A kõkemény hátvéd szögre akasztotta a korcsolyát

– Tõsgyökeres dunaújvárosi?
– Igen, itt születtem 1975-ben, Dunaújvárosban. A Petõfi Sándor Általános Iskolába jártam, majd karosszérialakatosnak tanultam a 316-os számú Szakmunkásképzõ Intézetben. Itt kezdtem el a jégkorongot, és itt élek ma is a családommal.

– Hogyan találkozott a jégkoronggal?
– Az általános iskolában a testnevelõ tanárunk kiválasztotta azokat, akik a labdával ügyesen bántak, valamint atlétikus termetûnek és jó futónak bizonyultak. Tizenketten voltunk, akiknek azt mondta: na gyerekek, holnap találkozunk a jégpályán! Én például még korcsolyázni sem tudtam akkor. Elõször megtanítottak közlekedni a jégen, majd szépen végigjártam a szamárlétrát, és hátvéd lett belõlem.

– Az Önök korosztálya vitte diadalra a dunaújvárosi jégkorongot. Kikkel játszott együtt?
– Kercsó Árpád tanítványaként együtt kezdtük a pályafutásunkat Szélig Viktorral, Ladányi Balázzsal, Tokaji Viktorral, Erdõsi Péterrel és Orsó Lászlóval. Valamennyien válogatottak is lettünk, többen közülünk külföldön is kipróbálhattuk magunkat.

– Ön sem maradt a Dunaferrnél. Hogy alakult a pályafutása?
– Háromszor lettem bajnok (1996, 1998, 2000) a Dunaferrel, amikor úgy éreztem, váltani kell. Hívott az Alba VOLÁN, így Fehérváron folytattam a hokit, és újabb hat bajnoki aranyat sikerült begyûjtenem. Egészen 1997 õszéig az Alba Volánban szerepeltem, ekkor Lengyelországba, az extraligás Naprzód Janówhoz kerültem, de a szezont már az elsõ osztályú GKS Katowicében fejeztem be. A lengyeleknél semmiféle szempontból nem találtam meg a számításomat, nem fizettek idõben, egyáltalán nem tartották be a megállapodásunkat. Így 2008 õszén úgy döntöttem, hogy hazatérek, és ha szükség van rám, akkor amíg bírom erõvel, segítem az Acélbikák csapatát. Ez az energia három szezonra volt elég, idén tavasszal aztán úgy döntöttem, hogy befejezem az aktív játékot.

– Mit tart pályafutása legnagyobb sikerének?
– A begyûjtött kilenc bajnoki cím és számos Magyar Kupa gyõzelem mellett mindenképpen a C-csoportos világbajnokság megnyerését említeném, persze a két B-csoportos második hely is elõkelõ helyen szerepel. A válogatott A-csoportos szereplésénél már nem voltam a keret tagja, de nagyon szurkoltam az egykori játszótársaknak, hogy kiharcolják a bennmaradást. Bár ez nem sikerült, bízom benne, hogy elõbb-utóbb visszakerülnek a fiúk az élmezõnybe.

– Hogy tervezi a „civil” életet? Lesz valamilyen kapcsolata a jégkoronggal?
– Bár terveztem, hogy valamilyen szinten, például az utánpótlás nevelésében szerepet vállalok, de az egyesülettõl nem érkezett ilyen irányú megkeresés, bíztatás. Így aztán keresem a lehetõséget, hogy mihez is fogjak. Idõközben megnõsültem, van egy kétéves, gyönyörû kislányom, egyelõre élvezem a vele való foglalkozást.

vk.