„1968-ban kaptam diplomát a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola sokszorosító grafikai szakán. Azóta rendszeresen kiállító mûvész vagyok, számtalan kiállításom volt már Budapesten és vidéki városok múzeumaiban, mûvelõdési központjaiban és galériáiban. Munkáim  eljutottak a magyar grafika bemutatása során külföldre is, Rajzaimon megeleveníteni, beszéltetni szeretném  körülöttem lévõ dolgokat, tárgyakat, hisz egy virág a szerelem elmondója lehet, egy száraz napraforgó az elmúlást idézheti, viharvert fák sorsokról beszélnek, egy széken maradt kabát ráncaiba viselõjének mozdulata íródott bele. Messze látszó, fennhangon szóló mûvekkel ezeket nem lehet elmondani, ezért választom a kis méretû, látszólagos szerénysége mellett míves megmunkálást igénylõ mûfajokat, a grafikát, az érmészetet és a kisplasztikát. Ezekhez a mûvekhez közel kell hajolni, kézbe kell venni, s így még közvetlenebb, meghittebb kapcsolat jöhet létre az alkotás és a mûvészetbarát befogadó között. Mindennel, amit lerajzolok, megmintázok, láttatni, elgondolkodtatni szeretnék.”

Így vall munkáiról, mondanivalójáról Révész Napsugár, egyik katalógusában, aki nõiségének összes finomságával, ízlésességével, kifinomultságával és érzékenységével alkot maradandót két és három dimenzióban. Munkáin azonban jól látszik az is, hogy nem csak használ egyfajta anyagot, hanem próbálgatja annak határait, lehetõségeit.

– A témához meg kell választani az anyagot, azt meg kell ismerni, és alkalmazkodni kell hozzá. Én azt hittem, hogyha tudok rézkarcot csinálni, nem okoz gondot hogy fémbõl bármit elkészítsek. Ám másképp viselkedett a réz, amikor kalapáltam, másképp, amikor karcoltam. Amikor már tudtam kalapálni, úgy gondoltam, mit nekem a bronz, de az teljesen máshogy reagált a kalapálásra, nem megnyúlt, hanem tömörödött, mert egy öntött, szivacsos anyag. Egy felszínen lévõ forma egészen másképp néz ki, ha csiszolom, mint ha ugyanazt a formát bekalapálom és úgy feszítem meg.

– Mi a különbség mûvészet és önkifejezés között?
– Nem tudom. Ezek szavak  és sokszor különbözõ dolgokat értenek alatta. Ha valamit el akar az ember mondani igyekszik valamivel kifejezni  és ezt sokféleképpen lehet. és ha jól érthetõen mondja el, már eredmény. Nem feltétlenül szükséges iskolában tanulni. Van Gogh vagy Csontváry sem iskolában kezdte, de a mesterséget meg kell tanulni. A  mûvészet több mint mesterség, több mint önkifejezés. Talán valami általános és idõt álló emberi értékeket takar, a világ megismerése, megértése motiválja a mûvészt. A reneszánszban nem véletlen, hogy a rajzot a ”disergno”-t tekintették a legfontosabbnak, többet értettek alatta mint puszta ábrázolását valaminek mert a gondolataink elsõ lenyomata, nyomon lehet követni benne ahogy felépül egy terv, ahogy alakul egy gondolatsor, Leonardo da Vinci rajzai azért olyan fantasztikusan szépek, mert mindig meg akart tudni valamit arról amit lerajzolt, ha megnézzük a fû rajzait, õt nem közvetlen a fûszál érdekelte, hanem az, hogy a levegõ mozgásának milyen lenyomata van a füvön. Nem is tudom, hogy õ mûvész volt-e elsõsorban  vagy tudós. A rajz akkor csodálatos, amikor mögé lehet látni, és nem csak azt látod, amit ábrázol, hanem azt is érted amiért készült. Én elsõsorban grafikusnak tartom magam, és mostanában szénnel, ceruzával szeretek dolgozni, az a legközvetlenebb, és ez az, ami hiányzik nekem a tûzzománcból, de most, hogy már tudom, képtelen erre, nem is törekszem rá, hogy ugyanazt mondjam el vele, mint a rajzzal.

– Tûzzománccal nem lehet kifejezni szimbolikus jelentéseket?
– Én nem tudok. Merev. Csillog, elegáns, dekoratív, idõtlen a merevsége miatt,… az egyiptomi alkotások jutnak eszembe,… a szobrok, nem félre néz, nem rád, hanem elõre a végtelenbe, és idõtlenné merevedik, örökérvényûvé, és csodálatos dolog, amikor kétezer év alatt csiszolódik egy kor mûvészete, a végsõkig leegyszerûsödik, fenséges lesz…. Ehhez képest ma, ebben a heterogén korban, van egy mûvész meg egy papír, és maga talál ki a világnézetétõl kezdve mindent, és csak nézed a képet,  és találgatod, hogy mi a fenét akar mondani.? Nem is tudom, lehet-e mûvészetrõl beszélnünk, mert ezt a szót már annyira elcsépelték, én már ki sem írom a plakátjaimra.

És hogyan mégis mi kerül a plakátokra?
„Minden igaz hittel készült mûnek számtalan rétege van, s ennek fokról fokra való felfejtése nézõ feladata. Remélem az itt látható alkotások adnak alkalmat az ilyen örömteli felfedezõ útra.”