„A szûzen foganást és szülést, az eredeti bûntõl való mentességet hazánkban az egyházatyák sem vitatták, míg a középkor Európájában igen. Ennek oka bizonyosan Boldogasszony hitünkben keresendõ, s az ebben fogant Emese mítoszban, mely szerint Álmos anyja éjszaka álmában héjaforma madártól (a Turultól) fogadott magot; de ide tartoznak az „állatküzdelem” azon képjelei is, amelyeken ragadozó madár vagy griff „küzd” a szarvassal, a Fönt és a Lent, az Ég és a Föld szûzi nászának megidézõi. A szkítáktól a közelmúltig folyamatosan jelen van népünk mûveltségében a magadás és -fogadás õsi mítosza. Úgy tûnik, a Teremtõ bennünket választott ki e titok õrzésére, tõlünk várja a Fény legteljesebb óhajtását, különösképpen a téli napfordulat, karácsony elõtt…
…Így érkezett el a régi faluban december 24-e, Ádám és Éva bûnbeesésének napja, az esztendõ legsötétebb „ideje”. A böjt még szigorúbb lett; de a délelõtti misék után már kántálók csapata járta az utcákat. Elõször a legkisebbek mentek világos öltözetben, õket a nagyobb gyerekek csapata követte, estefelé már a serdülõk öltöztek a Fény színeibe, s õk készítették mindenki lelkében a születés „szalmaágyát”. Fokozatosan kivilágosodott a falu, s éjféli misére már az öregek is magukra öltötték, valamilyen ruházatukkal a születés fényes jelét.
Az ember, mert hittel tette dolgát Isten kegyelmébõl a Szûz része lett, öle, méhe a születni készülõ Fénynek, aki közel kétezer esztendõvel ezelõtt Isten fiaként közénk jött, hogy életével „láttassa” a Törvényt; de aki a kezdetek óta létezik, s aki ma is, minden esztendõn Karácsony éjfélén újra meg újra bennünk, Boldogasszonnyá változott népében világra szépül.”
(Részlet Molnár V. József: Örökség címû könyvébõl)