A súlyemelés szerelmese

A hetvenes évek közepétõl akár sportolóként, akár bármilyen más minõségben jártam a T(B)SC súlyemelõtermében, Pócza Károly mindig ott volt. Ma már szinte ugyanolyan tartozék, mint a tárcsák és a rudak vagy az emelõgépek. A negyvenkilenc éves, immár dinasztiaalapító edzõvel pályafutásáról beszélgettünk.

– A magyar és ezen belül a tatabányai súlyemelés legszebb korszakában voltál versenyzõ. Hogyan kezdõdött?
– A Somogy megyei Látrányban születtem 1957-ben. Tatabányára 1966-ban kerültem. A III. számú általános iskolába jártam, ahol Pályi József fedezett fel. Az egyesületben Détár László lett az edzõm.

– Emlékeim szerint viszonylag hamar jöttek az eredmények…
– Igen, többszörös magyar bajnok és csúcstartó voltam az ifjúsági korosztályban, és tagja voltam a válogatottnak is. Sajnos azonban 1982-ben egy súlyos gerincsérülés derékba törte a pályafutásomat, ezután a felnõtt bajnokságokon 5-6. helyezéseket értem el. Legjobb eredményem, amikor 1983-ban befejeztem a versenyzést, sza-kításban 137 kg, lökésben 177 kg volt.

– Hogyan lettél edzõ?
– Nagyon megszerettem ezt a sportágat és magát a miliõt is, így mindenképpen a kö-zelében akartam maradni. Ennek érdekében már versenyzõ koromban belevágtam a felmenõ rendszeri elõképzésbe. A folyamat végén elvégeztem a Testnevelési Fõiskola edzõképzõ szakát. A kezdetekben csak fiatalokkal foglalkoztam, ma már vannak felnõtt versenyzõim is.

– Ismerve téged, az eredmények itt sem maradnak el…
– Így hirtelen nem is tudom felsorolni, de az biztos, hogy több mint száz korosztályos magyar bajnokot neveltem fel. A kiemelkedõbbek közül Nagy Ákos 1997-es junior világbajnoki címét vagy Nagy Szilvia Eb-2. és Vb-3. helyét és Király László Eb-ezüstérmét érdemes megemlíteni. A felnõttek közül Triff-Árkosi Anikó és Nagy Ákos jelenleg is magyar bajnok.

– A sors úgy hozta, hogy dinasztia-alapító is lettél…
– Valóban a sors hozta így, hogy Vajk fiam is ezt a sportágat választotta. Én csak azt kértem tõle, hogy sportoljon, õ választott. Bár azt hiszem, hogy valamilyen formán az én példám is hatott rá. Egészen fiatal kora óta, ahogy haladt, minden korosztályban bajnokságot nyert. Felnõtt bajnoki ezüstérmet is szerzett 2004-ben, mindössze 18 évesen. Jelenleg az õszi junior Eb-re készül. Idén végez a Vendéglátói Szakiskolában. Szakács lesz. Mind a sportban, mind a magánéletben szorgalmas fiatalember. Igazán büszke lehetek rá.

– A rossznyelvek azt mondják, hogy az „öregek” között jobb versenyzõ vagy, mint fiatal korodban…
– Akár igazuk is lehet, hiszen 12 szenior magyar bajnoki aranyérmet nyertem eddig, és van egy negyedik és egy hatodik helyezésem az Eb-rõl. Érdekes világ ez, mert a volt súlyemelõk, még az egykori világnagyságok is óriási presztizst csinálnak abból, hogy hogyan szerepelnek. Én csak egészen egyszerûen szerelmes vagyok a sportágamba, ezért csinálom. Az egészségem megõrzése szempontjából fontos számomra a kemény munka, még ha anyagi áldozatokkal is jár. Jelenleg a németországi Heinzheimben rendezõdõ Eb-re készülök.

– Ilyenkor a sportvezetõk panaszkodni szoktak az anyagi gondokra. Ti hogy vagytok ezzel?
– Természetesen mi is nehezebb körülmények között dolgozunk, de a feltételek adottak. Az önkormányzat a közvetlen támogatáson túl lehetõvé tette, hogy a helyi vállalkozók a helyi adójuk egy részével támogassanak minket, és a szabadidõsport- tevékenységünk is hoz némi bevételt. Nincs dúskálás, de nagy-nagy odafigyeléssel meg tudjuk oldani céljainkat.

– A súlyemelés az athéni olimpia óta mély válságban van. Neked mi a véleményed errõl?
– Az az igazság, hogy mivel megyei vonatkozási is voltak az ügynek, errõl nem szívesen beszélnék. Az azonban igaz, hogy valóban mély gödörben vagyunk, de én töretlenül bízom a súlyemelõ-társadalom megújuló képességében. Az új vezetés felállítása óta már vannak bíztató jelek, ez mindenképpen reményt ad a felemelkedésre.

Süle Károly