A mediterrán vidékeken a november és a téli hónapok egyáltalán nem nevezhetõk turistaszezonnak. Pedig a hûvösebb idõjárás ellenére is érdemes ellátogatni Olaszországba, Spanyolországba, mert ilyenkor szüretelik az olajbogyót, ami kihagyhatatlan esemény még a helyieknek is.

Bár karácsony elõtt néhány héttel már meglehetõsen csípõs az idõ Toszkánában is, a kis olasz falvakban ilyenkor minden évben megbolydul az élet. Évszázadok óta az olajbogyó az egyik legfontosabb alapanyag errefelé: enélkül egyetlen háziasszony sem tudja elképzelni a sütés-fõzést. Házigazdánk, Angelo elmesélte, hogy nagyanyja annak idején a fák lemetszett gallyával fûtötte a tûzhelyet, a szappant pedig olívaolajból és hamuból készítette.

Csípõs reggelek, didergõs délutánok
Fél nyolckor kezd világosodni, mi ekkor már az olajfaligetben vagyunk. Minden harmatos, alattunk a völgyben sûrû ködfátyol terül el. Angelo irányítja a munkát, fürgén cikázik közöttünk, és megmutatja, hogyan terítsük le a ponyvát a fák törzse köré. Erre azért van szükség, hogy a lepotyogó bogyók egyenesen ide hulljanak, és ne kelljen még külön ezeket is felszedni a földrõl. Derekunkra erõsítjük a fonott kosarainkat. Van, aki felmászik a fára, én viszont a földrõl ágaskodva próbálom elérni a termést.  Kézzel tépkedjük a bogyókat, a magasabban lévõ példányokat pedig egy kampós bottal húzzuk le a levelekkel együtt.
Mikor egy fával végeztünk, felszedjük a ponyváról a lehullott bogyókat. A leveleket kiválogatjuk – bár Angelo szerint az sem baj, ha néhány benne marad. Amikor megtelnek kosaraink, zsákokba öntjük a bogyókat, és a markos legények máris felpakolják õket a présházba menõ traktorra. A Napnak egyre nagyobb az ereje, így hát ledobjuk a felesleges ruhadarabokat magunkról.
Eközben Angelo nem feledkezik meg a vendéglátásról sem: a liget egyik végében álló kisházban felesége, Maria Rita terít nekünk ebédre: kenyér, szalámi, sajt és sonka a menü. A sziesztát ezúttal kihagyjuk, és evés után azonnal folytatjuk a munkát. Angelo messzebb dolgozik, de ennek ellenére tisztán halljuk erõs baritonját: könnyûzenei repertoárjával szórakoztatja magát és „munkásait”.
Délután négy körül már majdnem sötét van, a levegõ is egyre hidegebb. A pulóverek visszakerülnek ránk, a kezünk szinte jéggé fagy. Hálásan pillantunk Angelora, amikor közli, hogy aznapra befejeztük a munkát.
Megkérem, hogy vigyen el minket a sajtolóba, mert szeretnénk látni, hogyan készül az olívaolaj. Saját présháza csak keveseknek van, Angelo nem tartozik közéjük, ezért egy közeli birtokra hajtunk. Az autóban jó meleg van, pár perc múlva kezdenek felengedni átfagyott tagjaink.

A napsugár íze
A traktor platója már üres, amikor a présház udvarára érünk. Bent a falak tömény olajszagot árasztanak magukból. Francesco, a tulajdonos, széles mosollyal köszönt bennünket, és amikor megtudja, hogy most elõször látunk ilyesmit, készségesen megmutat és elmagyaráz mindent. Megtudjuk azt is, hogy az olívaolaj azért olyan drága, mert egy átlagosan termõ fa körülbelül egy-másfél liter olajat ad.
A zsákokat közben lemérik, beleöntik a bogyókat egy tartályba, megmossák, és kõkerekek között összetörik. Ezután egy alátétre helyezik õket vékony rétegben, majd erre újabb alátét kerül. Olyan ez, mint a lasagne: egy réteg hús, egy réteg tészta. Amikor már jó egy méter magas lesz az „építmény”, súlyokkal sajtolják ki belõle az olajat, ami egy tartályba csurog, innen pedig egy centrifugába kerül, hogy kicsapassák belõle a vizet.
Francesco eközben elmeséli, hogy a kiváló minõségû olajbogyók elsõ sajtolásából készül az extra szûz olívaolaj, melynek zamata és élettani hatása a legjobb.
Az „olajunk” a centrifugálás után egy kicsit még zavaros, ám Angelo szerint le fog ülepedni. Arra bíztat, hogy kóstoljuk meg: nem tudom, honnan, de néhány szelet friss, még langyos kenyeret kerít, ezt mártjuk bele. Az íze élénk és zamatos, az illata mennyei. Angelo is megkóstolja az olívaolajat, az arca elégedettséget tükröz.
– Érzed benne a napsütést, a tavaszi szellõ és a nyári zápor ízét?  – kérdezi felém fordulva. Bólintok és most már pontosan értem, miért hívják az olívaolajat folyékony aranynak.

Nem csak salátákhoz!
A mediterrán vidékeken az extra szûz olívaolajjal fõznek, sütnek és ezt használják a salátákhoz is. Azokban az országokban, ahol évszázadok óta használják az olívaolajat, a háziasszonyok már csukott szemmel is ráböknek a készítendõ étel íze szempontjából a legjobb fajtára. Az extra szûz olívaolajból ugyanis többféle létezik a fajtától, a termõterülettõl valamint az olajbogyó érettségi fokától függõen: más illik a halakhoz, más a fehérhúsokhoz és megint más a salátákhoz. Érdemes megkóstolni több olívaolajat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelõbb fajtát.

Egészség mindenek felett
Az extra szûz olívaolajnak számtalan jótékony hatása van a szervezetre. Szabályozza a koleszterinszintet, így rendszeres fogyasztásával megelõzhetõ az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, az agyvérzés és az infarktus. E vitamin tartalmának köszönhetõen megköti a káros szabad gyököket, így csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát.
Bõvebb információ: www.extraszuz.hu
Az interneten a www.toszkana.lap.hu vagy a www.spanyolorszag.lap.hu weboldalakon találhatunk olyan falusi gazdaságokat, amelyek szívesen fogadnak látogatókat olajbogyószüretre. Érdemes érdeklõdni utazási irodákban is, mert ma már sok helyen szerveznek olajbogyószürettel egybekötött utakat.

Nem minden olívaolaj egyforma!
Az olívaolaj felirat gyakran megtévesztõ lehet, mert a legjobb minõségû extra szûz olívaolajok mellett ott sorakoznak a polcokon az úgynevezett sansa, orujo, pomace feliratú termékek! Ezeket az olajbogyó sajtolása során keletkezõ maradványokból nyerik ki, és mindössze egy százalékban tartalmaznak extra szûz olívaolajat. Aki minõségi olívaolajat keres, az extra szûz fajtákból tegyen a kosarába!

Somlai