Információcsere, emberi kapcsolatok, és jó partneri hozzáállás segíthet az elõrelépésben

– Mi számított a 2005-ös év legnagyobb kihívásának az ügynökség számára?
– Azt gondolom, hogy az a megnövekedett magyar kormányzati támogatási pénzmennyiség, ami az elõzõ évekhez képest közel ötszörössé lett 2005-re. Tehát az évenkénti 900 millió-1 milliárd helyett 5,5 milliárd forint került a régióba az állami költségvetésbõl. Éppen most zárult le az e forrásokra beadható – hat fõ körben, hat fõ csomagban meghirdetett – pályázatok határideje. Több mint 500 pályázatra számítunk, mert mindegyikrõl megyei, kistérségi ismertetéseket tartottunk. Sõt! Felállítottunk egy tíz pályázati irodából álló intézményrendszert a korrekt tanácsadás és segítségnyújtás érdekében. Szervezetünk számára még a kész anyagok befogadása, elbírálása is kihívást jelentett, a pénzek lehívásában közremûködés pedig a mai napig tart – és óriási terhet ró ránk. De hát ez édes teher, örülünk neki, és szeretjük!

– Az Európai Uniós Pályázatok Fõrum egyik elõadójaként ön is egyetértett azzal a meghatározással, hogy a pályázati rendszer verseny a közösségi forrásokért. A Közép-Dunántúli Régió általánosságban jól szerepel ebben, de vannak-e a régión belül aránytalanságok, javítandók?
– Az a régiónk problémája, hogy amíg a 2000-tõl kezdõdõ kormánypolitika és közösségi politika elsõsorban a lemaradók felzárkóztatását tûzte ki célul, addig ez bennünket hátrányosan érintetett, érint. Miért mondom ezt? Tulajdonképpen a 26-os számból mindössze 5 az, ami ebbe az elmaradott régióba tartozik, a többi szerencsére versenyképes, és dinamikusan fejlõdik. Azt remélem ettõl a programtól, hogy – a felzárkóztatást is megtartva – a 2007 és 2013 közötti idõszakra egyértelmûen a versenyképességet célozza meg, mint prioritást. Tehát nekünk egy új versenypálya, egy új medence nyílik, amiben szabadon úszhatunk, és remélem, hogy gyõzünk.

– De gyõzni csak megfelelõ partnerekkel lehet! – idézem megint a fórumon elhangzottakat. Hogyan tudják azt megoldani, hogy a hasonló célkitûzésekkel mûködõ szervezetek ne egymás mellett, hanem együtt ténykedjenek?
– Azt gondolom, hogy ennek egyik meghatározó eleme az emberi vonatkozása. Mi itt Székesfehérváron és a régióban azt a típusú fejlesztést valósítjuk meg, hogy házhoz jövünk, hogy segítünk és felajánljunk a partnerségünket – ezzel nyitunk a közösségek felé. Ebben nagyon jó partnerek a kistérségi fejlesztési tanácsok. Emellett azok a hídképzõ szervezetek, mint a vállalkozásfejlesztési alapítványok, kamarák, földmûvelési és vidékfejlesztési hivatalok, mindegyik jó barátunk, és jó kapcsolatokat ápolunk velük. Felajánljuk azt mindenkor, hogy a Regionális Fejlesztési Tanácsot tájékoztatjuk az õ munkájukról, s azt kérjük, hogy õk is segítsenek minket saját információjukkal. Úgy összegezhetném: információcsere, emberi kapcsolatok, és jó partneri hozzáállás.

– Körülbelül hány szervezettel van mûködési szerzõdésük, kapcsolatuk?
– Fejbõl már nem is tudom, de biztos, hogy 30 és 40 között. November 10-én írtuk alá az utolsó olyan csomagot, ahol 21 szervezettel kötöttünk együttmûködési megállapodást Gazdasági Érdekképviseleti Fórumot alakítva. De azt gondolom, hogy nem is az a lényeg, hogy kikkel kötünk szerzõdést, hanem az, hogy kikkel tudjuk ezeket majd életben tartani. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy ezek a kapcsolatok mûködõképesek.

– Most már bezárult az együttmûködõi kör, vagy várnak még az ügynökség munkájába bekapcsolódókat?
– Nem zárult be, hiszen mi nyitottak vagyunk. Mind a tervezésben, mint a fejlesztésben. Most épp külföld felé nyitottunk, ahol az eurorégiókkal fogunk újabb együttmûködéseket kötni, fõleg az északi határmentiekkel. De érdekeltek vagyunk az észak-déli közlekedési tengely kialakításában a horvát és szerbiai régiókkal is szövetkezni. Ez az egyik út. A másik: számos olyan régió keresett meg minket Nyugat-Európából, amelynek az az érdeke, hogy ide befektetéseket hozzon. Várhatóan januárban megyünk a Loire-régióhoz (ez a mienknél háromszor akkora, nagyon jó pozíciókkal, tapasztalatokkal rendelkezõ régió), ahol a befektetõi szándékot segítõ együttmûködést fogjuk elõkészíteni.

– Ugyanakkor a helyi humán erõforrásokra, így például a Kodolányi János Fõiskola kutatásaira is számot tartanak?
– Így van, gyakorlatilag a Kodolányi nagyon közeli partnerünk. Együtt gondolkodunk azokban a kérdésekben, ami a régió nagy átfogó kérdéseit is megfogalmazza. Például a szociális vagy köztevékenységek, avagy a közigazgatás korszerûsítése. És emellett pedig természetesen a régió több fõiskolájával és egyetemével is együttmûködünk. Egyrészt a jó pályázatok megfo-galmazása kapcsán (a Veszprémi Egyetem legalább 15 pályázatot nyújtott be ebben a ciklusban), és nemcsak a pályázatokban, hanem a tervek elkészítésében, hiszen azt a bizonyos virtuális tervezési irodát, amit említettem az elõadáskor, azt többek kö-zött õk is támogatják.

– Ön hogy foglalna állást a Szé-kesfehérvár–Veszprém kétpólusú régiófejlesztési vitában?
– Nagyon világos a válaszom: annak nagyon örülök, hogy ebben a bizonyos versenyképességi pólus versenyben két várost neveztek meg. Kicsit a saját sikerünknek és a régió sikerének érzem azt, hogy Magyarországon egyedül az összes régió közül ide tengelyt neveztek meg a pályázat nyerteséül, és nem egy várost. Mirõl szól a dolog? Itt is a partnerségrõl, hogy addig, amíg a két város közösen készíti el az önmaga versenyképességi pólus programját, addig nekünk, a régiónak van benne egy olyan szerepünk, hogy ezeket összehangoljuk. Ne párhuzamos projektek alakuljanak ki, amik esetleg egymást kioltják, hanem mindegyik városnak találjuk meg azokat a hangsúlyait, fõbb fejlesztési pontjait, amikkel a versenyképességet tudják erõsíteni. Sõt mi több, azokat a kisugárzásokat tudjuk erõsíteni vagy kérni tõlük, amik bizonyos projekteknél más városokban is megvalósulnak. Mondok rá példát: Székesfehérvár repülõtér-fejlesztési terve, gyakorlatilag olyan logisztikai fejlesztési projekt, aminek kisugárzása Dunaújvárosra, Tatabányára, és a fõbb ipari területekre is hat egy nagyon jó logisztikai szolgáltatást biztosítva. Vagy: a Veszprémi Egyetem kompetenciaközponttá fejlesztésére úgy, hogy Székesfehérvárral, az itteni vállalkozókkal, fõiskolákkal, egyetemekkel alakítsuk ki azt az együttmûködést, hogy egységes tudásközpont váljon valóra a Közép-Dunántúlon. Kezdjenek közös fejlesztésekbe, kutatásokba! Szerintem ezek mind jó célok, tehát azzal, hogy a régió tud lenni ezeknek a versenyképességi pólusoknak a felelõse, ezáltal tudjuk biztosítani azt, hogy egységes, harmonikus policentrikus városfejlõdés jöjjön létre az elkövetkezendõ hét évre.

– Összességében mit mondana az elmúlt esztendõrõl?
– Nagyon nehéz évünk volt, jó eredményekkel, és remélem, hogy 2006 sem lesz rosszabb.

– A Székesfehérvár Díj tíz kitüntetettjének egyike. Milyen álmot szeretne megvalósítani még itt a városban?
– A díjat fõleg a városszépítési tevékenységért kaptam, és én ezt továbbra sem adom fel. Azt gondolom, hogy nagyon sok jó ötlet van itt, amit a barátaimmal együtt meg tudunk valósítani.

Göde Andrea