Egy pesti (kis) srác a forradalom emlékezetéhez tett hozzá, akkori önmaga és világlátása révén, a hétköznapok bemutatásával. Fegyver helyett tollat fogott, s rögzítette, amit látott, átélt, hallott a felnõttektõl, a rádióból. Jó megfigyelõ készséggel, komoly gondolkodással, tájékozottan írta naplóját.

A forradalom közvetlen élmény valóságát tárja elénk. Ritka dokumentum, az átlag magyarok akkori viselkedésérõl is szól e könyv. Kivételes a szerep, amelyet Csics Gyula gyermekként vállalt. Rendkívüli idõk rendkívüli tanúja és krónikása õ és barátja.
Olyan élmények érték õket, amelyet nem lehetett és nem lehet elfelejteni. Sok mindent láttak kisdiákként a forradalomból, a felnõttek közt járva minden információt, érdekességet lejegyeztek. A naplóban; amely hasonmás kiadásban jelent meg plakátok, szórólapok, újságok mutatják meg a kisdiák érzéseivel együtt az eseményeket. Csics Gyula tizenkét éves kora ellenére rendkívül éretten fogalmaz, ezért élvezetes, olvasmányos a naplója. Annak idején játékból írta, de barátjával, Kovács Jancsival, akinek szintén megjelent akkori naplója, – érezték, tudták, hogy így emléket állítanak a forradalomnak. Mert akkor és az óta is forradalomként gondolt és gondol a mára már nagypapa korúvá lett kollégánk, a tatabányai Városi Könyvtár igazgatója, Gyula (és János) az egykor átélt eseményekre.
A forradalom hétköznapjaiban nem állt meg az élet: szerzõ sokat olvasott, mely élményeirõl is beszámolt naplójában. Karácsony elsõ napján a Twist Olivért vette elõ.(175. l) Hegedû- és németórákra járt, focizott, mint írja “az ostrom alatt”, hócsatáztak a néma tüntetés idején, – kártyáztak barátaival. Sõt a nyugalmasabb idõkben sétáltak a Baross utcában vagy a Rákóczi úton. (nov.18, 24.) Rokonokat látogattak, hozzászoktak a rendkívüli körülményekhez.
Élték azt az életet, amit és ahogy az események fizikai középpontjában, a Blaha Lujza térhez és más forradalmi helyszínekhez közel lehetett. Mert az a tipikus józsefvárosi bérház lakóközössége, ahol az akkori “átlag magyarok”, köztük Gyuláék laktak, eléggé tûz- és testközelben volt a forradalmi események szempontjából. Nyomon követte a helyreállítást is, 1957. március 15.-ig folytatta naplóját. Egyszer sem kapta el a hév, hogy fegyvert fogjon, – már kora, s mint nyilatkozta, neveltetése miatt sem.
Személyes mûfaj lévén a napló: megdöbbentõek például a halál közvetlen megta-pasztalásáról írott sorok November 5-érõl jegyezte fel a szerzõ, hogy a szemközti házból kenyérért menõ fiatalt elõször lábon –, majd agyonlõtték az oroszok. Személyes találkozása egy orosz tiszttel, aki hazaküldte, szintén feledhetetlen élménye volt Gyula diáknak. A kötetben feltûnik a Szovjetunióba történõ deportálásoktól való félelem is. Ma már tudjuk: csak pár száz fogoly került az ungvári és munkácsi börtönökbe, õket is rövid idõn belül visszaszállították magyarországi hasonló intézményekbe. Az azonosulás mély érzelmi szükségletét fejezi ki az is, hogy akkoriban Maléter Pál honvédelmi minisztert tartották a legnagyobb embernek, aki szembeszáll, harcol az oroszokkal. A ro-mantikus szabadsághõs iránti erõs –, ma már tudjuk irreális igény szintén természetes volt akkoriban.
Az utószóban írja a tárgyilagos krónikás “… nekem soha nem volt gondom magával az orosz néppel, az orosz nyelvvel, hatalmas kulturális öröksé-gével.” (221. l)
Visszatérve a naplóhoz két jellemzõ dologról szólnék még. Feltûnik a kötet lapjain a forradalmi folklór egy másik, ugyancsak mély érzelmi megnyilvánulása, egy apróság. Akkoriban a ledöntött Sztálin-szobrot Jóskának hívta a köznyelv. Érzékelhetõ a rettegés és a hit a túlélésben, hogy minden megváltozik, és jobbra fordul. A napló olvasása közben ugyancsak mellbevágott a tény. November 7.-e Gyula születésnapja, mint írja: “Az ostrom legszörnyûbb napja!” Micsoda egybeesés!
Kivételes és értékes dokumentum e napló. A történészek nyilván egybevetik e kötetet és Kovács Jánosét (kiadta a Kieselbach Galéria, 2006). A forradalom egész folyamatán belül felmérik forrásértéküket, esetleg általuk kiegészítik majd eddigi ismereteinket. A tágabb közönségnek azért ajánlom, mert érdekes, olvasmányos mû. Kivételes idõk kiváló krónikásának ritka darabja. A forradalom hétköznapjainak tanúja a szerzõ, jelképe a napló.
(Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956.- Napló. Szerkesztette és az elõszót írta Rainer M. János. 1956-os Intézet, Budapest, 2006.)

dr. Horváth Géza