„Az emlékezés elégtételt ad az áldozatoknak és erõt ad nekünk” – mondta a köztársasági elnök megemlékezõ beszédében, majd hozzátette: az emlékezésnek túl kell élnie a szereplõket, az eseményeknek a nemzet kollektív emlékezetébe kell beépülniük.

Kiemelte, „az áldozatok szenvedése égbe kiállt, ezért megemlékezni sohasem késõ”. Különösen akkor nem, ha a hallgatásra kényszerítés is része volt az igazságtalanságnak – tette hozzá, majd úgy folytatta, hogy csak a rendszerváltás oldotta fel a hallgatás kényszerét.

Az államfõ szerint a legsúlyosabb bûnöket a kommunizmus az ötvenes években követte el. „Nem felejthetjük, mennyi vér tapadt Rákosi kezéhez, hány száz gyilkosság Kádár kezéhez!” – mondta. A köztársasági elnök szerint azt se feledjük, hogy a kommunizmus nem ért véget 1963-ban, a rendszer lényege nem változott amíg csak fennállt, 1989-90-ig. „Micsoda rendszer volt az, amely besúgókkal hálózta be az egész társadalmat!” – fogalmazott.

Mint mondta, a magyar nép 1956-ban lemosta a gyalázatot. Véleménye szerint akkor tudunk ehhez méltónak maradni, ha kitartunk amellett, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország és a kommunista rendszer között nincs folyamatosság, nincs átjárás.

Sólyom László szerint vigyázni kell a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságára, nem lehet megengedni ezek csorbítását. És meg kell követelni, hogy a rendõrség és az igazságszolgáltatás tökéletesen jogszerûen mûködjön – tette hozzá.

A köztársasági elnök a megemlékezõ beszéde végén úgy fogalmazott: hallotta, hogy Csolnokon, ebben a sváb községben, milyen kevesen vették magukat nyilvántartásba a nemzetiségi önkormányzati választásokkor.
Hallotta azt is, milyen nehezen szólaltak meg, milyen sokan nem is vállalták azt, hogy beszéljenek a bányatáborban elszenvedett idõrõl Varga Ágota filmrendezõnek, akinek a csolnoki munkatáborról készült dokumentumfilmjét az idei filmszemlén mutatták be.

Az államfõ ehhez hozzátette: nem saját szavaival (hanem a néhai II. János Pál pápává történt megválasztásakor elmondott szavaival) üzeni az egész országnak: „ne féljetek!” Szerinte Csolnok lakossága példát adott a jóból, az üldözöttekkel való szolidaritásból.

Csolnok négyezer fõnyi lakosságának többsége bányamunkás volt az 50-es években. A község a Dorog környéki szénbányászat gazdag lelõhelyeként vált ismertté. Itt mûködött és maradt fenn legtovább a korszak legnagyobb bánya-munkatábora, a nehéz mûvelésû IX-es aknán dolgoztatták a közmunkára ítélt politikai foglyokat.

Az Országgyûlés 2000-ben hozott határozata alapján lett február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja. A megemlékezésen beszédet mondott még Rainer M. János, az 1956-os Intézet Közalapítvány igazgatója és Ernst Ervin, a Politikai Elítéltek Közösségének tagja.
A beszédek után az államfõ az emlékezés koszorúját helyezték el a csolnoki bányatábor politikai foglyainak emléktáblájánál.
Forrás: MTI