Kőbán Rita és Jónyer István Székesfehérváron
A halhatatlanság titka
Kik lehetnek a halhatatlanok? A Magyarországon valaha legjobb eredményt elérő sportolók, akik kitartása, értékteremtése példamutató lehet a fiatalság számára. Ez is a feladatuk, hogy az országot és a határon túli településeket járva népszerűsítsék a sportot, beszélgetések, közönségtalálkozók alkalmával meséljenek sportpályafutásukról, hangsúlyozva a sport értékeit, az olimpiai eszmét. A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai (többen a Nemzet Sportolói is): Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István.
Az 5. Kőbán lány sem lehetett mondjuk röplabdázó…
A testvérek meghatározó szerepét mindannyian ismerjük. Zsuzsa (a humorosan sorszámozott nővérek közt 1. számú) eldöntötte, hogy a legjobb pasik a kajakos, kenus fiúk… – így aztán milyen másik sport megkezdésének lett volna értelme? Tehát a lányok szép sorban a vízi edzésekre jártak. Rita sem lehetett mondjuk röplabdás, vagy kosaras, és persze meg sem fordult a fejében, hogy kilógjon a sorból. Nagy lökést adott neki, amikor meghallotta, hogy két edző róla beszélgetve arra a megállapításra jutott: „…ez a kis Kőbán tehetséges…” Ja, hogy esetleg valamiben eredményesebb lehet mint a testvérek? Hajrá! – mondta a kos jegyben született ifjú titán, akit még a 11 tüdőgyulladás, edzés előtt a Duna jegének feltörése, a mindennapos kőkemény munka sem tudta eltántorítani a sporttól. Edzőinek is rengeteget köszönhet, de az önmaga elé fölállított célokban leginkább saját énje volt a legkegyetlenebb hajcsár. És kezdtek jönni a rengeteg fizikai munka, ész irányította felkészülések eredményei. A Mire a legbüszkébb a pályáján? kérdés persze Fehérváron is elhangzott, s a válasz mindig ugyanaz „Büszke vagyok arra, hogy van, amit már nem tudnak utánam csinálni. Először lettem magyarként a kajak-kenuban női ifjúsági világbajnok, egyéni világbajnok, benne voltam az első felnőtt-világbajnok csapatban és az első olimpiai bajnokcsapatban is. Megnyertem az első magyar olimpiai aranyérmet női kajak egyesben, az első női vébécímet 200 méteren, és én lehettem az első magyar kajakos, aki két olimpián is a csúcsra jutott.”
Senkinek sincs bérelt helye a versenyeken
Hallatlanul fontos az elszántság, a kitartás. Az edzésmunkával az ember párszor körülhajózhatná a Földet, de ott dől el a felkészülés, hogy képes vagy-e megcsinálni a távot, az időt, akár egyedül, akár a párodhoz, társakhoz igazodva. A kajakban gép vagy, és akkor csináltad jól, ha fáj az edzés, ha belehalsz a munkába – de ez a nehéz út vezet a sikerhez. Az edzésen nyered meg a versenyt, a versenyen csak leevezed a távot. Ha nem vagy elég jó, a csúcsra akarsz jutni, de ott aztán egy versenyen sincs senkinek bérelt helye, mert mindenki téged akar legyőzni. Millimétereken, századmásodperceken múlhat egy szép eredmény. A kajak-kenu szakág mindig sikeres a világban, hol az egyik, hol a másik a jobb. A magyar versenyzők, edzők elismertek mindenütt. És a sport nagyköveteként mire is biztathatna Kőbán Rita? Hogy igenis minden gyerek sportoljon valamit! Ha nem is lehet mindenkiből olimpiai bajnok, de egészséges ember igen.
Az a csöpp szabadidő
Sok mindenben nem élhette a tinédzserek mindennapi életét, de a sport ezekért jócskán kárpótolta. No, meg az a szemlélet, hogy soha nem azt siratta, mit veszíthet, hanem annak örült, amit nyerhet. Például nem tudott részt venni egy osztálykiránduláson sem, de Párizsban sétálhatott 18 évesen. Vagy hajdanán választania kellett a tanárképző vagy a sportkarrier között, de amikor már a kajakban mindent elért, beült az iskolapadba újra, hogy szakedzői képesítést szerezzen.
Ha véletlenül nem hajózott Rita, akkor akadt két másik sport, a motorozás és a lovaglás imádata. Az állatokról szintén órákig tudna mesélni. Első helyen a lovak állnak, de az afrikai vízilovakközt evezés is emlékezetes számára. A kutyái – a tizediknél tart – mindig menhelyi örökbefogadottak. Éppen az állatok tisztelete miatt nem eszik húst, 1990 óta vegetáriánus.
Bár szép szerelmekre emlékszik, nem ment férjhez. Egy bámulatos életmű boldog tulajdonosa, aki a tudásával, szerénységével, sport iránti alázatával, példájával, sokakat terelhet hasonló útra.
A Jónyer István-i gyerekkor gombfocija és forgózása
Természetesen minden fiú focista akart lenni, rúgták a bőrt, és az Aranycsapat gombfocifiguráival akár este 11-ig is játszottak. Az iskolai testnevelő kosárlabdázott, tehát a tanítványait ebbe az irányba terelgette. A szünetekben pingpongoztak, s a forgózásban rendre István nyert. Az iskolai versenyen az édesapja készítette hungarocell (a drága gumiborítást kiváltandó) ütővel indult, és első lett. Bár az egyesületi élmények után akár ott is hagyhatta volna a sportot, inkább felbosszantotta, hogy ott mindenkitől kikap, és kölcsönkért nyárra egy asztalt, hogy gyakorolhasson. 3 hónapon át készült a nagy visszavágókra – eredményesen. Az már a fiatalkor sztorija, hogy ifjúsági válogatottként a Miskolc-Budapest útvonalat naponta megtette, s még az is előfordult, hogy hiába várta a nagymama az utolsó vonatnál, nem szállt le, mert elaludt a fáradtságtól… Ma azért ilyen áldozatot kevesen hoznának az edzésekért!
A Jónyer-kifli és az ütőfaragások
Állandó újítások, próbálgatások is jellemezték a fejlődését. Új technikai elemeket próbált, hosszú ideig nem tudták utánozni híres tenyeres oldalpörgetését, a Jónyer-kiflit. Az is közismertté vált, hogy saját maga készítette-faragta az ütőit. Mindenféle anyagokat kipróbált annak érdekében, hogy ellenfelei helyzetét megnehezítse a borítás, a ragasztás variálásával, minden versenyre elkísérte az 50 kg-ot meghaladó szerszámostáska. A legnagyobb sikereket a Jónyer-Klampár-Gergely korszak hozta a magyar asztaliteniszsport életében. Az európaiak legyőzése után egyedül voltak a világon, akik a kínaiakat maguk mögé tudták utasítani! Ráadásul akkor jóval hosszabb, 21-es meccseket játszva. A társakkal a mai napig jó a kapcsolata, de hajdanán is remekül kiegészítették egymást: „Klampár Tibi volt a legjobb párom – ha éppen nem volt eltiltva a játéktól -, ő az elején vert agyon mindenkit, Gergely Gabi a közepén, én a végén jöttem bele a játékba.” Hogy mi a sikerük titka? Szerinte az állandó edzés, a sok játék:
„Az ellenfélnél egy picivel többet kell edzeni, akkor lesz meg a győzelem!”
A család és a sport összeegyeztethető?
Volt felesége, Mária, sporttárs is, Budapest I-ben asztaliteniszezett sokáig, nemzetközi és hazai veterán versenyeken is szerepelt. Két gyermeke István és Mária nem folytatták az apai sportkarriert, talán az riasztotta el őket, hogy alig látták az édesapjukat. Egyszer a fia azt kérdezte meg: „Apa, azért jöttél haza, hogy vigyél egy másik bőröndöt?”
A Nemzet Sportolója cím adományozásakor többször szavaztunk rá, végül 2021-ben került a 12-ek közé. Volt a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke, a válogatott szövetségi kapitánya. 400-szoros válogatott, 35-szörös magyar bajnok, 4-szeres világ- és Európa-bajnok. Jelenleg a MOATSZ „nagykövete”, több sportágat népszerűsítő programon vett részt. Bemutatókat tartott, boldogan mesélte, hogy a magyar jégkorongválogatott meccsén 10.000 pingponglabdát lőttek ki a nézők közé, hogy Hamiltonnal fog játszani a Forma 1-en… és még számtalan sok az ötlet azért, hogy a szövetség tehetségeket vonzzon az asztaliteniszhez. Örömmel lesz ezeknek részese.
A beszélgetés a legendákat emberközelbe hozta. Megmutatta hibáikat, erényeiket. A számtalan sztorit mindvégig éber figyelem kísérte a gyerekek és a felnőttek részéről! Jók és felemelőek az ilyen alkalmak!
Dr. Göde Andrea