Aki „csak” teszi a dolgát

Nagyobb városokban, ha szóba kerül a magyar labdarúgás jelenlegi helyzete, a fõ téma a válogatott, az élvonal, esetleg a klubok és az MLSZ vezetése. Nagyon kevesen gondolnak arra, hogy a kistelepüléseken milyen közösségteremtõ és fejlesztõ szerepe van ennek a sportágnak. Ugyanez elmondható a „lakótelepek népe” által ûzött amatõr kispályás bajnokságra is. Ez utóbbiak sportolását, szórakozását szervezi Komárom-Esztergom megyében és Tatabányán beszélgetõpartnerem Varga István, immár több mint negyven éve.

– Rendelkezik valamilyen labdarúgó múlttal?
– Csak iskolai szinten játszottam, beszélni sem érdemes róla.

– Hogyan lett mégis a sportág egyik helyi irányítója?
– Édesapám révén, aki a városi Testnevelési és Sporthivatal vezetõje volt. Így szinte napi kapcsolatban voltam a sportvezetéssel, de igazából Molnár Imre bácsi, apám munkatársa vont be ebbe a szép munkába, még 1965-ben.

– Milyen volt a kezdet?
– Abban az idõben Tatabányán a bányavállalatok révén nagyon jól mûködõ városi nagypályás bajnokság mûködött. Ma már nehéz elhinni, de egy-egy rangadón a XV-ös akna pályáján két- háromezer ember is szurkolt. Szerették az emberek ezt a sportágat!

– Hogyan alakult ki a városi bajnokság mai formája?
– Mint minden ebben a városban, ez is a bányavállalattól függött. Amikor a belsõ bányaüzemek megszûntek, az addigi formájában nem volt továbbvihetõ a bajnokság, így 1972-tõl 12 csapat részvételével kispályás bajnokságot írtunk ki. Az elsõ négy évben a cementgyár pályája volt a helyszín. Ezután a Jubileum parkba költöztünk, és ma már évente változóan, hat csoportban 85-90 csapat vesz részt a bajnokságban. Ez körülbelül ezer – ezerkétszáz ember rendszeres testmozgását jelenti, nem  beszélve arról, hogy hány szurkolónak nyújt szórakozási lehetõséget.

– Az Ön sorsa hogyan alakult a változások során?
– Ma már nincs városi labdarúgó szövetség, a megyei szervezetben dolgozom, a nyilvántartási és átigazolási bizottságot vezetem. Szûkebb pátriánk minden korosztályának ügyes-bajos dolgait intézem.

– Ennyi idõ alatt nyilván nem kerülték el az elismerések sem…
– Elõre bocsátom, hogy mindig úgynevezett társadalmi munkában dolgoztam, és mint bárki másnak, nekem is örömet okoz, ha elismerik a munkámat. A megyei Szabadidõsport Szövetségtõl elismerõ oklevelet, a megyei önkormányzattól a „Megye Sportjáért” díjat, a labdarúgó szövetségtõl arany fokozatú plakettet kaptam. Eddigi pályafutásom elismeréseképpen az akkori sportminiszter Eszterházy Miksa díjjal tüntetett ki. Az azonban egy kicsit fáj, hogy a várostól a negyvenegy év alatt semmilyen elismerésben nem részesültem.

Utolsó kérdésként a mai magyar labdarúgásról érdeklõdtem a sokat tapasztalt sportszervezõtõl. Kényszeredett mosoly, és egy legyintés volt a válasz…

Süle Károly