Újabb öt évre kapott bizalmat a színi direktor

-Amikor az ember pályázatot ír nyilván szeretné megnyerni, folytatni azt a munkát, amit elkezdett. Tényleg igyekeztünk egy olyan anyagot készíteni, egy olyan víziót felvázolni a következõ öt évrõl, ami a fenntartó tetszését is elnyeri.

-Beszéljünk elõször a múltról. Mik voltak az elõzõ öt év tapasztalatai, eredményei?
-Talán nézzük elõször a statisztikai adatokat, bár természetesen nemcsak számokról szólt az elmúlt idõszak. Amíg 2011-ben 168 elõadás volt a színházban 27 ezer nézõ elõtt, idén már 244 elõadást tartottunk 43 ezer nézõvel. Bérleteseink száma 3 290-rõl 7 300-ra nõtt. Az elsõ idõszakban nem volt saját elõadásunk, meghívott társulatok játszottak Tatabányán. Ezt az idõt arra használtuk fel, hogy átvilágítsuk, és újra felépítsük a szervezetet, valamint olyan évaddal álljunk elõ, ami sok embert érdekel. Újra kellett szõni azt az érzékeny láncot, amely a nézõket összeköti a színházzal. Nem volt társulatunk, az anyagi helyzetünk sem volt valami fényes, de az évek alatt olyan alkotókkal, játszótársakkal dolgozhattunk, akik magukévá tették a mi színházi eszményképünket, céljainkat. Egyre inkább idekötõdtek, szerettek volna velünk dolgozni. Ez az elkötelezettség hozta többek közt a statisztikai számadatok fokozatos növekedését. Minden abba az irányba mutatott, hogy önálló társulatban gondolkodjunk, és ez az elképzelésünk meghallgatásra talált az önkormányzatnál. A tavalyi évet már egy tíz fõs, közalkalmazotti társulattal kezdhettük el. Ez a létszám persze nem elég minden darabhoz, vannak állandó vendégeink, akik az évek alatt megfordultak, szeretnek itt játszani és mi is számítunk rájuk.

-A színház gazdálkodását sikerült rendbe tenni?
-Igen, az elõzõ négy és fél évben rendbe tettük a színház gazdálkodását is. Kialakítottunk egy komoly gyártósort, fontos technikai fejlesztések voltak annak érdekében, hogy meg tudjunk felelni azoknak a kívánalmaknak, amit egyrészt a nézõk, másrészt maguk az alkotók támasztanak a színház fele. Ez a folyamat korán sincs befejezve, még jövõre is, és a következõ öt évben is okoz majd fejtörést, illetve tennivalót. Növeltük a bevételeinket és eljutottunk abba a helyzetbe, hogy végre egy olyan színház vagyunk, ami alapfelállását tekintve nem különbözik a többitõl. Így tehát  elindulhat egy komoly alkotói munka, ennek az elején vagyunk.

-Az állandó társulat mennyiben jelent újabb kihívást?
-Igazgatóként most az izgat a legjobban, hogy úgy tudjuk, úgy tudjam beosztani a kollégáknak az évadot, hogy mindenkinek legyen olyan dolga, amiben igazán jól érzi magát, és nagy feladatnak tekinti. Legyen olyan szerepe is, amiben nem õ viszi a hátán a darabot, legyenek kifejezetten pihenõ idõszakai is. A következõ öt évben a szakmai életét azoknak, akik ide kötik magukat, mi fogjuk irányítani, egyengetni és ez egy óriási felelõsség. Ezzel nem szabad visszaélni, hanem élni kell, és figyelni minden egyes rezdülésre. A színház nagy erõssége, hogy kevesen dolgozunk, egy nagy – a színészekkel együtt mára teljes – családot alkotunk. Tudunk egymásra figyelni, és persze mindenkinek egy kicsivel többet kell beletenni a közös kalapba, hiszen a feladatok nem mindig különülnek el. Nincs ideje tehát senkinek unatkozni!

-Tavaly elõször rendezték meg a MOST FESZT-et. Várható a kezdeményezés folytatása?
-Természetesen szeretnénk folytatni, és évente megrendezni ezt az eseményt, amelynek több hozadéka és eredménye is van. Egyrészt jó a városnak, hiszen van egy rangos, országos, sõt jelen esetben határainkon is túlmutató kulturális eseménye. Ugyanakkor azt is néznünk kellett, hogy mi az, amit egyáltalán be tud fogadni a színház méreteit és felszereltségét tekintve. Arra is figyelni kellett, hogy olyan fesztivál legyen, amit a tatabányai nézõk is szívesen fogadnak. Így alakult ki az, hogy ez egy kifejezetten hiánypótló fesztivál lett olyan mûfajokkal, mint a monodráma és a stúdió színházi elõadások. A tapasztalataink nagyon jók. Az elõadások telt ház elõtt zajlottak és a szakma érdeklõdése is a színházra, Tatabányára irányult. Úgy érzem, sikerült a város hírnevét öregbíteni, s talán a színház renoméját is tudtuk emelni, hiszen egészen kiváló elõadásokat hívtunk meg. Nem titkoltan elsõsorban vidéki teátrumok, határon túli színházak és független színházi csoportok munkáját szeretnénk a késõbbiekben is bemutatni. Ennek érdekében próbálunk pályázni. Ez egy pici fesztivál, intim térben játszódó darabokkal.

-Milyen színházat szeretne csinálni a régi-új igazgató?
-Vidéken szerintem nem lehet másképpen színházat csinálni, mint hogy figyelemmel vagyunk arra, hogy minden korosztály találjon darabot, minden mûfaj megjelenjen, és hogy minden mûfajból a legjobbat és a legjobban csináljuk. Például egy vígjátékban sem mindegy, hogy mit nevetünk ki, vagy min nevetünk. Sajnos rengeteg az igénytelen darab ebben a mûjajban. Vannak igényes szórakoztató darabok, mi azok felé fordulunk. Nagyon jó lenne, ha a zenés darabokban tudnánk továbbfejlõdni, de ennek anyagi gátjai vannak. Mindeközben jó lenne megõrizni azt a fajta szellemiséget, ami itt kialakult, azt a nyitottságot, õszinteséget és azt a csapatmunkát, ami jellemzõ a színházra. Nyilván nem titkoltan az is jó lenne, ha magyarországi színházi viszonylatban elõrébb sorolódna a Jászai Mari Színház.
Veér Károly