A Fekete Párduc már az égi válogatott kapuját õrzi

– Gyula bácsi megváltoztatta a kapusjátékot, az alapvonalon való helyezkedés helyett rengetegszer kifutott, lábbal is játékba avatkozott, és emlékezetesek fantasztikus robinzonádjai. Honnét jöttek ezek az újítások?
– Jó ütemérzékem volt, ez a gyorsaságommal kiegészítve rákényszerített arra, hogy bejátsszam az egész tizenhatost. Miért kéne nekem minden esetben kivetõdni, amikor sokszor lábbal, jóval elõbb elérhetem a labdát! Ha egytized másodperccel elõbb startolok, akkor a labda az enyém, hiszen felém gurul. A robinzonád, a levegõben úszva történõ védés egy ösztön. Ahhoz, hogy elindulj a labda irányába, minden mozdulatodat kontrolláld, hogy megoldd a feladatodat, tényleg tehetség kell, ezt nem lehet megtanulni.

– Sokszor és szívesen mesél a gyermekkoráról. Ennyire meghatározó idõszak ez az életében?
– Ha az ember elér egy bizonyos kort, elkezdenek felidézõdni a régi emlékek. Azt nem tudom, hogy tegnap mit csináltam, de arra például emlékszem, hogy Dorogon a vasúti sínek mellett laktunk az 1-es utcában. Egyszer meglógtam, és felszálltam egy tehervonatra, ami elindult, és ment kifelé a városból. Édesanyám kijött az udvarba, meglátott, és rám kiáltott. Én megijedtem a hangos szótól, leugrottam, és a kerekek néhány centire a fejemtõl csattogtak el. Mit ad Isten, a következõ héten elkezdték drótkerítéssel bekeríteni a vasúti pályát. A másik, hogy egészen kis gyermekként, 3-4 éves koromtól idejártam Tatabányára, a nagyszüleimhez, akik a VII-es telepen laktak. Minden évben 2-3 hónapot náluk töltöttem. Nagyon csintalan gyerek voltam. Volt olyan például, hogy felmásztam egy fa tetejére, nem tudtam lejönni, és a tûzoltóságot kellett kihívni, hogy leszedjenek. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy valaha én itt fogok játszani a tatabányai csapatban. Egyébként nagyon szófogadó gyerek voltam, ha valamit mondtak a szüleim, én tûzön-vízen keresztül végrehajtottam, mert úgy gondoltam, hogy a szülõk jobban tudják, hogy mi a jó nekem, mint én. Édesanyám a betegségének egy éve alatt annyira vallásos lett, hogy nem tudta elképzelni az életét – de a miénket sem – templom, szentmise és pap nélkül. Úgyhogy szigorú, katolikus neveltetésben részesültem, és soha nem tagadtam meg a hitemet, vallásomat. Természetes, hogy gyermekkoromat életem nagyon fontos idõszakaként tartom számon.

– Legendás történet, hogy édesanyját eltiltották a foci nézésétõl. Hogy is történt ez?
– Édesanyám mindössze egyszer látott labdarúgó mérkõzést, és engem a pályán. Az ominózus találkozón – a Zuglói MADISZ ellen játszottunk a negyvenes években Dorogon – egy kisebb karcolásos sebet kaptam Tolditól, a késõbbi kiváló csatártól, aki elé kivetõdtem egy elõrevágott labdára. Sportszerûen átugrott, de az egyik lábát nem tudta eléggé felemelni, így felszakította a bõrt a fejemen. A seb rögtön elkezdett vérezni. Egy perc volt talán hátra, és én elhatároztam, hogy eljátszom a nagyhalált, pedig nem volt súlyos a sérülés. Édesanyám látta a jelenetet, hogy vérzõ fejjel fekszem a füvön, és megvárta, míg a kiállított Toldi a játékos kijáróhoz ér, valahogy közel férkõzött hozzá, és a vastag nyelû esernyõjével elkezdte püfölni a csatár fejét. Megölted a fiamat te átkozott! – kiabálta. Persze egyszerre lefogták, behívták az elnök irodájába, és mondták neki: Grosics néni, soha többet ne jöjjön futballmérkõzésre! Így aztán nem is látott többet a pályán játszani.

– Kapushoz képest fiatalon, ereje teljében, 36 évesen visszavonult. Mi volt ennek az oka?
– Elhamarkodtam a döntést, még 3-4 évet játszhattam volna, de az 1962-es chilei vb után közölték velem az akkori OTSH vezetõi, hogy nem járulnak hozzá ahhoz, hogy visszamenjek a fõvárosba, konkrétan a Fradiba játszani. Hét éve éltem már akkor távol a családomtól, és elsõ dühömben bejelentettem, hogy visszavonulok. Nagy butaság volt ez a részemrõl. Ha vissza lehetne pörgetni az idõ fonalát, bizony most másképp csinálnám.

Miután felhagyott az aktív játékkal, edzõként próbálta ki magát: itthon a Tatabánya, a Salgótarján és a KSI edzõje volt, továbbá dolgozott Kuvaitban és Lengyelországban is. Számos rangos egyéni elismerés büszke tulajdonosa (A Nemzet Sportolója, Szent István-díj, Príma Primissima-díj, Magyar Szabadságért-díj), a felcsúti Puskás Akadémia szakmai irányító testületének tagja. Újbudán egy általános iskola, Tatabányán egy stadion, Gyulán pedig egy futballakadémia viseli a nevét. 2008. március 25-én megvalósult régi álma, jelképesen bemutatkozhatott a Ferencváros színeiben, amikor a zöld-fehérek az angol Sheffield United ellen léptek pályára az Üllõi úton. Grosics a kezdõcsapatban kapott helyet.

Veér Károly