Magas állami kitüntetést kapott a KEM-KISZÖV elnöke

– Egy ilyen magas rangú állami kitüntetéshez rendszerint hosszú út vezet, melynek megvannak a maga állomásai. Tekintsünk vissza ezekre!
– A koromból adódóan hosszú út áll mögöttem. A sportolókat – kosárlabdáztam – azokban az idõkben felkarolták, legtöbben a Tatabányai Szénbányáknál kaptak helyet. Mûszaki értelmiségiként – 26 évesen – a Fiatal Mûszakiak Tanácsának lehettem a titkára, majd késõbb a Központi Mûhely szerkesztõségéhez kerültem. 1964-ben, amikor megindult a budapesti cégek letelepítése Tatabányára, a Mikrolin is köztük volt. Odakerültem. 9 évig termelési osztályvezetõ, majd 1974-tõl a nyugdíjazásomig elnök voltam. Egy szép és eredményes idõszaka volt ez az életemnek.
Játékgyártással foglalkoztunk – talán még sokan emlékeznek a JAVA építõre. A LEGO-hoz hasonló volt – talán még jobb is annál –, de sajnos a hazai csomagolóipar és marketing messze elmaradt a nyugatiaktól, ezért nem erre a területre koncentráltunk. Volt tapasztalatunk az alumíniumfelület-kezelés terén is – tálcákat gyártottunk –, ezért itt kerestünk, és találtunk is új utat. A nyomdaipar számára gyártottunk fényérzékenyített ofszetlemezeket, nagy sikerrel. Egyrészt új – Európában egyedülálló, BNV-nagydíjas – technológiát dolgoztunk ki (elektrosztatikus úton rögzítettük a fényérzékeny réteget az alulemezre), másrészt az új termékkel jelentõs importot sikerült megtakarítanunk. Évi 600 ezer négyzetméter ofszetlemezt gyártottunk. Kidolgoztuk a gyár bõvítésének tervét is – évi 2 millió négyzetméterre -, de a rendszerváltás után az utódom már nem mert belevágni a fejlesztésbe. Pár évre rá a teljes gyártás megszûnt, a Mikrolinból csupán a név maradt meg.

– A társadalmi szerepvállalás terén is jelentõs eredményeket sikerült felmutatnia. Melyek voltak ezek?
– Szlovák anyanyelvû vagyok, így kézenfekvõ volt, hogy a nyelvtudásomat, kapcsolataimat a szövetkezeti munkában is ebbe az irányba hasznosítsam. Szlovák szövetkezetekkel építettünk ki elsõsorban kulturális és sportkapcsolatokat, melyek késõbb az iparra is kiterjedtek. A 80-as években ez ragyogóan mûködött. Komárom, Nyitra, Pozsony, sõt még Erdõhát is bekapcsolódott, úgyhogy egészen a cseh határig, a Morva folyóig voltak kapcsolataink. Nagyrendezvényeket, nemzetközi szövetkezeti napokat szerveztünk, és kölcsönösen üdültettük egymást. A rendszerváltás után sajnos megszûnt ez az együttmûködés.
– Az OKISZ, vagyis a Magyar Iparszövetség munkájában 1993 óta tevékenyen részt veszek, mint elnökségi tag. 2012-16 között alelnökként dolgoztam. Ebben az idõszakban több projektben is aktívan részt vállaltam. Ilyen volt a Jogpont, ingyenes jogsegély-szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezetek kapacitás-bõvítésének programja. Sokáig szerveztem a kihelyezett elnökségi üléseket is. Ma is elnökségi tag vagyok, de – tekintettel a koromra – már kicsit visszavettem a tempóból, inkább a háttérben tevékenykedem.

– Visszagondolva erre a több mint öt évtizedre, mire a legbüszkébb?
– Az említett szlovák kapcsolatra mindenképpen, de a sporthoz is kötõdik egy számomra kedves momentum, a kosárlabda szakosztály létrejötte Tatabányán. Itt ugyanis nem lehetett versenyszerûen kosarazni. 56 után jött egy lelkes edzõ, Gyöngyösi Elek, neki segítettem az indulásnál. Összeszedtem a régi társaimat – még Esztergomból, ahol középiskolába jártam -, és így alakítottuk meg a szakosztályt. Késõbb a Tatabányai Bányász elnökségének is tagja lettem, illetve amikor megalakultak az elsõ baráti sportkörök, annak is a vezetõje lettem. Rengeteg olyan eseményt szerveztünk, amely a kosárlabda tömegsport jellegét erõsítette.
– Végül, de nem utolsó sorban, büszke vagyok a családomra. Egy lányom (Andrea) és három lányunokám van. A legnagyobb (Szabina, 33), a padovai egyetemen védte meg a doktori disszertációját. Olasz férje van, három nyelven – olasz, francia, angol – beszél. A középsõ (Bettina, 30) angoltanárnõ, jelenleg gyesen van az elsõ dédunokámmal. A legkisebb (Alexandra, 25) a bécsi iparmûvészeti egyetemen végzett, de nem diplomázott le, halasztott, és most fotómûvészetet tanul. Már több kiállításon részt vett, díjat is nyert. A lányom pedig vegyész, az oroszlányi GE Water&Process Technologies Hungary Kft.-nél dolgozik, a tatabányai laborban. Azt hiszem, kívánnom sem lehetne többet.

Cseh Teréz