A természet-földrajzi adottságoknak köszönhetõen e vidéken már az õskorban is élt ember. A község területén kõeszközök, kõbalta, fenõkõ valamint rézkori edények, cserepek töredékei, a késõ bronzkori urnasíros kultúrához tartozó edénytöredékek kerültek felszínre. Bár az újabb kutatások mindig korábbi idõre teszik Tát nevének elsõ említését – lásd legújabban az 1146. évet, midõn Fulkó hospes a pannonhalmi apátságnak adja Táton lévõ birtokát – azonban a tátiak a „születési évet” 1181-re teszik. Ekkor adja III. Béla, Árpád-házi királyunk „Taath” falut az Alamizsnás Szent Jánosról elnevezett lovagrendnek, akiknek utódai a johannita és a máltai lovagok. A mai templom helyén álló akkori istentiszteleti helyet már ispotályként is jelezték az egyes históriákban.
Tát történetének egyik legdicsõségesebb napja az 1685-ben a törökök ellen vívott utolsó „Esztergom-megyei” ütközet, a híres táti csata. Lotaringiai Károly herceg és Sajtán Ibrahim százezres serege ütközött itt meg. A fényes keresztény gyõzelem után, a század végére már 17 jobbágy család élt ezen a területen. Az 1710–1740 közötti idõben német telepesekkel, svábokkal és osztrákokkal pótolták a kipusztult lakosságot. 1851-ben 560 fõben jelentették a lélekszámot. Az elsõ világháborúban majd negyven fõs volt a község katonavesztesége. 1936-ban 344 házban 1499-en laknak. A második világháború végén, 1944–45 fordulóján – a község frontövezetté vált.
A település népessége az 1950-es években több mint kétszeresére növekedett (2000 fõrõl 4500 fõre), felépült ugyanis a szocreál stílusú Tát-Kertváros, a dorogi bányavállalat minta kertvárosa. A komfortos, túlnyomóan iker családi házakat többségében szegény, családos dorogi bányászoknak utalták ki, akiknek az új ház jelentõs életszínvonal-emelkedést jelentett a korábbi szûkös dorogi kolónialakásokhoz képest. Ezzel együtt megváltozott a település népességének összetétele, a helyi, többségében sváb falusi lakosság kisebbségbe szorult a bányavállalati alkalmazottakkal szemben. 2006 õsze óta a település határán, a Halászcsárda mellett áll Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászmûvész „Ister-pár” elnevezésû, összetartozó emberpárt ábrázoló szobra.