Saját Zeneház, sikeres Nyárzáró Fesztivál – 90 éves a Mogyorósbányai Fúvószenekar

– Mióta létezik fúvószenekar Mogyorósbányán?
– Az írásos dokumentumokból az derül ki, hogy 1924-ben alakult a zenekar, éppen 90 esztendõvel ezelõtt – kezdi a bemutatkozást az elnök. – Néhány lelkes, zenélni vágyó – a régi fotók alapján 10-15 fõs – bányásztársaság alapította, afféle levente zenekarként. A Dorogi Szénbányák Vállalat támogatta, ezért felvették a Bányász Fúvószenekar nevet. A rendszerváltásig gyakorlatilag ebben a felállásban mûködtek, a bányász hagyományápolás jegyében. Mogyorósbánya szlovák település, természetesen ez is hatással volt a repertoárra. Az 50-es évekig „látunk” vissza, Bárkai Lajos volt, aki karmesterként eleinte összefogta és szakmailag irányította a társaságot. A 80-as évek közepére – annak ellenére, hogy amatõr tagokkal játszottak – már igazán dicséretes eredményeket értek el, elõbb ezüst, majd arany diplomát szereztek. Hévízi Pál, karnagy úr évtizedeken át vezette a zenekart, mely a maga módján szép sikereket ért el. A rendszerváltás után, a bányák támogatása nélkül a korábbi 25-30 fõs létszám a felére csökkent. 1998-ban Mezei Zoltán került a zenekar élére, aminek eredményeként a társaság ismét fejlõdésnek indult.
– 2000-ben – folytatja a zenekar történetét már a saját, közvetlen élményekkel Babocsai Zoltán – egy rangos nürnbergi fúvószenekari versenyen, neves, nagy támogatottságú együttesekkel mérhettük össze tudásunkat, és a szigorú zsûri a legjobb magyar zenekarként ismert el bennünket. Ebben az évben ünnepeltük a 75. születésnapunkat, és az egyesületünket is ekkor alapítottuk. 2007-tõl komoly szakmai elõrelépést jelentett, hogy a társaság élére Kovács Ferenc klarinétmûvész került, aki a Magyar Honvédség Központi Fúvószenekarának tagja volt. Az õ tudása, irányítása szakmai elõrelépést hozott a számunkra, kiemelkedtünk az átlagzenekarok sorából. 2013 márciusa óta Fehér László, klarinétmûvész a karnagyunk.

– Egy-két eredményrõl már esett szó, de mire a legbüszkébbek?
– Mindenekelõtt arra – ragadja magához ismét a szót Balogh Péter -, hogy a 90-es évek közepén ott tartottunk, hogy csaknem feloszlott a fúvószenekar, és innen indulva ma odáig jutottunk, hogy 48 profi zenészünk van, akikkel nevet és rangot szereztünk újra a Mogyorósbányai Fúvószenekarnak. A helyieken kívül a környezõ településekrõl, sõt Budapestrõl is érkeznek hozzánk zenészek.
– 2001-tõl napjainkig számos Európai Uniós tagállam zenekarával adtunk közös koncertet – fûzi tovább a gondolatot Fitos Attila. – Sokat köszönhetünk a táti Musik-Land Utazásszervezõ Kft.-nek, mert kitûnõ fesztiválszervezõi kapcsolatai révén sok helyre eljutottunk, és sok neves vendéget fogadhattunk.
– Fontos elõrelépés volt számunkra, hogy a Magyarországi Fúvószenekari Szövetség által mûködtetett minõsítési rendszerben, két kategóriában is – koncert- és showzene – arany minõsítést értünk el, azóta Fesztiválzenekar címmel büszkélkedhetünk – kezdi sorolni az érdemeket Pósa Dániel, majd folytatja: – A kö-zelmúlt eredményei közé tartozik a 2012 nyarán szerzett második helyezésünk, melyet Sárváron az ország egyik legnívósabb fúvószenekari találkozóján sikerült elérnünk. Karmesterünket a zsûri különdíjjal jutalmazta. Tavaly õsszel pedig – ami nem kis érdem – mi képviselhettük hazánkat Németországban az egyik legnagyobb fúvószenekari találkozón.

– Hogy képesek önerõbõl mûködni, ráadásul ilyen színvonalon és ilyen körülményeket biztosítva?
– A rendszerváltás után több alkalommal is kijutottunk külföldre, és láttuk, hogyan élnek és mûködnek az ottani zenekarok. Úgy gondoltuk, nekünk is ezt kell megcéloznunk. Persze nem ment minden egyszerre, lépésrõl lépésre haladtunk, de tudtuk hová akarunk eljutni. Hamar felismertük: ha fenntartóra várunk, az elõbb-utóbb zsákutcába vezet, újra és újra életképtelenné tesz minket. Függetleníteni akartuk magunkat, önállóvá válni minden szempontból. Persze ma is együttmûködünk az önkormányzattal, hiszen jelentõs feladatokat vállalunk helyi civil szervezetként a települési rendezvényeken, de meg akartuk teremteni az anyagi függetlenségünket. Gyakorlatilag „eladjuk magunkat”, azaz a zenénket. Az egyesület létrehozása is nagy segítség volt, mert keretet adott a gazdálkodáshoz, számlaképesek lettünk, pályázhattunk. Kiléptünk a falusi örömzenélés kategóriából, komolyabb repertoárt alakítottunk ki, amit külföldi, nívós fesztiválokon is megmutattunk. A tagtoborzást is komolyan vettük, tudtuk, hogy kis létszámú csapattal nem lehet a populárisabb, igényesebb darabokat elõadni. Azt tapasztaltuk, hogy minél többen vagyunk, annál könnyebb újabb tagot behoznunk. Kevés helyen lehet ilyen jó körülmények között zenélni – mutat rá a lényegre Babocsai Zoltán.

– A Zeneház láthatóan a második otthonuk. Itt minden adott a profi zenéléshez. Hogy sikerült ezt önerõbõl létrehozniuk?
– Valójában a Zeneház is annak a célkitûzés-sorozatnak a része, amit korábban említettünk. Amit külföldön láttunk, itthon is meg akartunk valósítani: kell a saját, európai színvonalú próbahely. Komoly menedzseri munkába kezdtünk, nem volt hiábavaló a heti elnökségi ülés, terveztünk, pályázatot írtunk és az eredménye is meglett. A Nemzeti Civil Alap programja mûködési költségeinket és néhány kisebb eszköz beszerzését segítette. A következõ nagy lépcsõt a Leader Akciócsoport létrehozása és életképessé tétele jelentette, ebben is tevékenyen részt vállaltunk. Amikor megnyíltak a pályázatok, az elsõk között tudtuk beadni az igényünket a legfõbb célra, az önálló telephelyre. 32 milliót nyertünk, melybõl megépíthettük álmaink Zeneházát. Tavaly októberben költözhettünk be – avat be a Zeneház születésének történetébe Pósa Dániel.

– Mit tud ez a ház?
– Kívülrõl a hagyományos építészeti stílusjegyeket õrzi az épület, belül viszont minden a funkciónak van alárendelve. Akusztikai tervezés, világítás és hangtechnika, akadálymentes helyiségek, modern belsõépítészeti tervezés – sorolja hozzáértõ módon a ház kincseit az elnök, aki a civil életben építõipari vállalkozó. –  A teljes pinceszint raktárként funkcionál, a tetõtérben pedig kiadható szálláshelyeket szeretnénk kialakítani, ezzel is segítve az épület önfenntartását, és nem utolsó sorban kulturált elhelyezést biztosítani ideérkezõ vendégeink számára.
– A Zeneház felépítését több mint százan segítették – cégek és magánemberek. A „téglajegyet” vásárlók névsorát tábla õrzi a bejáratnál. Sok minden kellett ahhoz, hogy eljussunk idáig, támogatók mellett pályázatok egész sora.Hangszerekre 9 millió forintot költhettünk, az épületfenntartáshoz szükséges eszközökre – fûrészgép, fûkasza -, multifunkcionális kistraktorra, egyenruhára, rendezvénysátorra egyenként 3 milliót, sörpadra, kültéri padokra 1,2-1,2 milliót. A szakmai fejlõdésünket pedig egy 8 milliós képzési pályázattal tudtuk segíteni. Ha ezek nincsenek, ma biztosan nem tartanánk itt, nem jutottunk volna ilyen messzire – egészíti ki az egyesület vezetõjének szavait Fitos Attila.

– A sikerlistájukat mintegy megkoronázták saját nagyrendezvényükkel, a Nyárzáró Fesztivállal. Ez hogy jött a képbe?
– Megint a „régi recept”, a külföldi példa – tér vissza ismét a vezérlõelvükhöz az egyesületi vezetõ. – Tõlünk nyugatra a zenekarok rendeznek bulit a falujukban. Õk csinálják a teljes vendéglátást, belépõket szednek és a bevételeket a saját mûködésükre fordítják. Tetszett nekünk ez az elgondolás, ezért fogtunk bele tíz évvel ezelõtt a Nyárzáró Fesztivál szervezésébe. Egy kis katonai sátorban, félnapos-egy estés programmal, disznóvágással indultunk. Ma a három nap alatt közel tízezer ember fordul meg a programjainkon, az 1000 négyzetméteres sörsátor dugig megtelik. A jelszó: mindent a vendégekért. Panoráma Bár, Madár Bár, Koktél Bár – több ponton, kényelmes, gyors kiszolgálás. Kezdetben minden csakis a fúvószenérõl szólt, aztán nyitottunk a populárisabb irányba, sztárvendégeket is meghívtunk. A gyökereinket se veszítsük el: a harmadik nap kizárólag a fúvószenekaroké. A gasztronómia oltárán is áldozunk: madárfõzõ versenyünk rendkívül népszerû, ami szárnyas és repül, annak itt a helye, megfõzzük, megesszük.

– Persze az igazsághoz az is hozzátartozik – foglalja össze az elhangzottakat Balog Péter -, hogy mind e mögött rengeteg munka áll, és elengedhetetlen hozzá egy jó csapat, egy igazi közösség. Ennek megteremtéséért, megtartásáért is dolgozni kell. Sokat vagyunk együtt, hiszen közösen zenélünk. Minden szombaton próba van, minden csütörtök este elnökségi ülés. Mindkettõt komolyan vesszük. Tavasszal csapatépítõ „tréningként” – 10 fõs csoportokban – az erdõben, akadályversenyhez hasonló módon, mókás feladatokat oldunk meg, majd a nap végén kis színdarabot adunk elõ, azt követõen pedig jót eszünk-iszunk. A Nyári Fesztivál másnapján – az ország valamely más részébe látogatva – zenekari táborba megyünk, és itt egy hét csakis a zenérõl szól, délelõtt-délután 3-3 óra csak is a muzsikáé. Talán nem túlzás, ha azt mondom, a zene a mindenünk.

Cseh Teréz