A munkaidõ fogalmát az Mt. egészen pontosan meghatározza: a munkaidõ a munkavégzésre elõírt idõ kezdetétõl annak befejezéséig tartó idõtartam, amibe be kell számítani a munkavégzéshez kapcsolódó elõkészítõ és befejezõ tevékenység idõtartamát is. Eltérõ rendelkezés vagy megállapodás hiányában a munkaidõbe a munkaközi szünet idõtartama nem számít bele.

A fentiek ismeretében elsõként a teljes munkaidõ szabályairól lesz szó. A törvény szabályai szerint a teljes munkaidõ mértéke napi 8, heti 40 óra. A törvény e fõszabály alól azonban mindkét irányban enged kivételt. Egyrészt lehetõség van arra, hogy a felek ennél rövidebb teljes munkaidõben állapodjanak meg, másrészt, bár jóval korlátozottabb keretek között, de hosszabb teljes munkaidõ – napi 12, heti 60 óra – is megállapítható. Erre két esetben van lehetõség: készenléti jellegû munkakör esetén (ahol a munkaidõ nagyobb részét nem a tényleges munkavégzés teszi ki) illetve abban az esetben, ha a munkavállaló a munkáltató vagy a tulajdonos közeli hozzátartozója.
Egészségre ártalmas, veszélyes munka esetén jogszabály vagy a kollektív szerzõdés meghatározhatja, hogy a munkaidõn belül mekkora az adott tevékenységre fordítható legmagasabb idõtartam. A gyakorlatban ezt leginkább a radioaktív sugárzásnak (lsd. röntgen) kitett munkavállalók esetén alkalmazzák.
Szólni kell mindenképpen a munkaidõkeret intézményérõl és annak szabályairól is. A munkaidõkeret hosszabb idõtartam vonatkozásában határozza meg a teljes munkaidõ figyelembe vételével a ledolgozandó munkaórák számát.
A munkaidõkeret hossza 2, 4 illetve 6 hónap lehet, készenléti jellegû munkakör, megszakítás nélküli, illetve többmûszakos munkarend, valamint idénymunkát végzõ munkavállaló esetén kollektív szerzõdés éves munkaidõkeretet is meghatározhat. A munkaidõkeret kezdõ és befejezõ idõpontját pontosan meg kell határozni, és errõl írásban tájékoztatni kell a munkavállalót. Ennek célja a munkaidõre és a pihenõidõre vonatkozó szabályok ellenõrizhetõsége.

A munkáltató a munkaidõ beosztásánál köteles figyelembe venni a munka jellegét, az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményét. A munkavállaló szempontjából kedvezõ szabály, hogy a napi és a heti munkaidõ törvényi maximuma már az esetleges rendkívüli munkavégzés idejét is magában foglalja.
Fõszabályként a munkavállaló napi munkaideje legfeljebb 12, heti munkaideje legfeljebb 48 óra. A kivételt a készenléti jellegû munkakör jelenti, ahol ez legfeljebb 24, illetve 72 óra. A készenlét teljes ideje munkaidõnek számít a törvény szerint abban az esetben, ha a készenléti idõ alatti tényleges munkavégzés idõtartama nem mérhetõ.
A munkáltatónak lehetõsége van arra, hogy a napi munkaidõt egyenlõtlenül ossza be, ennek egyetlen megszorítása az, hogy a napi munkaidõ semmiképpen nem lehet 4 óránál rövidebb (kivétel a részmunkaidõs foglakoztatás esete).
Lehetõség van továbbá osztott munkaidõ alkalmazására is, vagyis amikor a munkavállaló a napi munkaidejét több részletben teljesíti, pl.: délelõtt 9-11 óráig, majd ugyanazon a napon délután 14-20 óráig.
A munkaidõ beosztás körében is speciális védelem illeti meg a terhes, illetve kisgyermeket nevelõ nõt, illetve férfit. Ebben a személyi körben egyenlõtlen munkaidõ beosztás, osztott munkaidõ csak az érintett hozzájárulásával, éjszakai munkavégzés pedig egyáltalán nem alkalmazható.