Már 50 éve dõlnek a bábuk Tatabányán
Fél évszázada alakult a nõi tekeszakosztály

Tulajdonképpen ünneprõl akartam írni, de sajnos nincs ünnepi hangulat a szürke, gyengén világított, kopottnak tûnõ tatabányai tekepályán. A szuperligában szereplõ nõi tekecsapatot vezetõ Juhos Anikó edzõvel a küzdelemrõl beszéltünk. Nem csak arról, ami a pályán a gyõzelemért, hanem ami a pályán kívül a megmaradásért folyik.

– Milyen volt a kezdet?
– A pályát 1956-ban építették, és ekkor alakult a szakosztály is. A csapat eleinte az NB II-ben szerepelt, pár év erõsödés után feljutott az elsõ osztályba. Megalakulása óta a szuperligában szerepelünk. A tekepálya a kezdetektõl nem csak a versenyek, mérkõzések helyszíne, hanem egy a mindenkori csapat körül kialakult közösség találkozási helye is. Ez már hagyomány és így van ez ma is.

– Milyen eredményekre büszkék?
– A legnagyobb siker mindenképpen Megyesiné Vati Ágnes világbajnoki aranyérme párosban, de ide sorolhatnám a 2004-ben elért ötödik helyezésünket a szuperligában, ami a legjobb eredményünk fennállásunk óta. Sajnos azt is sikernek kell tekintenünk, hogy a legmagasabb osztály középmezõnyében szerepelve még mindig létezünk.

– A sportágban Tatabányát erõs nevelõbázisnak tartják, mégis ilyen nehéz a helyzetük?
– A nevelõbázis kifejezés valójában azt takarja, hogy amatõrcsapat lévén nem tudjuk megtartani az általunk kinevelt tehetségeket, így az õ sikereik gyümölcsét más egyesületek élvezik. A tekecsapatok élvonalában jól ismert Megyesiné Vati Ágnes, Lovász Krisztina, Szabó Renáta, Balla Ildikó, Katona Bea, Suhai Éva távozott tõlünk az utóbbi néhány évben, szinte kivétel nélkül egzisztenciális okok miatt, többségük Székesfehérvárra.

– Érdekes lehet az ön számára az õ csapatuk elleni mérkõzés.
– Ez valóban érdekes helyzet, de õk ott és akkor ellenfelek. Amúgy figyelemmel kísérem pályafutásukat, örülök sikereiknek, de már nem kötõdök hozzájuk.

– Mi a helyzet ma?
– Mielõtt válaszolnék, ha már felsoroltam a tõlünk távozókat, kötelességemnek érzem felsorolni azokat is, akik kitartanak a csapat mellett. Ma Steiner Gabriella, Márián Zoltánné, Méhész Anita, Vaga Ágnes, Povedák Istvánné, Soltészné Johanna, az ifjúságiaknál Zsiros Andrea és Viktória, Németh Kinga és Kovács Kató alkotja a csapatot. Visszatérve a kérdésre, a helyzet bizony aggasztó. Sajnos kevés a támogatónk. Költségvetésünket Tatabánya önkormányzata, az AVE, az ASG és az Elcotronic Kft. adja össze. Ez a pénz éppen annyi, hogy a bajnoki szereplésre elég, de a kupára és egyéb versenyekre nem, pedig jó lenne több versenyzési lehetõség. A pálya 1984-ben kapott mûanyag borítást, azóta nem volt felújítás, pedig a mi bajnokságunkon kívül a városi tömegsport-csapatbajnokság is itt zajlik, valamint bérbe is veheti és használhatja bárki. A mi sportunkban nagyon fontos a pálya, elvileg elõnyt kéne élveznünk itthon, de már az ellenfelek is kitanulták a borítást. Évek óta hadakozunk a felújításért. Azt kell hogy mondjam, hogy a játékosokon kívül a játék egyetlen eleme sem megfelelõ. A lányok azt mondják, ha már nem pénzért, legalább elfogadható körülmények között a sikerért szeretnének játszani. A magam részérõl nagyon félek attól, hogy annak elle-nére, hogy a labdarúgás és a férfi kézilabda ,mellett csak mi szereplünk a legmagasabb szintû bajnokságban Tatabányáról, elfogy a csapatunk. Szerintem ha ez bekövetkezik, már nem lesz erõ az újraszervezésre.

– A csapat múltjáról és jövõjérõl már sokat beszélt, saját magáról még szinte semmit.
– Ez nálam egyben fontossági sorrend is. Játékosként 1971-ben kezdtem itt Tatabányán, és ha kell, még ma is beszállok. A felnõtt csapatunknál az edzõi feladatokat 2000-ben a lányok kérésére vállaltam el. Emellett az ifjúsági válogatott szövetségi kapitányi teendõit is ellátom. Ebben a minõségemben a májusi ifjúsági világbajnokságra készítem fel a fiatalok legjobbjait. Ennyit rólam. Visszatérve a csapatra, amit eddig elmondtam, nem más, mint egy segélykiáltás értük, értünk.

Süle Károly