Megrendezték a hordógurítási ünnepséget tegnap a dunaújvárosi hídon. Az építõk munkáját köszöntõ ünnepségen a környék hivatalosságain kívül annak apraja-nagyja is részt vehetett.
Jelentjük, tegnap átmentünk a dunaújvárosi hídon vagy ezren, oda-vissza. Jó háromnegyedórás séta ez, amiért bõven kárpótol a kilátás, valamint maga a híd látványa, még így, csak majdnem készen is. Visszafelé jövet többen érthetetlen módon egy söröshordót gurítottak maguk elõtt, jó ászokkal telit, ahelyett, hogy azonmód csapra-verték volna, de ez a tömegben nem tûnt fel senkinek.
Komolyra fordítva a szót: ha a hídavatás nem is, de a hordógurítási ünnepség már megvolt a (mondjuk el más sorendben) dunavecsei, kis-apostagi, illetve dunaújvárosi hídon. Ahogyan ezt a meghívottak és érdeklõdõk népes serege elõtt dr. Tímár Gyula, a Vegyépszer vezérigazgatója mondta: a híd már kész, csak fel kell öltöztetni. Dolgoznak is rajta tempósan, festik, csiszolják, szépítgetik.
Apáti Endre, a Hídépítõ Zrt. elnök-vezérigazgatója kissé részletesebben utalt a hagyomány gyökereire: ez a házépítõk bokrétaünnepével rokon, akkor kerül rá sor, amikor a híd elemei összeérnek, vagyis egy hordót át lehet gurítani rajta egyik parttól a másikig.
Apáti kezdõ építésvezetõ korából származó adomával is megtoldotta beszédét. A hagyomány kezdete ugyan a középkor homályába vész, de legújabbkori magyarországi újjáélesztése ismert: 1974-ben az algyõi Tisza-híd építése közben elevenítették fel a szokást, igaz, némi zökkenõkkel. Az akkori hivatalosságok ugyanis nem bírták kivárni az elõre meghirdetett kezdési idõpontot, ezért a hordót gurító tömeg fönn a hídpályán találkozott szembe a forró aszfaltot a kedvükért hûtõ négy locsolóautóval… Ezek után már szinte természetes, hogy a Tisza fölött átgurított, messze környéken egyetlen elérhetõ hordó, erõsen felhevült és felhabosodott sört az építõk nem tudták csapra verni.
A dunaújvárosi hídnál (talán Apáti rutinjának köszönhetõen) ilyesmi nem fordult elõ. Miután a két vezérigazgató, valamint Rauf Pál, a Híd Egyesület elnöke és dr. Kálmán András dunaújvárosi polgármester is elmondta rövid beszédét (a kisapostagi és a vecsei polgármestert nem szólították a dobogóra), a nép és képviselõi átsétálhattak a hídon.
A Pannóniától Hunniáig vezetõ úton aztán megtapasztalhattuk, hogy egy hordót ugyan már át lehet gurítani a hídon, de azért folytonossági hiány még tapasztalható néhány helyen az úttesten. Ezeket a sétálók útjába ideiglenesen lefektetett acéllemezekkel tették járhatóvá.
A vecsei hídfõnél Kálmán András döntötte oldalára a nemzeti színûre festett (és príma ászoksört tartalmazó) alumíniumhordót, s az elsõ tíz méteren õ is görgette tova – emelkedõnek fölfelé. Itt vált érthetõvé a Hídépítõ elnök-vezérigazgatójának még a nyugati parton elmondott mondata: õ nem ünnephez, hanem komoly fizikai munkához öltözött, mert a hordógurítás az.
Ekkor már Molnár Gyula dunavecsei és Schreiner Béla kisapostagi polgármester is kivehette a részét az ünneplésbõl, hordógurítás formájában. Az összesen ezerhatszáz méteres hosszon az építõk, a tervezõk közül is sokan besegítettek a hordó mozgatásába – ám a parton természetesen egy másikat vertek csapra az ünneplõk.
(forrás: www.fmh.hu)