Varga Ágota neve mindenki számára ismerõsen cseng a dokumentumfilmezés világában. Emberi sorsokat, szociográfiai témákat, közelmúltbeli, mégis mára történelminek számító eseményeket örökít meg a mozgóképen. A Komárom-Esztergom megyébõl származó alkotó munkáit országszerte ismerik, láthatják tévénézõk, mozikedvelõk. Sõt, felfigyelt már rá a világ Kínától Rio de Janeiróig.

Varga Ágota Császáron született, sorsának alakulása, életpályája egyaránt számos szállal kötõdik Komárom-Esztergom megyéhez. Császáron született, az általános iskolát a községben, valamint Oroszlányon, Bokodon végezte. Kisbéren érettségizett, Esztergomban szerzett tanítói diplomát. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját is. A rendezõt pályafutásáról, munkáiról kérdeztük.

– Iskoláim elvégzése után dolgoztam az oroszlányi szénbányáknál, a városi nevelõotthonban, a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézetnél. A rendszerváltás elõtt, 1986-tól pedig elszegõdtem az oroszlányi televízióhoz, ahol, vezetõ-szerkesztõi minõségemben foglalkozhattam aktuális problémákkal. Akarva-akaratlanul részesei voltunk akkoriban a nagy váltásnak. A helyi televíziók országos megméretésén és az amatõr filmszemléken rendre az élen végeztünk.
– 1992-ben váltottam, lettem szabadúszó. Szerkesztõ-riporter, filmrendezõ. Dolgoztam az MTV szószóló, átmenet, Ablak, Háló és Théma címû mûsorának. És jöttek sorra alkotásaim. Példaként említve: A szénnek ára van, Örökbefogadás, Szakítópróba, Eksön, Porrajmos, Cigány holocauszt, Leszármazottak, Súri apáca, Szemünk fénye.
– Nem maradtak el az elismerések sem különféle szinteken. 1990-ben fõdíjasa lettem a videoszemlének, 1999-ben UNESCO-díjat vehettem át. A Súri apáca hozott Tolerancia-díjat, míg a Cigány holokauszt szintén, utóbbi négy díjat is kiérdemelt.
– Térjünk át a közelmúlt, a ma, illetve ez már hozzátartozik az eseményekhez: a közeljövõ történéseihez. Napjainkban a Szemünk fénye címû filmem van az egyik középpontban. Vak házaspárról szól, akiknek látó gyermeke született. Mûsorra tûzte a filszemle idején a Magyar Televízió, a napokban sugároztaa hír tv. Az alkotást bronz Grammy-díjjal ismerték el Houstonban. Baválogatták továbbá a lengyelországi, kínai, brazíliai versenyre. Kínában ez az egyetlen dokumentum-filmszemle. Rió de Janeiróban pedig egyxedül az én filmem képviseli ezúttal Közép-Kelet Európát.
– Tavaly õszön elkészült a csolnoki rabtáborról készült munkám. A duna televízióban már láthatták, az Uránia mozi ma is mûsoron tartja a kétszer ötven perces alkotást. Megjegyzem, a köztársasági elnök az idén Csolnokon tartotta a megemlékezést a kommunizmus áldozatainak napján. A helyszín kiválasztásánál filmem adta az apropót.
– Nos, dióhéjban ennyit a pályámról. Folytatom, amit elkezdtem, megmarad bennem továbbra is a problémaérzékenység. Munkáimat továbbra is a szociográfia, a portré és a történelmi téma jellemzi. Ügyelek arra, hogy ne lerágott csont legyen, amit kiválasztottam, és filmkockákon örökítek meg. Munkámhoz sokszor szerencse is kell. Ilyen volt például, amikor a Súri apáca forgatásának helyszínén elcsíptük azt az epizódot: a szülõk egy fiatal lányt menekítettek ki. Mondom: szerencse ez az elkapott epizód, ám ahhoz a helyszínen is kell lenni…
– Az is megadatott, hogy filmjeim látogatottak. A Duna Televízió, az MTV valamennyit mûsorra tûzte. Mozikban vetítik alkotásaimat. Azokkal járom a világot, mint említettem, immáron távoli földrészekre is eljutnak. A tapasztalat pedig az, hogy a külföldi bemutatkozás újabb meghívásokat hoz magával. Leköteleztem magam a filmes szakmánál. Ebben benne kell élni. Jelenleg két témával foglalkozom, a pályázatokat beadtuk, az elbírálásra várunk. Mirõl szólnak ezek? Csak annyit: közelmúltunk történetei. Bõvebbet babonából nem mondok.

M. Tóth Sándor