Selye János 1936-ban a Nature címû szaklapban publikálta elsõ írását a generális adaptációs szindrómáról, vagyis a stresszrõl. Korábban ez a fogalom csak a fizikában létezett. Selye világhírû kutatásainak színhelye a montreali egyetem volt, ahol 40 PhD. hallgatót képzett ki, köztük harmincnyolcadikként Somogyi Árpádot, harminckilencedikként és egyben utolsó magyarként Szabó Sándort.
 
– Négy évig volt szerencsém Selye Jánossal együtt dolgozni, nála végeztem a második doktori iskolámat, õ volt a disszertációm vezetõje. A professzor a 20. század tudományának egyik óriása volt, számos új felfedezést tett. Mintegy kétezer publikáció köthetõ a nevéhez. A stresszrõl tanultakat a mai napig alkalmazom a saját életemben – mondta Somogyi Árpád berlini professzor.
 
Selye János elõször azért küzdött, hogy a stressz fogalmát az orvostudomány elismerje, aztán azért harcolt, hogy ne használják minden esetben a kifejezést, hiszen, ha nagy nyomásnak vagyunk kitéve, az még nem stressz. A stressz következtében három folyamat játszódhat le a testben: megnagyobbodhat a mellékvese, elsorvadhat a lép és a nyirokcsomók, illetve gyomor- és nyombélfekély alakulhat ki. Ez utóbbit kutatja Szabó Sándor professzor.
 
– Megkülönböztetünk di- és eustresszt. Elõbbi negatív, utóbbi pozitív hatás miatt jön létre. A mellékvese azonban nem tudja megkülönböztetni, hogy a hormon negatív vagy pozitív hatás miatt szabadult fel a szervezetünkben. A stressz már gyermekkorban megjelenhet, sokszor évtizedekig tartó következményekkel. Ugyanez a poszttraumás szindróma figyelhetõ meg a veterán katonáknál. Sem diagnosztizálása, sem a kezelése nem egyszerû folyamat – magyarázta a Kaliforniai Egyetem professzora, aki hangsúlyozta, õ semmiképpen nem javasolja a stressz gyógyszeres kezelését, sokkal inkább az egészséges életmódra, a rendszeres mozgásra és a meditálásra kell törekednünk.
 
Selye János (Bécs, 1907. január 26. – Kanada, Montréal, 1982. október 15.) osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus.
 
Édesanyja osztrák, édesapja magyar volt, õ maga Komáromban nõtt fel; róla nevezték el a dél-komáromi Selye János Kórházat, valamint az észak- komáromi Selye János Egyetemet és a Selye János Gimnáziumot. A városban szobrot is állítottak tiszteletére, egykori lakóházán, a Határõr utcában pedig emléktábla látható. Tanult Prágában, Párizsban, és Rómában is. Prágában szerezte meg orvosi diplomáját 1929-ben, ugyanott vegyészetbõl is doktorált. 1929-1932 között a prágai egyetemen oktatott. 1932-tõl a kanadai McGill Egyetemen volt kutató. 1945-1976 között Montréalban egyetemi tanár volt. Ugyanakkor az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadójaként mûködött. A stressz kutatójaként szerzett világhírnevet. 1936-ban jelent meg errõl elsõ publikációja a Nature címû folyóiratban. Az Életünk és a stressz címû könyve 1964-ben jelent meg magyarul. Gyakran megfordult hazánkban, elõadásokat tartott, interjúkat adott és gyakran szerepelt különbözõ televíziós mûsorokban is.