„Meglátni magunk körül azt, aminek örülni lehet”

A dorogi uszoda átadásakor Végh Éva festõmûvész gyönyörû tûzzománc munkáival járult hozzá az új közösségi létesítmény szépítéséhez. Az átadóünnepségen még nem gondoltam volna, hogy hamarosan személyesen is megismerhetem és bemutathatom az általam is megcsodált mûvek alkotóját, az idei Rauscher György díj várományosát.

– Ön nem dorogi születésû, mióta él itt?
– Budapesten születtem, s a szüleim ezt követõen Dorogra költöznek. Az általános és középiskoláimat már itt végeztem. Édesapám és édesanyám egyszerû fizikai munkások, nem voltak mûvészetpárolók, bár a zene például mindig szólt nálunk. Szeretetteljes volt a családi légkör, megláttuk magunk körül azt, aminek örülni lehetett. A természet, ami körülvett, az indított el igazából ezen a pályán. Eleinte virágokat rajzoltam, ma már van egy saját „virágoskertem”.

– A képzõmûvészeti helyett mégis a tanárképzõ felé vette az irányt. Miért is?
– A szüleim szerették volna, hogy legyen egy rendes szakmám, no és bejutni sem volt könnyû. Elõször mûszaki rajzot tanultam, és Egerben a Tanárképzõ Fõiskolán biológiai-rajz szakos tanári diplomát szereztem. Nem igazán akartam tanár lenni, de közben megszerettem ezt a szakmát. 25 évet töltöttem a pályán. Eleinte nem lehetett túl könnyû velem, mert pályakezdõként felrúgtam szinte minden szabályt. Keszthelyi István iskola igazgató – akit második apámként tisztelek – azonban nagyon sok új szabályra is megtanított. Például arra, hogy legyünk maximalisták, mert abból mindig vissza lehet venni. Mindig arra biztatott bennünket, hogy találjuk meg, mivel tudjuk elõbbre vinni a világot. Az én világom ma sem a kapumig tart, minden, ami körülöttünk van – az utca, a város, a természet – mind-mind hozzánk tartozik, s úgy is kell vigyáznunk rá, mint a sajátunkra.

– A témaválasztásait elsõsorban mi befolyásolta?
– Majdnem mindig sorozatokban gondolkodom. Szeretem, mert egy folyamatot tükröz. Sõt szeretek elnevezni is egy-egy ilyen kiállítás-, vagy témasorozatot. Az Utazás az univerzumban például egy selyemkép sorozat, melyen a Földön való történéseket kivetítettem az ûrbe. Bolygókat mutatok meg, amelyek akár emberek is lehetnének, kapcsolatban állnak egymással, hatnak egymásra, s mindnek külön lelke van. Egy másik sorozatomban nõket ábrázoltam kerámiára készült tûzzománc technikával. Megszületett a „Büszke”, a „Vadmacska”, a „Szerény”. Úgy próbáltam ábrázolni ezeket a jellemeket, hogy a képrõl azonnal látni lehessen kivel is állunk szemben. Egyszerûen kiült valamennyinek a jelleme az arcára.

– Milyen technikákat használ?
– Táblaképeim vegyes, illetve olaj technikával készülnek. De szívesen foglalkozom aquarellel, páctechnikával is. 1987-tõl – majdnem húsz éve – festek selyemre. Selyemképeim számos magyar városban szerepeltek kiállításokon, s eljutottak a világ több országába is, még olyan távoli helyekre is, mint New York, Dél-Afrika.. A tûzzománc technikát körülbelül tíz éve sajátítottam el, grafikákat és festményeket készítek fém, illetve kerámia alapra. Folyékony festékekkel dolgozom, ez önmagában is egyedi megoldás, és a hatás is különleges, nem hagyományos tûzzománcra jellemzõ. Szeretek kísérletezni.
A legújabb álmom például, hogy nemes anyagból készült ruhákra fessek. Minden egyes ruhakölteménynek lehet akár egy-egy üzenete is. Sõt ezeket a selyemruhákat akár viselni is lehet majd. Most éppen egy gyönyörû esküvõi ruhán dolgozom.

– Hol láthatjuk legközelebb a munkáit?
– Július 13-án, Tatán nyílik egy áttekintõ, összefoglaló kiállításom a Városi Mûvelõdési Központban.

Cseh Teréz