150 éves a környei templom – Vásáry André koncert
– Milyen érzés Isten házában énekelni?
– A templomok mindig különlegesek, sajátos atmoszférájuk van, és a templomi hallgatóság is rendkívüli, hiszen aki idejön, már eleve díszbe öltözteti a szívét, lelkét. Isten házában énekelni nagy megtiszteltetés. Számos templomban volt szerencsém fellépni a Vatikántól az egészen kicsi, eldugott falusi kápolnáig. Más és más élményt nyújtott valamennyi, és mindig rácsodálkozhattam, milyen fantasztikus akusztikájúak – fõleg a katolikus – templomok.Csodálatos élmény itt koncertet adni.
– Különleges, egyedi hangjával, tehetségével, mûfajilag rendkívül széles repertoárjával sokak szívéig eljut, láthatóan hatással van az emberekre. Hogyan éli meg mindezt?
– Valóban elég széles a repertoárom, mert nagyon sok mindent szívesen énekelek. A komolyzenét igyekszem mindenbe belecsempészni kicsit. Arra csak mostanában ébredtem rá, hogy mindazzal, amit teszek, valóban hatással vagyok az emberekre. Döbbenetes élmény számomra, hogy amit a hangom, a testem produkál, az érzelmeket vált ki másokban, gondolatokat ébreszt, az emberek meghatódnak, könnybe lábadt szemmel hallgatják a dalokat. Nagyon szeretek olyan közönségnek énekelni, akik nem feltétlenül járnak nap mint nap operába, vagy komoly zenei koncertekre. Jó olyan fülekkel találkozni, amelyek ki vannak éhezve a zenére, az ilyen közönség mindig kíváncsi, szinte magába szívja a zenei élményt. Ilyenkor, ha lehet, még oldottabb tudok lenni, hitelesebb, és így jobban átmegy egy-egy dal üzenete. A közönség vevõ az õszinteségre, ez érinti meg õket, ez válja ki a hatást, és ezt nem lehet tanulni.
– Egy ilyen hang lehet áldás, de átok is. Az énekesi pálya eleve elrendeltetik. Viseli vagy élvezi a sorsát?
– Szörényi Levente kérdezte tõlem ugyanezt egy alkalommal, akkor is azt mondtam, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy számomra ez átok lenne. Engem éltet mindez. Egy zenei producer úgy fogalmazott: míg a növényeknek fény kell az élethez, neked az ének a lételemed. Ugyanakkor rosszul vagyok azoktól a tiniktõl, akik hirdetik magukról, hogy nem élhetnek zene nélkül, és nincs is más az életükben csak a zene. Csak sajnálni tudom õket, mert én úgy látom, hogy az élet rendkívül sokszínû. A zene ennek csupán egy szelete. A jó isten csodálatos ajándéka, hogy egy ilyen hangot kaptam, és imádok is énekelni, de emellett sok mással is szeretek foglalkozni. Nem hallgatok otthon éjjel-nappal operákat, sõt zenét is csak keveset, ugyanakkor rá tudok csodálkozni egy gyönyörû virágra, vagy épp Budapest fantasztikusan szép épületeire. Megdöbbent, mennyi kreativitás van bennük.
– Egy mûvésznek nincs könnyû dolga, ha az emberi oldalát, gondolkodásmódját is szeretné megmutatni. Mintha a rajongókat nem igazán érdekelné a valóság. A botrányok, a bálványok kívánatosak. Mit gondol errõl?
– Az biztos, az ilyen jellegû kérdések a legritkábbak az életünkben. Olyanokhoz vagyunk szokva, hogy „Mi történt önnel a tehetségkutató óta?”. Általában a felszínes, a mûvész oldaláról nézve dögunalmas témák körül forog minden. Az emberi érzésekrõl, gondolatokról alig-alig esik szó. Pedig azt nem mondanám, hogy ez nem érdekli az embereket, egész egyszerûen nem feltétlenül jutnak hozzá. Imádom a beszélgetõs mûsorokat, és itt nem a párkapcsolatokat boncolgató tévéshow-kra gondolok, hanem azokra, amelyekben a régi öregekkel beszélgetnek, ahol igazi emberi értékekkel, gondolatokkal találkozhat a nézõ. A legtöbb mûvésznek kevés a felülete arra, hogy emberként is megismerhessék õt a rajongói. A régieknek talán könnyebb dolguk volt, akkoriban egy tévécsatorna, néhány újság, no és jóval kevesebb sztár volt.
Cseh Teréz