Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, elsõ versét az Ifjúmunkás címû lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nõ címû lapoknál és a Napsugár címû gyereklap szerkesztõségében, elsõ verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg.
Költõi pályájának korai idõszakában „a szocialista lelkesedéstõl megszállottan” bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségérõl, a romániai magyarság jövõjérõl. A kijózanodás a hatvanas években következett be, ettõl kezdve költészetének fõ erkölcsi kérdése a közösséghez való hûség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, mûveiben mind tudatosabban kötõdött az erdélyi magyarsághoz.
Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban).
Gyermekeknek és felnõtteknek egyaránt írt
Kányádi Sándor 1967-ben utazhatott elõször nyugatra, Bécsben tartott elõadást. Ezt követõen Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai elõadókörutat tett, ebbõl az élménybõl született meg a Dél keresztje alatt címû versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költõtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségbõl. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasûzõ furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életmûvének fontos részét alkotják az esszék és mûfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját mûveinek avatott elõadója, több nagylemeze is megjelent. Mûveit számos nyelvre lefordították.
Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költõi személyiségének belsõ kérdéseit. A változékony változatlanság jellemzõ rá: változatlan a népköltészetben gyökerezõ hang és a megtartó közösséghez fûzõdõ hûség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a mûfajváltásokban fedezhetõ fel.
Gazdag pályafutását számos díjjal elismerték
Mûvészetéért több rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülõfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2013-ban vehette át az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben a Nemzet Mûvésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 1998-ban részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az õ kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Mesemûhely.
„Aki olvassa, jobb emberré válik”
Egyik méltatója szerint Kányádi egy személyben költõ és tanú, korának hiteles krónikása, tetõtõl talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai mûvészsorssal. Vannak, akik szerint Kányádi versei varázserõvel bírnak, és aki olvassa õket, az jobb emberré válik.
Kányádi Sándort várhatóan szülõfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés idõpontjáról a család késõbb ad tájékoztatást.
„Versei minden nap velünk vannak ”
Nagyon fontos szerepet játszott a Kaláka együttes életében, szinte nincs nap, hogy ne játszanánk valahol megzenésített verseibõl – mondta Gryllus Dániel, a zenekar vezetõje Kányádi Sándorra emlékezve.
„Legyenek azok akár teljesen különbözõ alkalmak és rendezvények, Sándor bácsi ott van velünk. Számunkra óriási veszteség lesz a hiánya, mindig elmehettünk hozzá akár Budapestre, akár az erdélyi Nagygalambfalvára. Bár verseket az utóbbi években már nem írt, mert saját akaratából lezárta életmûvét, nagyon jókat beszélgettünk” – idézte fel a zenész.
Kitért arra, hogy ugyan ismerték a nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában, elsõ erdélyi turnéjukon Csíkszeredában a Kaláka fellépett, még nem volt Kányádi-nótájuk. Azt követõen Ferenczes István költõ, író, újságíró rakta fel nekik azt a verslemezt, amelyen Kányádi Sándor az Elveszett követet mondja, és megjegyezte, hogy ezt a Kalákának el kellene énekelnie.
Jóval késõbb három olyan lemez is született, amelyen a Kaláka, illetve Gryllus Dániel zenéivel kizárólag Kányádi-versek hallhatók: az elsõ 2004-ben a Hangzó Helikon-sorozat induló kiadványa, a költõ 75. születésnapjára idõzített Kaláka-Kányádi album volt, ezt követte négy évvel késõbb a Fehéringes versek címû CD a költõ felnõtteknek szóló munkáival, majd 2009-ben újabb Kaláka-Kányádi-lemez, ezúttal a gyerekeknek.
„Sándor bácsi mindig azt mondta, hogy nincsenek külön gyerekversek és felnõttversek. Azt is hajtogatta, hogy nincs jó hallása, nem tud énekelni, és azért ír annyira ritmikus verseket, hogy ezt kompenzálja. Nagyon betalált nekünk, közel áll a szívünkhöz a költészete, akár a latinos, akár a gyerekeknek írt verseit énekeljük, akár a Vannak vidékek ciklusát, akár a Kuplé a vörös villamosrólt” – mondta Gryllus Dániel.
Hozzátette: a magyar költészet hegyvonulatának gerincét Balassi, Csokonai, Petõfi, Kosztolányi, József Attila mellett Kányádi versei is alkotják.
Szentmártoni János: Igazi klasszikus volt
Kányádi Sándor igazi klasszikus volt, olyan egyetemes nagy költõ, aki a saját értékein túl egyfajta összefoglalója, megújítója és továbbépítõje volt a költészetnek – mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerdán az MTI-nek Kányádi Sándorra emlékezve.
A Magyar Írószövetség elnöke megkerülhetetlennek nevezte Kányádi Sándort az irodalomtörténetben. „Nagyon sok szál benne összpontosult, amelyeket az évek során tovább szõtt” – fogalmazott Szentmártoni János.
Beszélt arról is, hogy a gyermekirodalom klasszikusának versein nemzedékek nõttek fel. Mint mondta, az utolsó pillanatig hatalmas, több nemzedéket felölelõ rajongótábora volt, amelynek megalapozása még olyan korban kezdõdött el, amikor még nem segítette a média a költészet népszerûsítését. „A szorgalom, az alázat és az olvasók szeretete tette azzá, ami” – fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke, megemlékezve arról, hogy Kányádi Sándor még a legkisebb falvakba is elment elõadásokat, felolvasásokat tartani, bárhová, ahová hívták. Az a rendezvény, ahol õ megjelent, mindig színültig megtelt a tisztelõivel, nagy közszeretetnek örvendett – mondta.
A zene és Kányádi költészete kapcsán kitért arra, hogy a Kaláka úttörõ szerepet játszott költészete népszerûsítésében, az együttessel amellett, hogy megzenésítették verseit, többször együtt lépett színpadra.
„Kányádi Sándor mindig azt mondta: A vers az, amit mondani kell, de a zenére is nagyon számított, többször élcesen beszélt arról, hogy a költészetet Gutenbergék bezárták a könyvek lapjai közé, holott az szabadon szárnyal, és a zene szabadíthatja ki a könyvekbõl, hogy minél több emberhez elérjen. Õ ennek a gondolatnak a nagy apostola volt” – zárta gondolatait Szentmártoni János.
MMA: költészetének a szülõföld szeretete volt a legfontosabb üzenete
Kányádi Sándor organikusan alakuló költészetének legfontosabb üzenete a szülõföld szeretetének a parancsa – fogalmaz közleményében a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA), amely saját halottjának tekinti a 89 éves korában szerdán elhunyt Kossuth-díjas költõt, írót és mûfordítót.
„Az ív, amelyet költõi pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerezõ líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerû élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté” – írják.
Közleményükben idézik Kányádi Sándor monográfusát, Pécsi Györgyit, aki szerint a költõ számára a szülõföld „nem elvont eszme” volt, „hanem a mindennapok valóságából, az emlékekbõl, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj-kultúra-ember egysége”.
„A költõ pedig nem tett mást – ahogy mondani szokta –, mint leírta, amit látott. Csakhogy amit meglátott, és ahogyan leírta, abból a 20. század második felének legjelentõsebb erdélyi magyar költõi életmûve és az egyetemes magyar irodalom kimagasló értéke született” – hangsúlyozta Pécsi Györgyi.
Hozzáteszi: Kányádi Sándor versei különösen revelációszerûen hatottak a hetvenes-nyolcvanas években, amikor tudatosult, hogy ténylegesen is eltûnhetnek a határon túli milliós magyar közösségek, például a romániai magyarság is.
Forrás: hiradó.hu