– Hogyan kezdõdött?
– Még a szép emlékû Tatabányai Bányásznál kezdtem ismerkedni a labdarúgás alapjaival Laczkó Misi bácsi irányításával 1974–ben. Neki köszönhetem, hogy futballista lettem. Késõbb végigjárva a korosztályos ranglétrát, Ferling Béla, Emsberger Tamás és Dombai András voltak az edzõim. Hamar felfigyeltek rám a korosztályos válogatottaknál is.

– Pályafutásod legnagyobb sikerét is ekkor érted el.
– Igen, Bicskei Bertalan vezetésével 1984–ben megnyertük az ifjúsági Európa Bajnokságot. A döntõben büntetõkkel gyõztük le a házigazda Szovjetuniót. Ma is tudom sorolni a Petry – Haász, Pintér, Szélpál, Keller – Deák, Kovács Ervin, Orovecz, Vincze István – Zsinka, Kovács Kálmán összetételû kezdõ tizenegyet. Ez az Európa-bajnoki cím azóta is az egyik legnagyobb sikere a magyar labdarúgásnak.

– Szépen indult a felnõtt pályafutásod is.
– Még az ifi EB után megkaptam a Tatabányai Bányásztól az elsõ profi szerzõdésemet, és Bacsó István akkori edzõ egy Gyõr elleni mérkõzésen lehetõséget is adott arra, hogy bemutatkozhassak az elsõ osztályban. Négy nagyon szép év következett. Ekkor élte fénykorát a Kiprich – Plotár – Vincze csatársor, amit még ma is emlegetnek a szurkolók, és bajnoki ezüst és bronzérem is fémjelezte ezt a korszakot. Ezután két évig az olasz elsõ osztályban, a Lecce együttesében szerepeltem. Nagyon sokat fejlõdtem ott szakmailag annak ellenére, hogy sajnos sérülések és mûtétek hátráltattak. Hazatérésem után négy nagyon sikeres évet töltöttem a Budapesti Honvédnál, ahol két bajnoki címet és egy-egy ezüst és bronzérmet szereztem. Követve dr. Mezey György edzõt a BVSC–hez igazoltam ezután. Nagyon jó csapat jött ott össze akkoriban, amit egy bajnoki ezüstérem is bizonyít. Sajnos az egyesület támogatása megcsappant, így újra külföldön próbálkoztam. Féléves belgiumi kitérõ után Portugáliában a Campomariense és a Santa Clara színeiben játszottam egy-egy idényt, majd hazatértem.

– Szó szerint haza, hiszen ismét Tatabányára szerzõdtél.
– Bíró Péter tulajdonos és az akkori edzõ – jó barátom és egykori  játékostársam – Kiprich József hívott, nem mondhattam nemet. Óriási bravúrral negyedikek lettünk az elsõ osztályban. Az idény végén a Vasas következett, majd a Pécs, aztán újra a Tatabánya. Itt fejeztem be az aktív labdarúgást 2004–ben.

– Hogyan értékelnéd pályafutásodat?
– Mondták rólam, hogy több volt bennem, de azt hiszem, hogy az ifjúsági Európa-bajnoki cím, a negyvennégy felnõtt válogatottság, két magyar bajnoki arany, három ezüst és két bronzérem, valamint az, hogy játszhattam az olasz, a portugál és a belga elsõ osztályban önmagáért beszél.

– Egyenes volt az út a kispad edzõi felére?
– Még játékos koromban elvégeztem a B és az A licenszet biztosító edzõi tanfolyamokat és ezzel párhuzamosan Tatabányán a Bozsik Program keretében egészen kicsikkel kezdtem foglalkozni. Kiprich Józseffel a Gyõr és a Diósgyõr kispadján is ülhettünk, majd a Környe és a Csapdi csapatainak edzését vezettem. Ezután 2007 januárjában a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára kerültem.

– Hogy érzed magad Felcsúton?
– Nehéz szavakat találni erre. A magyar foci dzsungelébõl egy békés szigetre kerültem. Itt, bár még folyamatos az építkezés, már most rendelkezésre áll minden, ami a magas színvonalú munkához szükséges. A szakmai munkát dr. Mezey György és Tajti József irányítja, biztosított az orvosi és a rehabilitációs háttér, a gyerekek csarnokban, három füves, három mûfüves és hat szektoros pályán gyakorolhatnak és játszhatják mérkõzéseiket. A fiatalok itt élnek a kollégiumban és a helyi általános iskolában, valamint a zsámbéki Premontrei Iskolában tanulnak. Az akadémiások már több mint kilencvenen vannak, a nagyobbak a kiemelt bajnokságokban szerepelnek a Fehérvár FC színeiben. Ez egyben lehetõség számukra a magasabb osztályba kerülés felé. Én az 1992–es korosztály felkészítését végzem, büszkén mondhatom, hogy öt – hat olyan játékosom van, akikbõl komoly, élvonalbeli labdarúgó lehet. Számomra is jó iskola ez, otthonra találtam itt.
Süle Károly