Ilyen elõjáték után találkoztam elõször Kovacsics Imrével, az Agárdi Gyógyfürdõ nemrég kinevezett igazgatójával. Be kell vallanom, most, a második találkozónk alkalmával is – az elsõ a kölcsönös bemutatkozás és az interjúkérés jegyében telt – határozott vezetõnek látom, gesztusaiból olyannak ítélem, akit az adott szava kötelez. Õ igazgatja a gyõri termálfürdõt is 2003 óta, amelynek közönségsikere jó referenciát jelentett Agárdon. Bevezetésként az orrom alá tolja a Gyõr környéki napi sajtót, amelyben beszámolnak arról a tornász reménységrõl, akinek szerencsétlen esése csigolyáját törte – és a karrierjét, életét is. A bénulás nyaktól lefelé csak az egyik kezet kerülte el. Imre épp a fiú édesanyjának adja át a Rába Quelle hétvégi bevételének 10%-át, 300 ezer Ft-ot.
Kicsit zavarba hoz, egy ilyen tragikus téma után mit lehet kérdezni? Így aztán kicsit zavarba hozom önéletrajzi kérdéseimmel, úgy látszik a fürdõigazgatókat ritkán kérdezik gyermekévekrõl…

– Kapuváron születtem, 1971-ben. Tudja hol van? Gyõr és Sopron közt fekszik, egy tízezres kisváros. A szüleim még mindig itt élnek, nagy családi házban. Van egy testvérem, õ és a felesége két gyermekükkel most is velük lakik. Otthonról elég összetartó, egységes család képét hoztam magammal Gyõrbe, ahová a gimnazista évek után költöztem, és ahol 15 évig éltem. Lassan egy éve Gyõrújbarátra, a fürdõtõl 8 percnyire járok haza.

– Ez befolyásolta a telekvásárlásnál a leginkább?
– Részben ez, részben pedig az, hogy kisalföldi születésû lévén mindig vágytam dombok közt élni. Hát most Pannonhalma lábánál, két domb között építkeztem.

– Család, gyermekek?
– A nejem debreceni születésû, végzettségét tekintve gyógyszerész, és neveli két leánygyermekünket, a 9 éves Katát és a 7 éves Lucát.

– Élvezik a városi élet után a nagyobb teret, szabadságot?
– Nagyon, bár Gyõrújbarát inkább díszkertes jellegû. Falusias életformát a szüleimnél ta-
pasztalhatnak, ahol vannak nyulak, versenygalambok, és nagyon tetszik nekik. Kettejük közül Kata a tudós, sorra nyeri a tanulmányi versenyeket. A múltkor azt mondta, hogy paleontológus lesz, õslények után fog kutatni. Ez nemrég változott annyiban, hogy bejelentették: apa cégét fogják vezetni, Kata a számokkal foglalkozik majd, Luca meg az emberekkel. A munkamegosztás tökéletes, a kisebbik a nyitottabb, cserfesebb.

– Milyen pályára szánja õket?
– A nejemmel nyilván szeretnénk, ha diplomát szereznének, de azt nem akarom megmondani nekik, hogy milyent. És még azzal is kiegyezünk, ha nem lesz diploma, de boldogan élnek majd, és azt csinálhatják, amit szeretnek.

– Most már csak azt nem tudjuk, Ön hol tanult tovább. Emlékszik, a kapuvári gimis éveknél elvesztettük a fonalat…
– Testnevelés-földrajz szakos tanár vagyok papír szerint, de soha nem tanítottam. Spor-tolni viszont mindig sportoltam, sõt sérült is voltam. Az ínszalagszakadásom végett láttam, hogy Magyarországon vannak jó sebészek, a rehabilitáció azonban még igencsak gyerekcipõben jár – ha lehet rehabilitációnak hívni, azt a kezelési javaslatot, hogy „borogassa!“. Ez a helyzet köszönhetõ a képzési háttérnek is, ami hát nincs a csúcson. Ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
2001-ben saját képzési rendszert indítottam, aminek elõfeltétele az érettségi, és középfokú OKJ-s sport, gyógy- és fürdõs masszõr végzettséget ad. A képzés jelenleg 16 megyében van jelen, a Testenvelési Egyetemmel és egész-ségügyi szakközépiskolákkal együttmûködve, kihelyezett tagozatként mûködik. Amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy mi írtuk a szakmai könyveket a képzésekhez, és mára ezekbõl állítják össze a vizsgakérdéseket. A három kötet 98 %-át neves magyar szakorvosok nevéhez fûzõdik, én kiadóként vagyok jelen a munkában, illetve egy fejezetet én írtam meg.

– Azt mondják, ha az ember írt egy könyvet, már nyomot hagyott a világban. Nem korai ez még 36 évesen? Egyáltalán hova tovább?
– A cél a fizioterapeuta-képzés és egyáltalán a szakma meghonosítása Magyarországon. Ez a szó, hogy fizioterapeuta, itthon még nem is ismert, csak külföldön. Mi már akkreditáltuk, és az idén indul az elsõ képzés.
Már a továbblépés is megtörtént ezen a területen, az Országos Labdarúgó Szövetséggel létrehoztuk a fizioterápia tanszéket, amelynek vezetõjeként az a feladatom, hogy a dolgozók továbbképzését koordináljam. Megjegyzem azért a foci, mert ez ma a legnagyobb tömeget megmozgató és szervezetbe tömörítõ sport az országban.
A kifejezés egyébként olyan szakembert takar, aki, mint egy testnevelõ tanár otthon van az élettani dolgokban, rendelkezik egy gyógytornász tudásával, ismeri azokat a technikákat, gyakorlatokat, amelyek munkára bírják a sérült izületeket, vagy a letapadt izmokat, és masszõrként pontosan tudja, melyik testrészhez hogyan lehet hozzányúlni. A képzés során kapnak a diákok nagy fokú pszichés képzést is, hiszen ha belegondolunk, õk töltenek a legtöbb idõt a sportolóval, köztük alakulhat ki egy olyan közvetlen kapcsolat, amely képes arra, hogy versenyekre való felkészülés során fellépõ feszültséget oldja, segítsen feldolgozni a sikert és a kudarcot egyaránt.
A jövõben szeretnénk felajánlani a MOB-nak azt, hogy a többi olimpiai sportágban is elérhetõ legyen ez a szakember, úgy gondolom megvan a létjogosultsága. Ez a távlati cél.

– Azt hiszem ennyi érdem elég lenne egy egész emberöltõre, és a fürdõbiznisznél még nem is tartunk.
– A fürdõhöz vezetõ út még külsõ bizottsági tag koromban kezdõdött, a Pro Urbe Egyesület delegáltjaként dolgoztam Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzatának pénzügyi bizottságában, amikor kiírták a közbeszerzési pályázatot a fürdõ megépítésére. A kiírás sikertelen volt, senki sem jelentkezett. Én a képzés kapcsán sok fürdõigazgató barátra, ismerõsre tettem szert, ráláttam arra, mivel jár egy fürdõ üzemeltetése, és voltak ötleteim, hogyan lehetne jobban csinálni. Ezért megalapítottam a Rába Quelle Kft.-t, a második körben indultam a pályázaton és nyertem. Az önkormányzati tisztségeimrõl persze lemondtam.
A fürdõbe a legjobb vezetõket gyûjtöttem magam köré, személyesen válogattam ki azokat, akik az élet más területein már bizonyítottak, de fürdõt még egyik sem üzemeltetett. Elkezdtük a munkát, az eredményt legjobban az a kiadvány prezentálja, amely az ország 100 legjobb helyét gyûjti össze. Ajánlások és saját látogatás után – nem tudom mikor voltak nálunk – a 100 legjobb közé választották a gyõri fürdõt – mindezt egy év mûködés után! 2005-ben fürdõ kategóriában nívódíjasok lettünk, a Magyar Wellness Társaság az Év Fürdõjének választotta a gyõrit. Ez azért külön fontos a számomra, mert a Társaság megkérdezi a konkurens fürdõk vezetõit is arról, hogy szerintük ki a legjobb.

– Lehet ezt felülmúlni?
– Nem titkolt szándékom az, hogy a szállodaláncokhoz hasonlóan egy fürdõláncot üzemeltessek az országban. Két éven belül hat fürdõ igazgatása a cél, ehhez a csapat már megvan, akikkel közösen el tudjuk ezt érni. Így már erõsebb tárgyalási pozíciót tudhatunk majd magunkénak a vegyszer- és eszközbeszerzések terén, és az egészségpénztárakkal szemben is. Sokkal racionálisabban lehetne üzemeltetni több fürdõt együtt, mint külön külön.

– A gyõrin kívül az ország legtöbb fürdõje önkormányzati mûködtetésû, így tényleg csak az üzemeltetés lehet a cél. Mi van abban az esetben, ha egy fürdõ jól mûködik?
– Új vezetés csak azoknak az élére kell, akik gazdaságtalanul üzemelnek. Ezeket keressük, és hamarosan úgy néz ki, új taggal bõvülünk. De errõl még nem mondok semmit. Egyéb-
ként kevés olyan hely van az országban, amelyik nyereséget termel. Itt Agárdon azt vállaltam, hogy egy éven belül pozitív gazdasági mutatókat érünk el. Az elsõ hónapok után mondhatom, eljutottunk oda, hogy nem veszteséges az üzemeltetés. Õszre elkészül a fürdõ fûtésének korszerûsítése, a Gyõrben bevált mintára, ezzel tovább csökkenthetjük a rezsit.
A legjobb az lenne, ha eddigi tapasztalataimmal, ötleteimmel megépíthetném álmaim fürdõjét. Szeretném a világ legjobb fürdõjét megépíteni, nem feltétlenül saját beruházásban, de bízzon meg bennem a befektetõ az elsõ gondolattól.

– Mi kell hozzá?
– Nyitottság, ötlet. Nemrég Monte Carloban jártam, egy nívós wellness konferencián. Rajtam kívül még egy magyar meghívott volt. Számos ötlettel léptem fel, és rengeteg új ismerettel értem haza. Négy éve még nem tudtam mi az a hõcserélõ. Ma már minden csavarját ismerem. Ez lehet a titok nyitja, a folyamatos fejlõdés. Ma úgy érzem, a csa-patommal együtt meg tudom építeni a világ legjobb fürdõjét.

– Meddig megy ez az õrület?
– Megígértem a feleségemnek, hogy 45-50 éves koromig dolgozok. Utána szeretnénk egy kis házat Toscanaban, nagyon szeretjük Olaszországot, közel áll hozzánk az olasz mentalitás. Szeretnénk olajbogyót ültetni, szõlõt termeszteni, fél évet itt élni, fél évet ott. Egyre gyarapodik a könyvgyûjtemény, azt is el kell olvasni. Az az ember, aki so-
kat dolgozik 20-40,50 éves koráig, kimarad sokmindenbõl. Én azt akarom elérni, hogy ez alatt az idõ alatt megteremtsem annak a lehetõségét, hogy még erõs, egészséges emberként élvezhessem az életet, ne öregen, fáradtan menjek nyugdíjba.

– És elszalasztja látni, hogyan nõnek fel a lányai…
– Az ideológiám erre is megvan. Hét közben valóban nem látom sokat õket, de az édesanyjuk a négy órás munkája mellett teljes értékûen neveli õket. Tõle megkapják a szellemi és érzelmi töltöttséget is, soha nem alszanak el esti mese nélkül. Aztán jön a hétvége a bohém apukával, és minden elront amit az édesanyjuk felépít… A munkámban határozott, kemény kezû vagyok, de a lányaim bármit megtehetnek velem. Pillanatok alatt levesznek a lábamról,még hülyét is csinálhatnak belõlem, de nem bánom, imádom õket.

Vitkóczi Éva