Stréhli György a Tarjáni Zenei Egyesület elnöke, a helyi iskola ének-zene tanára, a Tarjáni Zenei Fesztivál egyik fõszervezõje. A nemzetiségi hagyományõrzésrõl, annak fontosságáról, és egy kicsit a tarjáni kultúráról beszélgettünk.

– Miért tartja fontosnak a nemzetiségi hagyományõrzést?
– Németajkú felmenõink több mint kétszázötven esztendeje telepedtek le Tarjánban. Úgy érzem, hogy a népmûvészetünk, zenénk ápolásával, gyakorlásával, népszerûsítésével kötelességünk fejet hajtani elõttük. Szerencsére az itt élõk szintén fontosnak tartják ezt, így könnyebb az én szervezõmunkám is.

– Hogy érzi, van elég hajlandóság a fiatalokban a folytatáshoz?
– Mostmár igen. Körülbelül tizenöt éve úgy tûnt, hogy haldoklik ez a dolog; már-már az idõsebb korosztály hóbortjának tûnhetett. Aztán jött egy megmagyarázhatatlan, de örvendetes változás. A fiatalok soha nem látott érdeklõdéssel fordultak a nemzetiségi kultúra felé, amatõr sramliegyüttesek alakulta, és az iskolában is nagy népszerûségnek örvend a német kórus. Lehet a fellendülés egyik oka az is, hogy a helyi kéttannyelvû iskola és óvoda észrevétlenül is belecsempészi a hagyományok iránti szeretetet a tanulókba.

– Mi pontosan a sramli? Önnek honnan a kötõdése ehhez a muzsikához?
– Gyakorlatilag német népzenei alapokra épülõ táncolható kocsmazene. Büszkén mondhatom, hogy Tarjánban a sramlit édesapám, id. Stréhli György alapította meg, így nem volt kérdés, hogy én is ezzel foglalkozzam, majd megpróbáljam átvenni édesapám helyét a zenei élet szervezésében. Ma négy komoly zenekar mûködik Tarjánban, az országos hírû Sramlikings, a Stréhli Kapelle, az S-Iker 2000 és a Tarianer Spitzbuam.

– Milyen rendezvények erõsítik még a hagyományõrzést?
– Minden évben megrendezzük a többnapos tarjáni zenei fesztivált, ahova szép számmal látogatnak el fellépõk és érdeklõdõk a határon túlról is, elsõsorban persze Németországból. Jó alaklom ez arra, hogy a rég nem látott rokonokkal, barátokkal találkozhassunk. Ezen kívül kiemelendõ még a svábbál, ahol a fent említett okból egyre inkább képviselteti magát a fiatal korosztály is. Érdekesek ezek a bálok, mert mindig belevonjuk nemzeti virágunkat, a rozmaringot is. A belépõk kapnak egyet-egyet a mellényzsebükre, majd egy árverés következik, aminek a nyertesét rozmaringtulajdonossá, a bál díszpolgárává avatjuk. Eleinte ez még csak játékos formában történt, de a közelmúltban egyre elismertebb rangja van a dolognak, presztízskérdéssé vált a rozmaringtulajdonosság.