Vizsgálati eredményei szerint akármennyit pöfékelünk kis bolygónkon, nem növeljük a felmelegedés kockázatát, ugyanis a szén-dioxid mennyiségének növekedése és az üvegházhatás között nincs semmi összefüggés. A tudós állítását sokan támadják, kevesen cáfolják és annál is kevesebben értik. Amennyiben Miskolczi eredményei megerõsítést nyernek, az eddigi klímaelméletek alapjaiban remeghetnek meg.

A Miskolczi-féle kutatási eredmények kritikai vizsgálatának elsõ vitaülésére néhány héttel ezelõtt került sor. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének keretében egyéves idõtartamú „pilot projekt” indult a célból, hogy Miskolczi eredményeit a szélesebb hazai és nemzetközi szakmai nyilvánosság elé tárja, lehetõséget adjon részletes vizsgálatára, kritikájára, illetve továbbgondolására.
Manapság a csapból is az üvegházhatás kérdése folyik, a televíziós mûsorokban, de az újságok hasábjain is számtalan megközelítés olvasható, így már-már a téma szakértõjének érezheti magát az ember. Ennek ellenére érdemes néhány alapvetõ dolgot megemlíteni. A Föld átlagosan ugyanannyi energiát sugároz a világûrbe, mint amennyit a Napból kap. Ennek egy része visszaverõdik és változatlanul hagyja el bolygónkat, másik része viszont elnyelõdik és hõvé alakul. Összességében annyi energiát adunk vissza, mint amennyit kapunk. Tehát a Napból érkezõ rövidhullámú sugárzás egy része áthatol a légkörön és melegíti a Föld felszínét, míg a felgyülemlett hõ utat talál, és sugárzás formájában távozik a világûrbe.

Itt lép be az üvegházgázok szerepe, melyek a kifelé igyekvõ hõsugárzás egy részét lényegében visszasugározzák a felszínre. A dolog egyértelmûnek tûnik: minél több az üvegházgáz, annál több sugárzás verõdik vissza, és egyre melegebb lesz. A magyar tudós mért légköri adatbázisokon végzett számításai szerint azonban a visszasugárzás aránya az elmúlt 61 évben a növekvõ légköri széndioxid-tartalom ellenére sem változott, sõt, értéke pontosan egyenlõ egy elméletileg elõre meghatározott mennyiséggel.
A Kiehl-Trenberth féle ábra több adata Miskolczi számításai szerint pontatlan; az új értékek pedig egy egyensúlyban levõ üvegházhatás sugárzási szerkezetét mutatják.Ha magyarázatot keresünk a jelenségre, arra gondolhatunk, hogy egy vízzel bõven ellátott bolygón a vízpára általi vezérlés révén létrejön a fizikailag lehetséges legnagyobb üvegházhatás, amin a többi üvegházgáz mennyiségi változása nem képes módosítani. A rendelkezésre álló adatokon a NASA-nál elvégzett számítások eredménye szerint, a széndioxid többlethatását a rendszer kiegyenlítette a legfontosabb üvegházhatású gáz, a vízpára magassági és földrajzi eloszlásának, valamint a felszíni és légköri hõmérsékleti eloszlásnak a megváltozása révén. Miskolczi számításai szerint a földi feltételek mellett az energetikai kényszerek képesek fenntartani azt az egyensúlyi üvegházhatást, mely az ellentétes fizikai erõk játékaként egy állandó stacionárius érték körül ingadozik.

Tehát Miskolczi legfontosabb állítása az, hogy a széndioxid légköri tartalmának erõteljes növekedése ellenére a légkör hõelfogó képessége, azaz üvegházhatásának mértéke nem emelkedett. Projektindító elõadásában, melyre az MTA összes érintettje és szakértõje meghívást kapott, rámutatott azokra a fizikai elvekre és kompenzációs mechanizmusokra, amelyek a CO2-növekedés hatását ellensúlyozzák és az egyensúly-közeli állapotot kikényszerítik. A kutató eredményei alapján vitatja a globális felmelegedés jelenlegi elméletét, mely szerint a globális átlaghõmérséklet változásait egyértelmû ok-okozati összefüggésbe lehet hozni a légkör széndioxid-tartalmában beállt, fõként emberi tevékenységnek köszönhetõ változásokkal.

Elõadásában (mely elérhetõ a ggki.hu honlapról) Miskolczi elmondta: a NASA sugárzási kutatóközpontjának tudományos fõmunkatársaként, több évtized során megírt nagy teljesítményû számítógépes programjának felhasználásával, mûholdas és egyéb mérések feldolgozásával jutott a fenti következtetésre. Több különbözõ, egymástól független mérésen alapuló globális légköri adatbázison kiszámolva azt találta, hogy a Föld légkörének tényleges üvegházhatása az 1948-2008-as idõszakban egy meghatározott, stabil érték körül ingadozott. Eszerint az adott idõszakban tapasztalt globális melegedésnek nincs köze a légköri CO2-tartalom növekedéséhez.
Miskolczi munkájának elemzésére Zágoni Miklós kapott lehetõséget. A szakértõ – aki egyébként a sokat vitatott IPCC 2007-es jelentésének egyik hazai lektora volt – független kritikai vizsgálatot ígért, melyben az összes hazai és nemzetközi sugárzási szakember ide vonatkozó adataira, eredményeire, kritikai megjegyzéseire számít. Vizsgálatának eredményeit az év végén egy riportban foglalja össze.
Forrás: kitekinto.hu