Tatabányán már nem kellett – Várpalotán tárt karokkal várták

Dr. Tóth Ildikóval legutóbb, mint a Szent Borbála Kórház fõigazgatójával készítettünk interjút, Tatabányán. A veszteséges, eladósodott kórházat több évi kitartó munkával sikerült talpra állítania és az intézmény mérlegét pozitív irányba billentenie. Elégedett volt beteg és szakember, mégis vezetõségváltás lett a vége. Azóta Ildikó nap mint nap Várpalotára jár. Nincs egyedül, hiszen Tatabányáról gazdasági vezetõje is vele tartott. Várpalota számít rájuk, szaktudásukra, hiszen ami Tatabányán egyszer már sikerült, az reményeik szerint Várpalotán is megvalósulhat. Sikeres, jól mûködõ kórházra vágynak, ahol elégedettek a betegek és az orvosok egyaránt. A kórház üzemeltetése teljesen újszerû, hiszen 2005. szeptember 1-jétõl már nem az önkormányzat, hanem a Palotahosp Kft. felel érte.

– Leszkovszki Tibor polgármester úrtól úgy tudom, hogy a kórház épülete továbbra is az önkormányzat tulajdonában marad, s így természetesen annak állagáról is a város gondoskodik a továbbiakban. A kórház üzemeltetését azonban önök látják el, az eszközök fejlesztéséért, folyamatos üzemeltetéséért a Palotahosp Kft. vállalt felelõsséget a továbbiakban. Miért jó tehát ez a betegeknek, az állampolgároknak?
– Engem azért hívtak ide Várpalotára, hogy tegyem rendbe a kórházat, amely már több mint 10 éve veszteségesen mûködik. Már háromszor konszolidálták az intézményt, vagyis három alkalommal mentette meg az önkormányzat a csõdtõl. A betegek elpártoltak, hiszen fejlesztésre sohasem jutott elegendõ pénz. A várpalotai kórház jelenleg egy adósságspirálban van, most a megítélése nagyon rossz.
Ebben a helyzetben egy önkormányzat nem sokat tehet. A legtöbbjük nem tud felvenni további hiteleket, mert egyéb pénzügyi gondjai miatt már így is el van adósodva, vagy ha hitelképes, akkor másra is kell a pénz. Ugyanakkor egy vállalkozás sokkal rugalmasabb, egyszerûbbek a döntési folyamatok és banki bevonással képes megvásárolni a szükséges eszközöket és biztosítani a mûködéshez szükséges minél jobb feltételeket.

– Miért fontos a mûködtetõnek, hogy jó gépei legyenek? Sokan úgy gondolják, a vállalkozás célja nem a fejlesztés, hanem az, hogy a meglévõ eszközökkel minél több hasznot „termeljenek”?
– Egy kórház alapvetõen a betegeibõl él. Ha nincsenek betegek, nincs a kórháznak bevétele sem, hiszen az OEP-tõl a betegek ellátásáért kapja a térítést az intézmény. Ezért egy magánüzemeltetõ sokkal érzékenyebben reagál a betegek elvándorlására, mint egy önkormányzat. Elemi érdeke, hogy a betegek bizalmát megszerezze és megtartsa. Mi is azon dolgozunk, hogy a kialakult rossz megítélést megfordítsuk. Szeretnénk visszahozni a betegeinket. Az elment kollégák helyett olyan orvosokkal kötöttünk szerzõdést, akik szívügyüknek tekintik, hogy a betegek visszakerüljenek. Szeretnénk, hogy ha az egynapos sebészet felé mennénk. Természetesen a jó felszereltség ezt a folyamatot is megkönnyíti.
Kardiológia, gasztro-entrológiai, diabetológia, általános belgyógyászat – ezekre az osztályokra új szakorvosok kerültek, és további kollégákkal tárgyalunk annak érdekében, hogy a kórház szakmailag megerõsödjön. A veszprémi kolléga a jövõben a vesebetegek gondozását itt fogja helyben végezi, és a nõgyógyászat területére is olyan orvost vettünk fel, aki az egynapos sebészetben nagyon jártas – éppen most jött haza Angliából –, és õ is minket választott.
Szeretnénk továbbá a megyei és a mi kórházunk között egy gyakorlatorientált együttmûködést is kialakítani. Akiket mi nem tudunk ellátni, azok a lehetõ legrövidebb idõn belül a legjobb helyre kerülhessenek. A Veszprém Megyei Kórházból pedig szeretnénk a krónikus betegeket átvenni, ez ma már folyamatban van.

– Az adósságspirálból hogyan tudnak kikeveredni? Milyen konkrét intézkedéseket tettek?
– A kórházaknál – mint itt is – az egyik legfõbb probléma a rossz munkaszervezés. Sokan nem feltétlenül a betegágy melletti munkát végeznek. Ugyanakkor mégsem mertek korábban senkit elbocsátani, pedig ezt meg kell tenni az ott maradtak érdekében. Vannak olyanok, akik nagyon sokat dolgoznak és vannak – voltak – olyanok is, akik csak néhány órát töltöttek hasznosan a munkaidejükbõl. Ezt egy jó menedzsment látja, tudja, de minden egyes elbocsátott minimum 2-3 roszszalló cikket jelent, amiben támadják a kórház vezetését. Pedig a kiadások 85%-a munkabér volt. A normális 60-65% között van, amit még ki lehet gazdálkodni. Mi az intézkedéseket követõen, végül 15-tel lettünk kevesebben és így 185-en maradtunk.
A másik fontos terület, hogy nagyon keményen átvizsgáljuk a beszállítói árakat. 20-30%-os megtakarításokat tudunk elérni így. Élelmezésben, mûszaki területû fejlesztéseknél megversenyeztetjük a beszállítókat. Tehát nem a betegektõl, a fejlesztésektõl vagy a kollégáktól vonjuk el a szükséges forrásokat, hanem a szállítóinkat válogatjuk meg jobban. A cél, hogy a kórházat nullszaldósan tudjuk mûködtetni. Ehhez körülbelül egy fél év elegendõ.

– Azt mondja, hogy egy 10 éve veszteséges kórházat fél év alatt helyre lehet hozni magánüzemeltetéssel?
– Igen. Bár véleményem szerint nem az a fõ kérdés, hogy önkormányzati vagy vállalkozói üzemeltetésrõl beszélünk-e, hanem az, hogy jó, gondos gazdaként gondolkodjunk és cselekedjünk. Én a magaménak érzem ezt az intézményt, és eszerint dolgozom nap mint nap.

Cseh Teréz