A Pilisi Parkerdõ Zrt. Visegrádi Erdészete a „Parkerdõ természetesen” uniós természetvédelmi program keretében egyebek mellett a Visegrádi-hegység mintegy 20 erdei kistavának restaurációját vitte véghez. A restauráció során a szakemberek ezeket a vizes élõhelyeket leromlott állapotukból az eredetivel megegyezõ állapotba hozták, majd az erdei kistavak kétéltû- és hüllõfaunáját is felmérték, amit azóta is folyamatosan végeznek. A Visegrádi-hegységben és a Pilisben lévõ erdei kistavak élõhelyi monitorozását a Pilisi Parkerdõ Zrt. szakemberei immár csaknem öt éve a Magyar Biodiverzitás-kutató Társasággal, az azt megelõzõ két évtized során pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltû- és Hüllõvédelmi Szakosztályával együttmûködésben végezték.

A szóban forgó kistavak mindegyikében elterjedt és nagy egyedszámban fordul elõ a pettyes gõte, de a kirándulók gyakran találkozhatnak barna varanggyal, erdei és gyepi békával, valamint zöld levelibékával is. A barna ásóbéka és a vöröshasú unka inkább a Visegrádi-hegység délkeleti részén fordul elõ, a sárgahasú unkának eddig csak Leányfalunál van ismert elõfordulása, míg a kecskebéka fajcsoport már a nagyobb állóvizekre jellemzõ, amelyek inkább a hegység peremvidékén találhatóak.
Legfõképp a fentiekbõl is látható, igen gazdag élõvilág indokolta a kistavak gondos állapotmegõrzését, illetve annak javítását. A természetvédelmi program során a tavak idõszakos jellegén is javítottak, egyúttal meggátolták és csökkentették a nem kívánt feltöltõdéseket. A beavatkozásnak köszönhetõen jelentõsen megnõtt a kétéltûek faj- és egyedszáma. A hüllõk közül a mocsári teknõsnek (Emys orbicularis) azonban eddig csak pontszerû elõfordulása volt ismert, az is inkább a Visegrádi-hegység peremi területein. 

Némedy Zoltán, a Pilisi Parkerdõ Zrt. Visegrádi Erdészetének erdõgondnoka kiemelte: „Az igazi meglepetés kétségtelenül az volt, hogy idén több olyan kistóból került elõ mocsári teknõs, amelyekben addig még nem fordult elõ, így például az Ágas-hegynél is találtunk egy tojásrakó nõstényt. A vizes élõhelyek rekonstrukciójával összhangban az erdei ökoszisztéma egészének önfenntartó fejlõdését elõsegítõ örökerdõ-gazdálkodás is rendkívüli módon támogatja az ilyen jellegû természetvédelmi törekvéseinket, mivel ez a gazdálkodási módszer nagyon kíméletesen óvja és gyarapítja a szárazföldi és vízi fajok természetes élõhelyeit egyaránt. Az ilyen erdõkben a különbözõ állat- és növényfajok sokkal könnyebben megtalálják az igényeiknek megfelelõ élõhelyeket, ezért ezekben az erdõkben magasabb fajszámban fordulnak elõ mind a növény-, mind pedig az állatvilág képviselõi. Bízunk benne, hogy a közel 10 éve megkezdett, a vizes élõhelyeket célzó védelmi intézkedések is még sok fajnak kedveznek a jövõben.”

A szakemberek a több évtizede tartó kutatási munka során elvétve, hozzávetõlegesen csak minden ötödik évben találtak egy-egy mocsári teknõs példányt. A Pilisi Parkerdõ Zrt területén nem sok olyan víztest van, amiben teknõs él, és ahogy egyre magasabbra megyünk a tengerszint fölé, ezek száma rohamosan csökken. Egybehangzó szakértõi vélemények szerint a 150-200 méter fölött talált állatok többsége valójában tojásrakás céljából kóborol.

„A megfigyelt nõstény bizonyosan a tojások lerakásához keresett épp alkalmas helyet, ami felettébb biztató jel a faj lokális megmaradása és szaporodása szempontjából.  A nõstény a fészek helyét nagy gonddal választja ki, a talaj nedvességtartalmának, tömörségének és a terület tájolásának függvényében. Egy adott területen jellemzõen elég kevés jó fészekrakó hely található, ezért is szoktak kóborolni” – mondta dr. Kovács Tibor zoológus, a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság elnöke.

A mocsári teknõs a ma élõ teknõsfajok közül az egyik legnagyobb elterjedési területû faj. Magyarországon az egyetlen õshonos teknõsünk, védett állat, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. A patakok és tavak partjainak országszerte történõ kiépítése, a vizes területek lecsapolása oda vezetett, hogy állományuk – különösen az urbanizáció és a motorizáció terjedését követõen – jelentõsen csökkent. A mocsári teknõs azonban legérzékenyebben talán a tojásrakó helyeinek zavarása miatt fogyatkozott meg. Alapvetõen a síkvidékekhez és alföldekhez kötõdõ faj, így igencsak ritkán látott vendég a Visegrádi-hegységben és a Pilisben.

Ha a mocsári teknõsök optimális élõhelyre lelnek, s tojásaikat a vízhez közel lerakhatják, akár 200-300 méteres átmérõjû területen leélhetik életüket, de ez csak ritkán adatik meg számukra. Így legtöbbször egy 1-1,5 kilométeres területen mozognak, eközben gyakran eltávolodnak a vizes élõhelyüktõl is. Fontos, hogy olyan vizeket találjanak, ahol napozóhelyek is fellelhetõk, ami legtöbbször kiálló kõ, homokpad vagy épp egy vízbe dõlt fatörzs, ahonnan a legkisebb zavarás esetén is azonnal a vízbe vethetik magukat. A Pilisi Parkerdõ Zrt. örökerdõ-gazdálkodása során, a vizes élõhelyek közelében felhagyott holtfák is ilyen fontos napozóhelyül szolgálhatnak.

Forrás: PIlisi Parkerdõ Zrt.