„1976. február 6-án, Székesfehérváron születtem. 1994-98 Hermann László Zenemûvészeti Szakközépiskola magánének szakán – szakmai tárgyasként végeztem. 1998-2003: diploma a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem magánének-mûvésztanár szakán – tanárom: Keönch Boldizsár volt.
2002-04 operaénekes diploma – vezetõ tanár: Kovalik Balázs. Több neves mûvész kurzusán vettem részt: Marton Éva – választott növendékeként, Hamari Júlia – Stuttgart, Kováts Kolos – Majk és Nicholas Clapton – Oxford tanítványa voltam. A Magyar Wagner Társaság szervezésében 2003 decemberében megrendezésre került meghallgatáson elnyertem a Bayreuth-ba szóló ösztöndíjak egyikét. A Magyar Állami Operaházban 2004 óta vagyok baritonista. Eddig énekelt fõbb szerepeim: Rossini: La Cenerentola /Dandini/, Il barbiere di Sivigli /Figaro/, L’occasione fa il ladro /Parmenione/, Donizetti: L’elisir d’amore /Belcore/, Il campanello /Enrico/, Puccini: La vie de Boheme /Marcello; Schanard/, Ránki György: Pomádé király új ruhája /Béni/. Több kortárs opera elõadásában mûködök, illetve mûködtem közre.

– Mikor kezdett énekelni?
– Mindig volt kapcsolatom a zenével, de komolyabbra gimnázium után fordult a dolog, amikor érettségi után a fehérvári Konzervatóriumba jelentkeztem. Ezután kerültem a Zeneakadémiára, ahol énekmûvész-tanár szakot és az operaénekes diplomát is megszereztem.
Kiskoromban a nagymamám tanított furulyázni, majd gitározni kezdtem nyolcadikos koromban, ekkor már különbözõ rock and roll zenekarokban is játszottam. Utána az Ikarus Alba Régia Vegyeskarban énekeltem. Ebbõl látszik a komolyzenei irányultság, és az, hogy nem irányzatokat szeretek, hanem magát a zenét.

– Mi vitte az opera mûfaja felé?
– Az érdeklõdés elsõsorban. A konzi után úgy gondoltam, hogy tovább kellene képezni a hangomat, és ebben megerõsítettek tanáraim is. 1998 volt a felvételi évem, akkor azt gondoltam, hogy ha nem vesznek fel, hagyom a zenét, és más irányba megyek tovább. Ekkor a fehérvári színházban a Bob hercegben alakítottam kardforgatót, és az elõadás után Szabó Gyula odafordult hozzám, és ennyit mondott: „Na, milyen jó hangod van!”. Másnap mentem felvételizni és fel is vettek – így kerültem Budapestre.

– Mióta tagja az Operaház társulatának?
– 2004 óta. Jellemzõ, hogy akit egyik évben sokat foglalkoztatnak, az utána kevesebb szerepet kap. Ebben az évadban kicsit kevesebbet voltam színpadon, de jövõre ismét sokat fogok énekelni, többek között fõszerepeket is. Ezeket az információkat hamarosan a weboldalamon, a www.robertrezsnyak.hu  -n olvashatják az operarajongók.

– Megtalálta a helyét az operában?
– Úgy érzem, megtaláltam amit kerestem. Szeretek mindenféle mûfajt, a jazztõl a bigbandig, de ebben érzem a legjobban magam.

– Divatosak manapság a jazzvokálok. Ezzel manapság talán nagyobb hírnevet is lehet szerezni, mint az operával…
– A hírnév és a pénz nagy motiváció, jól esik az embernek, ha megismerik. Szerintem hosszú távra kell gondolkodni, és jól megnézni azt, mihez adom a nevemet, arcomat.

– A szûk családi kör hogy áll a hivatásához?
– A feleségemmel a zene révén találkoztunk Miskolcon – Õ szegedi, én fehérvári vagyok -, de csak hobbi szinten énekel. Õ katekétaként végzett a Szegedi Egyetemen, és októberre várjuk elsõ gyermekünket.

– Tehát vallásos életet élnek…
– Igen, a helyi katolikus közösség tagjai vagyunk.

– Hallatja vasárnaponként a hangját?
– Nem én vezetem az éneklést, szeretem hagyni, hogy hasson rám ez a fajta áhítat. Csendesen, magamban szoktam dudorászni, hiszen nekem az éneklés szakma, és ha elkezdenék énekelni, akkor az már nem az imáról szólna. Egyedül a pápai és a magyar himnusznak nem tudok ellenállni, akkor kibújik belõlem az énekes. Az ismerõseim már tudják, amikor meghallják az elsõ taktusokat, hogy menthetetlenül énekelni fogok.

– Mit gondol az opera kapcsolatáról a mindennapokkal?
– Például a három tenor megtette a hatását. Vannak olyan áriák, amelyek a csapból is folynak, és az áruházláncok olcsó cd osztályán kaphatóak. A népszerûség érdekében bármit énekeltek, akár még baritont is, közösen egy popénekesnõvel…

– Nem tartja helyesnek ezt az utat?
– Nem mondom azt, hogy nem helyes, mert fontos az, hogy a zenét élvezzük. Nem az a lényeg, hogy mindenki a legmagasabb mûvészi fokon mûvelje és élvezze a zenét, vagy más mûvészeti ágat. Én azt szeretném elérni az életemmel, hogy a minõség mindig jellemezze azt, amit csinálok, értéket teremtsünk és tartsunk fent a kollégáimmal együtt.