Gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és mulasztásainkkal olyan földi klímát teremtettünk, amely egyszerre perzsel és okoz fagyhalált. A szeretet melegét, mely az emberi lét optimális hõmérsékletét biztosítja, megállíthatatlanul szorítja ki kollektív érzelemvilágunk globális felmelegedése. Az Anyatermészet válasza, az általunk ismert természeti környezet dinamikus, és számunkra kiszámíthatatlannak tûnõ változásával arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy ha továbbra is így éljük az életünket, akkor elveszünk. Aki azzal is tisztában van, de legalább is dereng számára, hogy fizikai testünknél többek vagyunk és lélekkel is töltekezünk, annak a felelõssége még nagyobb, s talán már azt is érzi, hogy itt már nem csak az élet, hanem a lélek elvesztésének veszélye is fennáll. Az Újesztendõ nagy kérdése tehát, hogy öntudatlanul sodródunk-e tovább a megsemmisülés irányába, vagy pedig megpróbálunk sorsunk urává válni.
2012 a katarzis esztendeje lehet, mely akár vissza is terelhet bennünket vállalt sorsunk beteljesítésének útjára. Pokoljárásunknak sorscsapások sorozata vethet véget, mely természeti katasztrófák, sztrájkok, tömegmegmozdulások, fegyveres konfliktusok formájában fog az emberiség számára „segítséget nyújtani” az ébredéshez. A Világrend alaptörvénye, hogy jelen életünk kereteit korábbi tetteink, szokásaink, akarati megnyilvánulásaink állítják elõ. Amennyiben a jelenleginél barátságosabb jövendõt képzelünk el magunk számára, úgy gyökeresen meg kell változtatnunk eddigi szokásainkat, új életrendet kell kialakítanunk, melyért aztán minden nap meg kell küzdenünk, amíg sorsunk alakítójává nem válik. Semmi másról nincs szó, mint visszatérni a normálishoz, és életünket a csillagok mozgásához igazítani, ahogy azt József Attila is megírta. És van még valami, ami egyedüliként képes enyhíteni az általunk elõidézett törvényszerûség szorításán, s az nem más, mint a kegyelem, de elõször segíts magadon, és akkor Isten is megsegít!
A három esztendõvel ezelõtti újévi köszöntõmben arról beszéltem, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, mely eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk gyökeres felülvizsgálatát teszi szükségessé. Arról is szóltam akkor, hogy két év múltán olyan folyamatok fognak felerõsödni, amelyek a világgazdasági háló tartós felbomlásához vezethetnek. Azok számára, akik még idõvel és türelemmel viseltetnek újévi gondolataim irányába, megismétlem az akkori üzeneteket, akiknek viszont már az eddigiek is elegendõnek bizonyultak, azok számára testi-lelki egészségben bõvelkedõ Újesztendõt kívánok!
Részlet a 2009. január 1-i köszöntõbõl: „Azt is látnunk kell viszont, hogy korszakhatár küszöbére érkeztünk. Közel egy évtizede beszélek és publikálok arról, hogy Földünk szerves egészet alkot, rendszerként mûködik, és valami megváltozott ebben a rendszerben. A kedvezõtlen, és egyre többek által érzékelt folyamatok lassításában és megállításában nekünk is szerepet kell vállalni, mert ha személyes felelõsségünket lekicsinyeljük, akkor gyermekeink jövõjét hagyjuk veszendõbe menni. Ezért is állt Tatabánya a Klímabarát Települések Szövetsége létrejöttét elõsegítõ mozgalom élére, és alkotta meg helyi éghajlatváltozási stratégiáját. A globális és helyi szinten is egyaránt érzékelhetõ pénzügyi és gazdasági problémák csak tünetként értelmezendõek, a valódi okok a mára világosan kirajzolódó természeti erõforrások túlfogyasztásában érhetõk tetten. Tehát a tartós megoldásokat is ezen a területen kell megtalálnunk, és merõben új gondolkodással orvosolnunk. A biztonságos jövendõ, a regionális ellátó rendszerek létrehozásában körvonalazódik, melyekben a reális emberi igények kielégítése a cél. Olyan gazdasági társulásoké a jövõ, amelyekben a vevõ, a kereskedõ és a termelõ közös felelõsséget vállal az igények kielégítését szolgáló valamennyi folyamatért. Közösségi tulajdonba kell vennünk a helyi- és regionális közüzemi ellátórendszereket. Az elõttünk álló évtizedekben különösen nagy szerepe lesz a biztonságos energia- és vízellátásnak. Elsõbbséget kell biztosítanunk az energiahatékonysági és megújuló energia beruházásoknak. Ezért tettünk, és teszünk komoly lépéseket a szóban forgó rendszerek többségi tulajdonának megszerzésére. Elõ kell segítenünk a mezõgazdasági és élelmiszer-elõállítási társulások térségi szintû létrejöttét, a magyar gazdák által elõállított, minõségi szempontból ellenõrzött, egészséges táplálék piacra jutását.
Ma még úgy tetszik, hogy a csökkenõ olajárak alapján korlátlanul állnak rendelkezésünkre a meg nem újuló természeti erõforrások. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a globális gazdaság két év múltán történõ visszaerõsödése a nyersolaj árát ismét az egekbe viszi majd, mely a világgazdasági háló tartós felbomlásához vezethet. Ez a folyamat, a szállítási bizonytalanságok és költségek növekedése következtében elhozhatja – és mai tudásom szerint bizton állíthatom, hogy el is hozza – a helyben gyártott minõségi áruk és helyi piacok reneszánszát. Mindeközben felértékelõdik a tiszta víz és a környezet, az anyagi jólét hajszolása helyett pedig a helyi közösségek által nyújtandó biztonság, a boldogságot is magában foglaló minõségi élet kerül az elsõ helyre. Mindez nem jelenti azt, hogy a gazdaság minden területe regionális szintre korlátozódik. Továbbra is lesznek olyan iparágak, amelyek globális szinten fogják kiszolgálni az egyre erõsödõ igényeket. Az infokommunikáció, az egészségügyi berendezések és segédeszközök, a víztisztítási technológiák fejlesztése, a megújuló energia elõállításához szükséges berendezések elõállítása továbbra is nemzetek feletti hálózat keretében fog megvalósulni. Nem véletlen az, hogy közel egy évtizede már, a város és térsége iparszerkezetét is ennek megfelelõen alakítgatjuk.
Sokáig tépelõdtem magamban azon, hogy a fenti gondolatokat szabad-e közreadnom. Végül arra jutottam, hogy nem csak szabad, de ez a kötelességem is. Minden külsõ és belsõ jel azt erõsíti számomra, hogy emberi közösségünk egy új korszakhatár küszöbére érkezett, ahonnan már nem lehet következmények nélkül visszafordulni. Másfél évszázad kellõen át nem gondolt túlfogyasztásának következményeivel szembesíteni kell önmagunkat. Amennyiben ezt elmulasztjuk, úgy a Természet öngyógyító folyamatai fognak bennünket gondolkodásunk, életformánk és társadalmi berendezkedésünk átalakítására ösztökélni. Tartok tõle, hogy mindez jelentõs áldozatokat fog tõlünk megkövetelni, és a jelenleginél nagyobb válsággal kell majd szembesülnünk. Nem mindegy, hogy aktív és együttmûködésre nyitott részesei, vagy elszenvedõi leszünk az elõttünk álló eseményeknek. Tudom azt, hogy sokan lesznek azok, akik mosolyogni fognak szavaimon, s lesznek olyanok, akik egyenesen gúny tárgyává fogják azokat tenni. Vállalom a következményeket.
Vállalom, ahogy a kilencvenes évek elején is volt bátorságom – az erõt magam is úgy kaptam hozzá – kimondani, hogy a szénre épült város jövõbeni megélhetése nem a letûnt szocialista nagyipar romjainak újjáépítésével fog biztosítottá válni. Az akkori kilátástalannak tûnõ kezdeményezéseim azonban sikeressé váltak, de csak azért, mert egyre többen gondolkodtak hasonlóan, míg nem egyszer megteremtõdött az a kritikus – közösségi – tömeg, mely a megújulás útjára terelte városunk jövendõjét. Együtt tapasztaltuk meg, hogy a gazdasági, és a vele járó erkölcsi mélypont nem más, mint kezdet, a megmenekülés kezdete. A válság mindig a lelkekben zajlik, és a megoldásnak is ott kell megszületnie. A válság mozgósítja a józan észt. A saját tapasztalatainknak és a régiek bölcsességének higgyünk! A rendbe vetett hitnek és a jó szándéknak kell erõsödnie, nem pedig a fogyasztói indexnek! Ha a polgár változik, akkor fog változni a politika. És végezetül ne feledjük, válság idején a nevelés, és a kultúra a legjobb befektetés. Elengedhetetlen tehát a testi, lelki, és szellemi nevelés feltételeinek megteremtése. Nem véletlen, hogy közösségünk erõn felül vállalta az elõdeinktõl örökölt kulturális és közösségi terek, központok szellemi- és tudásközpontokká történõ átalakítását. Bizakodjunk, de tegyünk is annak érdekében, hogy a testi, lelki és szellemi gyarapodásunkat segítõ intézményeinkben, közösségük iránt elkötelezett, tudatos szolgálattevõk is legyenek. Olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy nem a hatalom gyakorlása elégíti ki az embereket, hanem a közös célok megvalósítása.”
Kedves Barátom!
A fenti, három esztendõvel ezelõtt közreadott gondolatok ismeretében talán jobban érthetõ, hogy másfél esztendõvel ezelõtt miért is vállaltam kormányzati szerepet, s miért is törekedtem arra, hogy a kormányzati munkamegosztáson belül egy irányítás alá kerüljön az energia- és klímapolitika.
A másfél esztendõ során elõkészített, megvitatott, majd jóváhagyott Nemzeti Energiastratégia elõször tett kísérletet arra, hogy szinkronba hozza az ellátás-biztonsági és fenntarthatósági szempontokat. Az Országgyûlés által elfogadott dokumentum két évtizedre jelöli ki az elvégzendõ feladatokat, s végrehajtásuk elõsegítése érdekében cselekvési tervek elkészítését írja elõ, melyekhez illeszteni szükséges a meglévõ jogszabályi környezetet, és létre kell hozni a kitûzött célok megvalósítását szolgáló ösztönzési eszközrendszereket. A cselekvési tervek közül kettõ – megújuló energia, valamint energiahatékonysági – már ugyancsak elkészült, melyeket a Kormány jóvá is hagyott.
A szerény, de szemléletformálásra elegendõnek mutatkozó forrásokból olyan fejlesztési programokat indítottunk el, amelyek a természeti erõforrásokkal történõ felelõs gazdálkodás szükségességére, és az új technológiák hordozta lehetõségekre hívták fel a lakosság, a közintézmények és a vállalkozások figyelmét. Miután az elmúlt esztendõ során több mint hatvan településen jártam, módomban állt lemérni a helyi közösségek együttmûködési készségét, mely a jövõre vonatkozóan reménykeltõnek mutatkozott.
Mindeközben felülvizsgáltuk a hatályos Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, melynek eredményként teljes körûen át is dolgoztuk azt. A megelõzés mellett hangsúlyossá tettük az ország alkalmazkodó képességének javítását szolgáló intézkedéseket. Egyértelmûvé vált, hogy a globális klímavédelmi kötelezettségvállalások legfeljebb csak lassíthatják a változás folyamatát, de annak megállítására elégtelenek. Miután Magyarország az éghajlatváltozás szempontjából a különösen érintett területek közé tartozik, számunkra elsõdlegessé válik a sikeres alkalmazkodási feltételek megteremtése.
Az egységes szakpolitikai szemlélet kialakítására, és annak érvényesülését elõsegítõ stratégiaalkotásra, a megvalósítást elõsegítõ intézményrendszer létrehozására irányuló államtitkári szolgálatom a tegnapi nappal lejárt.  Sokan tették fel számomra a kérdést, hogy miért is távozom, miért is hagyom cserben a szakterületet. Nos, nem szándékozom cserbenhagyni semmit és senkit, csak a szolgálatom keretei változnak. Ugyanakkor azt is tudomásul kellett vennem, hogy amíg az általunk indítványozott és a Kormány, valamint az Országgyûlés által jóváhagyott stratégiai irányokban szinte teljes körû az egyetértés, addig a megvalósítás részleteit illetõen jelentõs véleménykülönbség áll fenn. Legjobb tudásom szerint igyekeztem a meglévõ feszültségeket feloldani, mely idõnként több, máskor pedig kevesebb eredménnyel járt, végül mérlegre kellett tennem, hogy belsõ energiáimat itt, vagy esetleg máshol tudom eredményesebben kamatoztatni. Döntésem immáron ismertté vált.
Van még valami, ami hozzájárult döntésem meghozatalához, számomra a Rend elõbbre való, mint a rendszer. A Rend az egész rendjét, az isteni teremtés rendjét hordozza magában. Ehhez képest a rendszer egy beszûkült részlet, mely csak töredékességében tartalmazza a Rend ismertetõjegyeit. A jó kormányzáshoz szükség van a bátorságra, de társulnia kell mellé a körültekintésnek is, hogy a bátorságot idõnként felül ne írja a vakmerõség. Elengedhetetlen az igazságosság szempontjainak érvényesítése, hiszen egy ország lakói, egy nemzet tagjai egyben kockázatközösséget is alkotnak, minden magyar felelõs minden magyarért. Ezért a terhek igazságos megosztása csak a mértékletesség és a méltányosság erényével együtt alkalmazandó. Mindenkire akkora terhet lehet és kell róni, amekkora elviselésére egészségi állapota és felkészültsége alkalmassá teszi.
És van még valami, amely egy nemzet életképességét és egyben vállalt sorsfeladatának sikeres végrehajtását befolyásolja, s az nem más, mint az önismeret, és az arra épülõ egészséges önbizalom. Mindenkinek egyénre szabott sorsfeladata, hogy megismerje önmaga képességeit és javítandó gyengeségeit, mert ezek nélkül életfeladataink teljesítése során rendre alul maradhatunk. Tudjuk jól, hogy sorsdöntõ pillanatokban mindig magunkra maradunk, de akkor sem vagyunk egyedül. Ott van bennünk a múltból eredõ segítség, a korábbi sokszor átgondolt tapasztalatainkra és megismert, tovább fejlesztett képességeinkre épülõ önbizalom. De ott kell még lennie a hitnek, a hitre alapuló bizalomnak is, hogy a közösségem is kiáll mellettem. E kettõ egységet kell, hogy alkosson, melynek összetartó ereje a szeretet melegsége.
A politikai közéletbõl is hiányzik a bizalom, a hit, a szeretet melege. A pusztító szenvedély és a jéghideg közöny által épített falanszter falai itt is csak nehezen repedeznek. A 2012-es esztendõ katarzisa viszont életünk e területén is változást hozhat. Évszázados pokoljárásunk végéhez közeledik. Ahhoz viszont, hogy a reánk váró eseményeket ne sorscsapásként, hanem sorsfordulóként élhessük meg, az eddigieknél nagyobb nyitottságra és megértésre lesz szükségünk egyéni és közösségi életünk minden szintjén.
Az Újesztendõ személyes életemben is változást hoz. A mai naptól visszatérek a Gazdasági és informatikai Bizottság kötelékébe, ahol elsõdlegesen továbbra is energetikai és fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozom majd. Az év elsõ hónapjaiban korábbi polgármester szolgálatom idején felgyülemlett irományok feldolgozását is el kell végeznem, hogy a közérdeklõdésre számot tartó dokumentumok bekerülhessenek a városi levéltár fondjai közé. Tavasztól pedig az eddigieknél is több idõt és energiát kívánok fordítani az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti alkalmazkodási stratégiánk kimunkálására. Természetesen továbbra is ellátom választókerületem képviseletét az Országgyûlésben.
Kedves Barátom!
Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor kitartásod már is elismerendõ, s egyben reménykeltõ is. Az egymást erõsítõ bizalom jele, melyre nagy szükségünk lesz ebben az esztendõben. A nehézségek és terhek elviseléséhez elegendõ mértékû testi és lelki erõt, egészségben bõvelkedõ Újesztendõt kívánok.

Barátsággal: Bencsik János