Az elsõ világháború 1914 júliusában tört ki, és viszonylag gyorsan világméretûvé vált. Olaszország eleinte a semlegesség álláspontján volt, majd titkos megállapodást követõen, 1915. május 23-án, az Osztrák–Magyar Monarchiának küldött hadüzenettel lépett be a Nagy Háborúba. A gyors sikerek helyett az olasz fronton több évig tartó állóháború alakult ki, az úgynevezett Isonzo csaták óriási áldozatokat követeltek mindkét oldalon. Roppant nagy volt a hõsi halottak száma, ötszázezer itáliai katona maradt a harcmezõn, a Monarchia közel háromszázezer embert vesztett, amit csak tetézett a hadifogságba esett katonák tömege. Valamennyi, Székesfehérváron besorozott egység jelen volt az olasz hadszíntéren, a katonák mindvégig hõsies helytállásukról tettek tanúbizonyságot. A harcokat komoly áldozatok árán, végül a gyõztesek oldalán fejezhette be Olaszország.
A programsorozat méltó módon koszorúzással kezdõdött a Szentlélek katonatemetõben, ahol a magyarországi internálótáborokba került és Székesfehérváron eltemetett olasz hõsök emlékének adóztak a résztvevõk. Koszorút helyezett el Maria Assunta Accili, Olaszország magyarországi nagykövete és dr. Cser-Palkovics András polgármester. A Kodolányi János Fõiskola részérõl dr. Szabó Péter rektor és dr. Vizi László Tamás oktatási rektorhelyettes koszorúzott, valamint elhelyezte az emlékezés virágait Prof. Dr. Antonio Dal Fabbro, az ANA Olasz Alpesi Tartalékosok Magyarországi Szekciójának elnöke is.
A koszorúzást követõen a Városháza Dísztermében került sor „Az olasz hadba lépéstõl a montellói magaslatig” címû nemzetközi emlékülésre Székesfehérvár Önkormányzata, a Kodolányi János Fõiskola Történeti Mûhelye, a Gruppo Alpini Ungheria, valamint a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára, az MTA VEAB Történettudományi Szakbizottsága és a Magyar Történelmi Társulat együttmûködésével. A magyar és az olasz nemzeti Himnusz elhangzását követõen dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevõket. „Székesfehérvárnak, egy magát katonavárosnak valló településnek kötelessége az elsõ világháborúra történõ emlékezés úgy is, hogy ennek tudományos kereteket biztosítunk. Száz év után a megemlékezések arról is szólnak, hogy kellõ távolságból átértékeljünk a történteket, és együtt emlékezzünk, ami Európában feladatunk és kötelességünk! Ennek nagyon szép szimbolikája a koszorúzás és a tudományos konferencia is.” – hangsúlyozta a városvezetõ. Arra hívta fel a figyelmet, hogy száz évvel ezelõtt és az utána következõ években szinte nem volt olyan olasz, vagy magyar család, akit a borzalmas harcok ne érintettek volna közvetlenül. Ha ezzel a lelkülettel gondolunk a történtekre, könnyebben átérezzük, mint jelent az emlékezés száz év elmúltával.
Ugyancsak köszöntötte a résztvevõket a konferenciát szervezõ Kodolányi János Fõiskola rektora. Dr. Szabó Péter többek között elmondta: „Örvendetes, hogy a megemlékezések során az egykori szembenálló felek immár együtt helyezhették el koszorúikat a mindkét oldalon nagy számban található hõs halottak elõtt, és ezzel példát mutattak a történelmi traumák feldolgozásából és a nemzetközi összefogásból.” Hozzátette: a fõiskola bölcsész és társadalomtudományi képzéseiben, a minõségi oktatás során kiemelkedõ szerepet szánnak a hallgatók történelmi ismereteinek és világlátásának fejlesztésére.
Maria Assunta Accili, Olaszország magyarországi nagykövete a konferencián elhangzott köszöntõjében kötelességeinkre és mai értékeinkre helyezte a hangsúlyt: „Egy emlék nélküli népnek nincs jövõje. Sokkal tartozunk a nagyszüleinknek, az õ gyermekeiknek. Morális szempontból is kötelességünk, hogy emlékezzünk a múltunkra és õrizzük a hagyományainkat. Ha belegondolunk a XX. század véres eseményeibe, láthatjuk, hogy mennyi mindent értünk el száz év alatt. Fontos a béke és a kollektív emlékezet, és hogy megerõsítsük közös értékeinket. Bízzunk a történészeinkben, a hagyományõrzõinkben, és úgy hagyjuk el a konferencia helyszínét, hogy tudjuk, mennyire hasznos a nagy európai családhoz való tartozás, az egységes Európa.”
A nemzetközi emlékülésen számos témakörben hangzottak el elõadások. Szó esett az olasz hadba lépés részleteirõl, az osztrák-magyar haderõ logisztikai problémáiról, az olasz fronton történt árokharcászatról és közelharcról, a háborús elbeszélésekrõl az olasz és a magyar irodalomban, továbbá a székesfehérvári ezredek sorsáról a hadba lépéstõl Montellóig.
A felemelõ, méltóságteljes programsorozat utolsó, hivatalos programjaként megkoszorúzták a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékmûvét a Zichy-ligetben, ahol dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Fõiskola oktatási rektorhelyettese mondott beszédet. „Székesfehérvár, ez a több mint ezer éves koronázóváros, Magyarország történelmi fõvárosa mindig katonaváros volt. Így volt ez az Árpádok alatt, a középkor évszázadaiban, de leginkább az elmúlt másfél évszázadban, és az ma is. Ne feledjük, hogy a Kiegyezést követõen Székesfehérvár a Dunántúl legnagyobb katona garnizonjává vált, ahol több ezred kapott elhelyezést. A város mindig meleg szeretettel viseltetett katonái iránt, tisztelte és szerette õket, büszke volt rájuk, katonai hõstetteikre.” – hangsúlyozta, majd felidézte a 17-es honvédok, a 10-es huszárok és a 69-es Hindenburg bakák történetét, illetve az olasz fronton bekövetkezett eseményeket. „Százegy évvel a Nagy Háború kitörése után, és az olasz hadba lépés századik évfordulóján, Székesfehérváron együtt emlékeztek olaszok és magyarok az értelmetlen öldöklés áldozataira. Tisztelegtünk a hõsök sírjai és emlékei elõtt, akik immáron a magyar és az olasz nemzet közös mártírjai. Hiszen a harcot, melyet õseink vívtak, békévé oldotta az emlékezés.”
A záró eseményen katonadalok hangzottak el a Kákics együttes elõadásában, illetve elsõ világháborús katonaruhába öltözött hagyományõrzõk mûködtek közre.
Forrás: okkfehervar