Schmidt Csaba polgármester látta vendégül a mûvésznõt
A Jászai Mari Színház, Népház és a Tatabánya Pont közös rendezvényén Nagy-Kálózy Eszter színmûvész volt Schmidt Csaba polgármester vendége. Az egyórás, oldott hangú beszélgetés hallgatói egy rokonszenves, a hivatásához tehetséggel és szakmai alázattal viszonyuló mûvészt ismerhettek meg, aki többek között elmondta: „a színészet folyamatos kihívás”, amelynek szavai szerint, nem könnyû megfelelni.
Nagy-Kálózy Eszter elmesélte, hogy hatéves korában került a családja Tatabányára, ahol édesapja a városi bíróságon kapott munkát. Az elsõ idelátogatás nagy élménye volt a Turul madár a hegyen, ami – gyermekként úgy érezte – „õrködik a város felett”, és õt is megvédi, életének új színterén. Schmidt Csaba érdeklõdésére azt is elmondta, hogy mint mindenkit, a gyerekkor õt is ideköti, hiszen ebben az idõszakban „erõteljes élmények érik az embert”. Megtudtuk tõle, hogy a dózsakerti általános iskolában magyart tanító Gerzanics Magdolna „sokat tett” azért, hogy a színészi pályát válassza. De meghatározó volt számára az is, hogy a TBSC-ben öt évet atletizált, s ezek az évek a tanulás mellett az edzésekkel és versenyekkel teltek. „Komoly megmérettetés volt ez a számomra, egy nagyon komoly közösségben” – hangsúlyozta a mûvésznõ, akinek megmaradt a „futás szeretete”, s felnõttként néhány félmaratoni távot is teljesített.
Jó szívvel emlékezett az Árpád Gimnáziumra, ahol Bükki Edit magyar tanárnõ segítette, de sok tanárától kapott biztatást, hogy színészi ambíciója kiteljesedhessen. Gimnáziumi osztálytársaival ötéves találkozóikon számolnak be egymásnak életük alakulásáról. „A színészet folyamatos kihívás, hiszen el kell jutni olyan dimenziókba, amit hétköznap nem él meg az ember” – foglalta össze Schmidt Csaba kérdésére a színészi pálya egyik lényeges elemét Nagy-Kálózy Eszter, aki hozzátette: ”A teremtés kezdete, ha egy új szerep elindul”. A folytatásban arról is beszélt, hogy elsõ komoly szerepe, amivel megszenvedett, Fejes Endre Rozsdatemetõjében Csele Juli gyári munkásnõ alakja volt. A soproni színházban színpadra állított Tennessee Williams darab, A vágy villamosa fõszerepérõl, Blanche-ról úgy vélekedett, hogy a viszonylag kevés elõadásszám miatt még benne maradt sok minden, mert ezzel a szereppel tizenöt évig kellene együtt élni és tovább építeni. A mûvésznõ hangsúlyozta, hogy „a színház folyamatosan moralizál”, így az ott alkotó emberek e helyütt mondhatják el véleményüket a világ állapotáról.
Schmidt Csaba a film- és színházi szerepek megformálásának különbözõségérõl is faggatta vendégét, aki elmondta, hogy ifjú színésznõként rengeteget filmezett, ahol egy másfajta szerepformálás szükséges. A sok beállítás és ismételt felvétel olyan eszköze a filmkészítésnek, amely esetenként kevesebb koncentrációval is megvalósítható. Míg a színész a teátrumban „az elõadás eszköze”, és ezért minden körülmények között, azonos hõfokon és színvonalon kell teljesítenie. Nagy-Kálózy Eszter a mintegy hatvanfõs hallgatósággal megosztotta: „Ma már sokkal jobban izgat a színház, kimegyek a színpadra és boldog vagyok. Ezen a pályán egy életen át lehet tanulni, ebbõl nem lehet nyugdíjba menni.”
Schmidt Csaba egy csokor virággal és a tatabányai, Ferenczy Béni-díjas Szunyogh László „Régi zene” címû érmével köszönte meg a beszélgetést.
mj