Lutra, Bogáncs, Matula bácsi és a többiek
Herendi Judit, a művelődési ház igazgatója, Veér Károly és M. Tóth Sándor segített a „tolmácsolásban.” Természetesen nem hiányzott a díszes társaságból a Tüskevár és a Téli berek Matula bácsija és Tutajos sem, sőt még maga a koppányi aga is eljött.
Fekete István íróként az egész országnak tudott újat mondani, szépirodalmi nyelvezettel okított a természet szeretetére, tiszteletére, az emberi jóságra. Nem csupán regényben, hanem versben, színműben, filmen is. Gazdászként pedig kitörölhetetlenül kötődik neve a Veszprém megyei Ajka városához, melynek környékén virágzó agrárgazdaságot hozott létre.
Érdemes újra és újra felfedezni a sokoldalú művészt, aki gyönyörűen-fájdalmasan ír természetről és hitről, emberről és állatról. Hogy mi írásainak titka? Magáról így fogalmaz: „Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.”
Mély hazaszeretete, a táj és az emberek csodálata, tisztelete érződik az alábbi sorokból: „Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdőt, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy közben – megtaláltam a Hazámat.”
Börzsei Dávid költővel arról beszélgetett Veér Károly, mi minden lehet fontos, tanulságos és érdekes akár a felnőtteknek is Vuk történetéből. Társadalomkritika? De még mennyire! Ahogyan az egész életmű kutyáról, gólyáról, rókákról, bagolyról, tyúkról szóló történeteit együttesen akár Nagy Magyar Állatfarmnak is lehetne nevezni. Utána, Fekete István és műveinek tolmácsolói nevében – ki más? – Vuk köszönt el a közönségtől, pontosabban a róla szóló dal hangzott el.
A program a TOP 7.1.1-16-H-037-2 pályázat segítségével valósult meg.
M.K.