Tatabánya hatvan éve – szülinapi várostörténeti vetélkedõ a szabadban
Nos, a vetélkedõsorozat még februárban kezdõdött. Összesen harminc csapat, kettõszáz résztvevõvel nevezett a születésnapi várostörténeti vetélkedõre. Az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály vállalhatta a megméretést. A feladatok megoldását április 22-éig lehetett beküldeni. A szigorú elbírálók véleménye szerint színvonalas, tartalmas munkák születtek. Tatabánya lakói ismerik városukat, azt a helyet a tatai medencében, a Vértes és a Gerecse lábainál, amelyik hatvan esztendõvel ezelõtt még négy önálló településbõl állt. Az 1947-es központi döntés alapján egyesült Alsógalla, Felsõgalla, Bánhida valamint a névadó Tatabánya község, hogy késõbb már megyeszékhelyként is funkcionálhasson.
Persze, ami akkoriban a meghatározó volt, a nehézipar, a bányászat, cementgyártás, hogy csupán néhány példát említsünk, ma már a múlté. A város mégsem romlott le, sikeres volt a szerkezetváltás. Mégis, a történelemben ma is a bányászat hajdani fellegváraként említik. Éppen ezért stílusos, hogy a hagyományokat méltán reprezentáló szabadtéri múzeumban várták a házigazdák, szervezõk a vetélkedõ résztvevõit.
Ezen a szombaton az idõjárás is kegyeibe fogadta a versenyzõket. Kellett is ez, hiszen – ha már szabad téri rendezvényrõl van szó, az utolsó próbatételen olyan tesztlapokat kaptaka versenyzõk, amelyek kérdéseire úgy kaphatták meg a válaszokat, ha nyakukba veszik a parkot, megkeresik az emlékhelyeket.
Hasznos, sõt elengedhetetlen volt ez a múzeumjárás. Sokszor eldugott helyeken bukkantak rá a helyes megfejtésre, mindemellett alaposan megismerkedhettek az intézménnyel is. Számunkra, kívüllállóként bizony jó néhány kérdés kínaiul hangozhat. Ki tudná például, hacsak nem szakember, hogy hol gyártották a skanzenban kiállított M 195-ös kompresszort? Mennyi a száma a mozdonyvontatású, egysínû szállító berendezésnek? Milyen sportegyesület van a jövesztõgépre felírva? Mi a klopacska magyar neve? Vagy éppen: hova ültették a tanulásban lusta gyereket?
Hát, ezekre a kérdésekre bizony akkor lehetett választ adni, ha utánajárt az ember, ott, a bánhidai múzeum területén. Nos, a csapatok között – legyenek azok általános, középiskolások illetve felnõttek. Számosan akadtak, akik a maximális pontszámot érték el. A pontvadászat késõ délutánig tartott. A programot színesítette élõ múzeumi tanítási óra, idegenvezetés, büfé, vonósegyüttes népzenei összeállítása. Korabeli viseletbe öltözött férfiak, asszonyok kalauzolták a vendégeket a hatajtós ház szobáiban, amelyek a múlt század évtizedeit elevenítik fel berendezésükkel, adnak ma is élménynek számító bemutatót az érkezõknek.
Késõ délután összesítették a versenyzõ csapatok pontszámait, és megszületett a végsõ eredmény, amelyet az iskolamúzeum elõtt hirdettek ki.
Az összesített vetélkedõn az Árpád Gimnázium Apródokk nevû csapata vitte el a pálmát. Második lett a Boszik csapata a Móra-iskolából. A harmadik helyezést pedig a kodályosok Ugróbéka nevû csapata érte el.
Kategóriánként is ítélt a zsûri.
A múltidézõ témakörben elsõk lettek a Boszik. Az épített örökség kategóriában ugyancsak õk lettek a legjobbak. A környezeti érték témakörében pedig Az Ugróbékák jeleskedtek.
A nyeremények között szerepelt egyhetes nyári tábor, egynapos kirándulás, számos könyvvásárlási utalvány a támogatók, helyi képviselõk jóvoltából. Az eredményhirdetést megelõzõen pedig az asztalon felsorakoztatták az ajándéktortákat is, amelyek kitöltöttek egy terjedelmes asztalt.
M. Tóth Sándor