A festészetrõl
„Úgy éreztem, nekem is festenem kell. Szívesen tanított elsõ mesterem Dobroszláv Lajos Kossuth-díjas, majd késõbb Krajcsirovics Henrik SZOT-díjas festõmûvész. Az elmúlt évtizedekben mindig a természet szépsége adta a témát: erdõk, mezõk, tavak, folyók s a kitárulkozó hatalmas égbolt. Az évszakok változásainak igézetében festek. A négy évszak sosem ugyanaz, a természet mindig új varázslatokkal lep meg. Felhõjátékok, a vizek tánca, a tél dermesztõ hidege, az õsz ezer színének orgiája – mind az életrõl mesél a színek, a formák nyelvén, s ezeket festem meg. Talán ezért szeretik képeimet. Kedvelem az akvarell-technikát, hihetetlen zabolátlansága miatt. Mûveim a világ öt kontinensén megtalálhatók: Ausztráliától Kanadáig, Európától Brazíliáig. Számtalan kollektív tárlaton vettem részt és 65 önálló kiállításom volt. Hiszem, hogy képeimmel sikerült a jelent megragadni s továbbadni a jövõnek.”
Újra Tatán
Közel egy éve állított ki utoljára szülõvárosában, Tatán Madarász Tibor. Mivel képei iránt nagy a közönség érdeklõdése, igénye, a Helyõrségi Klub igazgató asszonya felkérte a mûvészt, állítsa ki régebbi és újabb képeit az intézményben.
A június elsõ napjaiban megtartott megnyitón dr. Lux András mondott bevezetõ szavakat, majd Rozs János költõ helyhez, és alkalomhoz illõ szavai emelték a hangulatot.
Egyáltalán nem meglepõ, hogy szép számú közönség érkezett a kedvelt mûvész kiállításának megnyitójára, hiszen közérthetõ, pompás színvilágú, lélekemlõ alkotásai egyaránt élményt jelentenek kicsiknek és nagyoknak, akik a szépre vágyakoznak.
Szubjektív gondolatok Madarász képeirõl
Minden alkotásnak az az igazi értékmérõje, hogy a kívülállók miként reagálnak, miként fogadják a mûveket. Legyen az agyagba, vagy fémbe formázott alkotás, könyv, újságcikk, vagy jelen esetben egy festõmûvész ecsetjének nyomán a színek és harmóniák megvalósítása.
Amikor a nagyérdemû az alkotást szemléli, elemzi, az a képzete támad, hogy ezt én is le tudnám festeni, meg tudnám írni, el tudnám játszani, stb. És itt lelhetünk rá a mûvészet nagyszerûségének alapvetõ titkára!
A természetesség, a természetesnek ható elõadásmód az, ami azonosulásra bírja a nézõt, amely lazán, könnyedén vezeti be az alkotó világába. Ilyenek Madarász Tibor festményei is, amelyek szinte vonzzák a tekintetet, az ember ott érzi magát a vászonra festett téma közepén. A képek szemet gyönyörködtetõek, lelket cirógatóak, nagyrészt a festõmûvész Tatához való kötõdését szimbolizálják. Így nem csoda, hogy az itteniek – reprezentatívnak ugyan nem tekinthetõ –, magánjellegû közvélemény kutatásunk szerint örömmel fogadták a most hetven éves mûvész legújabb kiállítását is.
Berg Endre