Igaz, hogy a közelben került elõ Sámuel csontja, Vértesszõlõsön, kb. 500 ezer évvel ezelõtt, de megyénk akkoriban nem bírt felszíni melegforrásokkal, s barlangokkal sem. Megyénkben az elsõ emberi településre utaló nyomok Nadapon, Csórón és a Duna-menti löszfennsíkon kerültek napvilágra, kb. 20 ezer évvel ezelõttrõl. Kis vadásztelepülések voltak, jó minõségû pattintott kõeszközökkel, csontból faragott szerszámokkal.
A terület benépesedése a neolitikum idején – mintegy nyolcezer évvel ezelõtt – kezdõdött. A déli földmûves-, és fazekas ipart hozó népek teremtették meg a kapcsolatot a késõbbi Európa más, névrõl nem ismert népei felé. A Bicske – Galagonyáson elõkerült neolitikus leletek világhírûek, mert a történettudomány ezen a néven tartja számon a közép-kelet európai hatalmas térségben elõkerült közösség hagyatékát.
A bronzkorban (i.e. 2300-900) jelentõsek a Vatya-kultúra nagyméretû földvárai. A népek nevét nem ismervén a régészek az elsõ jelentõsebb lelõhelyrõl nevezték el a korszakot. Az alföldi községrõl elnevezett korszak jelentõs földvárai megyénkben találhatók, közöttük is kiemelkedik Pákozd-vár, amelyben a korszak fejedelmi központja sejthetõ.
A vaskorban Fehérvárcsurgón jelentõs fejedelmi földvár és hatalmas méretû halomsí-rok találhatók. A rómaiakat megelõzõ kelták hitvilágának nyomai Pákozdon, Sárbogárdon, a forrásszentélyek feltalálásával kerültek el elõ.
A római hódítás korai szakaszában a hadsereg a stratégiai pontokat foglalta el: a Sárvíz átkelõhelye mellett Gorsiumot, a Duna menti határ mellett Baracsot (Annamatia), Dunaújvárost (Intercisa), s föl végig a többieket Aquincumig. A provincia vallási és a császárkultusz székhelye Gorsium lett.
A népvándorlás korban a hunok alig hagytak nyomot maguk után. A 4-5. századból a hunokat kiszolgáló, majd Attila halála után önálló fejedelmekké váló népek hagyatéka került elõ (Iszkaszentgyörgy, Soponya). Az 500-as évek elsõ felében a germán longobárdok népe tett kísérletet egy Duna menti letelepedésre. Alig ötvenéves uralmukat az avarok bejövetele szakította félbe. 568-tól kezdve folyamatos volt a keleti, lovas-nomád népek betelepülése a Kárpát-medencébe, egészen Árpád magyarjainak honfoglalásáig.
www.fejer.hu
Tác-Gorsium
Föveny középkori község (a mai Tác község területén, a Sárvíz keleti oldalán) a XVI. században török kézre került és elpusztult. A szántóföldnek, illetve szõlõnek használt területrõl a XVIII. századi források római kõemlékekrõl emlékeztek meg. A II. József császár idején végzett térképfelmérés nagy méretû falmaradványokat mutatott ki a volt község területén. A XIX. században Rómer Flóris, a magyar régészeti kutatások egyik megszervezõje bejárta a leletekben gazdag területet és adott leírást az említett – véleménye szerint katonai táborhoz tartozó nagy falakról. Az elsõ ásatás 1934 és 1939 között egy háromapszisos nagy épületet talált, amelyet kezdetben ókeresztény bazilikának határoztak meg, késõbb, amikor peristyliumos udvarral egészült ki, egy nagybirtok központjában lévõ villának véltek.
Az 1934-39 között végzett ásatás során feltárt épület 1958 után nagyméretû palotának bizonyult. A palota elõtti oszlopcsarnokos homlokzata elõtt kövezett utca került elõ, másik oldalán laktanya jellegû 70 méter hosszú épülettel: a feltárás egy IV. századi város központjára talált. A városközpontot, amelyben eddig két ókeresztény bazilika, két közfürdõ, hivatalos épületek és lakóházak kerültek elõ, városfal vette körül, a négy oldal közepén egy-egy városkapuval.
A palota és a vele szemben lévõ laktanya alapján feltételezhetõ, hogy a III/IV. század fordulóján létrehozott város az ekkor létrehozott Valeria tartomány helytartójának székhelye lehetett. A várost, az Itinerarium Antonini római útikönyv mérföldadatai alapján Herculiának nevezték el, Diocletianus társcsászárának, Maximianus Herculiusnak tiszteletére.
Az útikönyv a település korábbi nevét – Gorsiumot – is megõrizte. A feltárás a IV. századi város maradványai alatt két további építési korszakot állapított meg. A Kr.u. I. század közepétõl – amikor a rómaiak a Dunántúl keleti felét meghódították és Pannonia provinciát megszervezték, katonai tábor állt e helyen, amelyet a II. század elején, amikor már belsõ erõdítésre nem volt szükség, felszámoltak. A volt tábor területén hozta létre Traianus császár a 106-ban létrehozott Alsó Pannonia provincia tartománygyûlésének (concilium provinciae) és a provincia császár-kultuszának mintegy 9 hektár méretû szentkerületét. A katonai tábor mélyen fekvõ rétegeibõl a parkban semmi sem mutatható be, a szentkerület jelentõs építményei azonban a régészeti park legjelentõsebb látnivalóit adják. A szentkerület központját nagyméretû fórum, az ünnepi felvonulások számára létrehozott 90×45 méter nagyságú tér adja, az istenné nyilvánított Augustus császár templomával, a császárkultusz és a tartománygyûlés nagy csarnokaival. A mintegy felerészben feltárt szentkerületben eddig 8 templom, a városi követek elhelyezésére szolgáló vendégház, étkezõhely és az ünnepségekhez tartozó játékok színhelye (egyelõre légi felvételen meghatározott) hatalmas amphitheatrum került elõ. A szentkerület a provincia fontosabb eseményeinek (állami ünnepek, császárlátogatások) színhelye volt. Gazdag mitológiai- és állatjelenetes reliefsorozatok maradtak fenn: témájuk azonos a 147-ben és 248-ban Rómában vert éremsorozatokéval: Róma fennállásának 900. és 1000. évfordulójára készültek. A császárlátogatások közül különösen Felsõ Pannonia volt helytartójának, Septimius Severusnak 202. évi látogatása jelentõs, aki saját költségén hozatta helyre a marcomann háborúkban részben lerombolt Augustus-templomot. A szentkerületet Kr. u. 260-ban a Duna másik oldalán lakó szarmata roxolánok megsemmisítették.
A III/IV. század fordulóján alapított város fallal körülvett központja megérte a magyar honfoglalást, neve ettõl kezdve Föveny lett. Szent István király székesfehérvári építkezései számára – korabeli oklevél tanúsága és a római településen talált nyomok alapján – utat épített a királyi fõváros és a 7 kilométerre lévõ falu között. A királyi székhely a római település falaiból épült fel.
www.szikm.hu/gorsium
Intercisa (Dunaújváros)
Az ókorban a Római Birodalom idején a Duna vonalát követõ pannoniai limesen az 1. század közepére épült ki a védmûrendszer: a táborok egymástól kb. 20 km-re épültek ott, ahonnan a túlsó oldal jól szemmel tartható, kikötésre alkalmas hely, esetleg folyami átkelõ közelében. Intercisa antik forrásokból ismert neve arra utal, hogy ezt az erõdöt akkor alapították, amikor északra és délre már álltak hasonló castellumok. A katonai tábor az Öreghegy löszplatóján épült föl a 90-es években elõbb földbõl és fából, késõbb kõbõl. A mintegy 175×205 méteres nagyságú castellum építéséhez a budai hegyekbõl szállították a szükséges nagy mennyiségû építõkövet. Védmûveit, szerkezetét, belsõ elrendezését a birodalmi normák határozták meg. Helyõrsége mindvégig kisegítõ hadászati egység, 500, majd a 3. században 1000 fõs auxilia volt, a csapatokat 92-tõl név szerint ismerjük. A 180-as évek elejétõl közel egy évszázadon át a kis-ázsiai Hemesa városából származó szír íjászok állomásoztak itt. Ez az idõszak Intercisa fénykora: a tábor közé épült polgári település (kelta bennszülöttek, a katonacsalá-
dok és veteranusok, kereskedõk és iparosok kezdetben szerényebb, falusias, a 3. században városias telepe) ekkor éri el legnagyobb kiterjedését. A táborban és azon kívül feltárt, valaha gazdag belsõ díszítésû lakóépületek és a romjaikban is impozáns középületek, valamint a néhai lakóik tehetõsségét bizonyító, ritkaság számba menõ sírmellékletek utalnak a castellum és a település különleges rangjára. Nagy lendületet adhatott fejlõdésének a két császári látogatás is 202-ben és 214-ben. A feliratok tanúsága szerint a településen beneficiarius állomás ügyelt a körzet közbiztonságára, több – elsõsorban vallási – collegiumát ismerjük, és vámállomás is mûködött itt. Intercisa messze túlszárnyalta a hasonló katonai határtelepüléseket.
A szír katonaságot elsöprõ barbár betörés 260 táján nem tette lakatlanná a környéket, de a 4-5. században a település fokozatosan összébb szorul, s temetõket nyitnak a korábbi lakónegyedekben. Az erõd falait megerõsítik, átépítik (a sarkokra legyezõ alakú tornyok kerülnek, a nyugatra nyíló kaput is toronnyal zárják el), s lassan az egész polgári települést lebontják, s beköltöznek az erõdbe. A defenzívába szoruló késõ római kormányzat legfeljebb egy-egy szakasznyi katonaságot, 40-50 fõs határõr egységeket tudott biztosítani, ezek a régi erõd valamelyik sarkába épített toronyerõdökbe szorultak. Intercisa ún. Restkastell-e a tábor DNY-i részén állt.
Valeriát 433-434-ben végleg átengedik a hunoknak: kivonják a katonaságot és kitelepítik a lakosságot. A lakatlan tábor használható épületeit elébb a népvándorláskor népeinek vezetõi lakják, majd évszázadokra kõbányává válik a magyar közép- és újkorban. Intercisa régészeti emlékei a múzeumban és a Kõtárban tekinthetõk meg.