, amikor A. Tóth Sándor, aki az egyik vizsgabiztosom volt… odament anyámhoz, és azt mondta neki: Csoóri néni, a maga fia egy matematikai zseni!  Szegény anyám azt se tudta, hogy az micsoda. Ezt a két szót Zámolyon nem használták. (Tizenhét kõ a parton – 2007)

Pápa
– Szeptemberben már a Pápai Református Gimnázium elsõ osztályos tanulója voltam… Elsõ versemet – akár a többi verselgetõ diákét – a szerelem hasogató tükrös ekéje fordította ki a földbõl. De ezek a versek, kivétel nélkül, közelebb álltak az emlékkönyv-sóhajokhoz, mint a költészethez. A szerelemmel együtt el is mosta õket a zápor… Emlékszem egy különös napra. Kavarogva esik a hó. Ott ácsorgok a pápai Fõ téren, s forog velem a tér… Szeretném mondatokba sûríteni az élményt… Körhinta-ég – ez jut eszembe mindössze. Mondatok helyett egyetlen kép. És errõl a képrõl máris a zámolyi búcsúra gondolok. (Nomád napló – 1978)

Márciusi levél
– Mit tudunk hazánk megmentésére kiverítekezni magunkból? Csak olyasmit, ami nekünk van. Bátorságot, konok hajthatatlanságot, félresöpörhetetlen érveket. Ehhez azonban lenne egy a Prágai Chartá-sokra emlékeztetõ értelmiségi csapat, amely Németh László gondolatát követi szigorúan: „A szellem: rendezõ nyugtalanság. A szellem nem tud beletörõdni az elszórt tények halmazába, õ az összefüggéseket keresi”. A létrehozandó, autonóm személyiségekbõl álló testületnek úgy kellene majd mûködnie, mint egy – jelképesen szólva – szellemi és morális felsõháznak, amelyben rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdek együttes védelme ad… Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétõl, mint a kormányzás formájától! (Márciusi levél – 2007)

Összeállította: Veér Károly