(1915–1969)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Balsán született. Õsei több nemzedéken át uradalmi cselédek voltak. Apja kocsmárosként és hentesként mûködött. Tanulmányait Balsán, Vencsellõn, Nyíregyházán, Békésen, Szegeden, Kolozsváron és Budapesten végezte. Korán kezdte írói pályáját, elsõ verseit a Magyar Csillag, az Erdélyi Helikon, a Kelet Népe, Sorsunk közölte. Részt vesz a Márciusi Front nevû írói kongresszuson, többek között Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Kodolányi Jánossal együtt.
A háború után fõként a Kortársban, az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban és az Életünkben jelentek meg írásai. 1957 és 1960 között a Tapolcai Városi Könyvtárat vezette, majd a Veszprémi Napló kulturális rovatának vezetõje lett. Batsányi János és Baumberg Gabriella életútja nagy hatással volt rá a tapolcai évek alatt. Megszerette a költõ házaspárt és a Batsányi-kultusz fáklyavivõje lett. Megírta Batsányi Jánosról versét: A „Látó lángja” címû költeményt.
A Nyugat késõi nemzedékéhez is sorolják, de szorosan kötõdik a népi írókhoz. A kortárs antológiákban való megjelenések mellett publicisztikai írásai is jelentõsek. Költõi munkásságát, emlékét viszi tovább a Veszprémben megalakult Cserhát Mûvész Kör (1969), mely ma már Budapesten mûködik. Az országos szervezet díjakat alapított nevérõl: Cserhát-díj, Cserhát Nívódíj I. II. III. Cserhát József Irodalmi és Mûvészeti díj, Batsányi-Cserhát-emlékdíj. Cserhát emlékérem.