Kisbéri basszusgitáros
Az Év Zenekarában játszom
Kiss Zoltánnal, az Év Zenekara díjas Nemtom együttes basszusgitárosával beszélgetünk ízlésrõl, zenei irányokról, és a vidékrõl való kitörésrõl.
– Hogyan lesz valakibõl zenész?
– Általános recept nincs erre, de zenész alapvetõen kétféleképpen lehet valakibõl: vagy rá van kényszerítve, vagy választja ezt a „hivatást”. A kényszer nem is megfelelõ szó, inkább azt mondanám: rá van nevelve. Aki önként kezd zenével foglalkozni, mindenképp valami katartikus élmény az ok. Lehet ez gyermek- vagy fiatalkori koncert, zenekar iránti rajongás, bármi, csak „hassanak a hangok”. Egy biztos: a hangszertulajdonosság az elsõ lépcsõfok a zenészséghez. Aztán az, hogy kész dolgok hangszeren való megtanulásával megtanulunk hangokban gondolkodni. Majd saját szerzeményeken keresztül megtanulja az ember hangokkal kifejezni gondolatait. Olyan ez, mint amikor a gyermekek beszélni tanulnak.
– Mióta zenélsz, és milyen zenekarokban játszottál?
– Szüleim nem terelgettek a zene irányába, magamtól meg nem érdekelt. Aztán kilencvenegy karácsonya elõtt megláttam Kisbér egyetlen játékboltjában egy mûanyag gitárt. Sunburst szín, hasonló díszdoboz, nagytestû jazz-gitár dizájn, F-lyuk, szóval megtetszett. És mindez, ha jól emlékszem, 1300 Ft-ért… 1993-ig otthon, egyedül gyakorolgattam, elsõ zenekarom, az L.S.D. (Light Sounds of Destruction) kb. 2 évig mûködött. Aztán – talán 1995-ben véletlenül – beestem egy zenekar alakuló próbájára, ahol nem jelent meg a kiszemelt basszusgitáros. Kaptam egy kiszuperált elektroakusztikus Jolanát, és neki a Panterának meg a Black Sabbath-nak! Ez volt a M.O.M. (Man On the Moon) zenekar, 4 évig itt mûködtem – elsõ számítógépes garázsdemo-élményem. A gitárostól, Németh Attilától nagyon sok emberi és szakmai értéket kaptam. Köszönet érte. Ezzel párhuzamosan doboltam az Alef zenekarban. Az Alef késõbbi formációjára talán emlékezhetnek TAZ-os zenészek. E két zenekar után kisebb szünet következett, majd Nagyigmándon a Mesterséges Színezék nevû csapatban basszusoztam és énekeltem. Velük játszottam elõször tehetségkutató fesztiválon. Jó szívvel emlékszem rájuk vissza. Majd jött a K.É.Z. zenekar, neve Késõn Érõ Zenekar-t takart. Hát sajnos nem érett meg. Ebbõl a zenekarból kerültem a Jó Éjszakát Édes Szívek-be, Kisbér „sztárzenekarába”. Velük szokatlanul sokat koncerteztünk, jól éreztem magam náluk. Ezzel egyidõben Nagyigmándon új zenekar alakult, instrumentális zenébe csöppentem dob-basszus-gitár-citera felállásban. A Negyed60 nevû zenekar még akkor is mûködött, amikor A Jó Éjszakát-ból a Nemtom-ba igazoltam át.
– Milyen zenei ízléssel rendelkezel?
– Csak és kizárólag élõhangszeres zenét hallgatok, de legalábbis olyan zenét, amely élõben megszólaltatható, mert semmi nem pótolhatja a zenész-hallgató viszony intimitását, ami koncerteken alakul ki. Úgy gondolom, hogy megfelelõ színvonalon elõadott bármilyen stílusú élõzene vagy akár élõhangszeres felvétel tud „varázsolni” a megfelelõ hallgatónak. Hogy kedvenc zenekaraimhoz, zenészeimhez is kössem, a teljesség igénye nélkül: Red Hot Chili Peppers, The Doors, Al Di Meola, R.E.M., Dream Theater, Primus, a magyarokat persze külön: Black-Out, Másfél, Hiperkarma, Kispál És a Borz, Pál Utcai Fiúk, Eleven Hold… Ezek a zenekarok számomra azt a varázslatot nyújtják, aminek a reménye szerintem minden fiatalban benne van, aki önjelölt zenész. Az emberek többsége zajok, zörejek, zenék közt nõ fel és létezik felnõttként, így, 2005-ben. Észre sem veszik a Zenét, mindennapjaik részévé váltak a ritmusok és a hangmagasságok. Zenészként nagyon sokra értékelem a csendet. Huzamosabb csend vagy monoton zaj után felüdülés zenét hallgatni. A zene varázslat és élet, mindenekfelett. Nem bitek-bájtok-effektek halmaza, hanem zenész-hangszer-hallgató összefüggése. Ha ez nevezhetõ zenei ízlésnek, akkor az. De mindenesetre az enyém.
– Hogyan kerültél a Nemtom zenekarba?
– A 2003. márciusi Peron tehetségkutatón történt. Mint közönség voltam ott, a Negyed60 gitárosával és citerásával. Látásból már ismertem a Nemtom dobosát, Benkõ Bencét. Azt hiszem, játszottunk is már együtt, a Jó Éjszakát Édes Szívek hagyományos karácsonyi buliján kisbéren, ahová meghívtuk vendégnek. Szóval összefutottunk a tehetségkutatón, Bence megkérdezte, hogy nem tudok-e véletlenül basszusgitárost. Pogi, az elõdöm a Nemtomból akkortájt távozott a Blues Company-ba. A Jó Éjszakát éppen alig-alig mûködött, a Negyed60-ból éppen kifelé állt a dobos lába, úgyhogy magamat ajánlottam. Kis gondolkodás után visszahívott, hogy miért ne, egy héttel késõbb pedig már mentem Tatabányára próbálni.
– Hogyan oldható meg az, hogy Kisbéren élsz, Tatabányán próbálsz, és az országban bárhol játszol?
– Hétközben dolgozom, gyakorlok, mint a zenekarban mindenki, úgyhogy a próbák hétvégén vannak. A távolság nem gond, megszoktam a próbákra való utazgatást. Sõt, kifejezetten szeretek utazni. Talán csak az a bibi, hogy baráti kapcsolatot nehéz így fenntartani. Egyébként szinte mindig volt zenekarom Kisbéren kívül is. Gyõrbe (ezt a zenekart kifelejtettem a felsorolásból), Komáromba, Nagyigmándra, Mocsára jártam próbálni az elmúlt években. Szóval egyáltalán nem nyûg, ahogy az sem, hogy az országban bárhol játszunk. Turistatípus vagyok, szeretek új helyeket felfedezni. Ha még zenélhetek is, egyszerûen össze van kötve a kellemes a hasznossal.
– Szerinted kistelepülésrõl lehet-e valaki sztár?
– Mindenképpen. Ha egy zenészben, íróban, bármilyen mûvészben ott motoszkál az adni akarás és az adni képesség, valamint van is mit adnia és ez az egész találkozik egy neki megfelelõ PR-rel, bennfentessel, olyasvalakivel, akinek van szava az adott területen, akkor bárkibõl lehet sztár. Mivel a sztárság objektív fokmérõi elõttem ismeretlenek (és most felejtsük is el a britniszpírsz-szerû jelenségeket), a legfontosabbnak a varázslatot tartom zenében és minden más mûvészeti ágban. Minden nagy sztár egy specializált varázsló. Bárhonnan is jött, valami titkos tudást hordoz, és ebbõl úgy ad, hogy kíváncsivá teszi az embereket.