Tatabánya Megyei Jogú Város Lavéltára 1992-ben nyílt meg. 1995-tõl e fiatal város legfiatalabb intézményeként, a Megyei Levéltártól függetlenül, önállóan mûködik, s folytatja értékõrzõ értékteremtõ munkáját. Saját kiadói tevékenységük részeként 1994 óta Tatabányai Levéltári Füzetek címmel folyamatosan jelentet meg kiadványsorozatot. Ennek 9. köteteként látott napvilágot a Tatabánya a második világháborúban. Dokumentumok és tanulmányok címû összeállítás.

Bevezetõjében dr. Ravasz Éva fõlevéltáros, igazgató, a kötet szerkesztõje vázolja a kor országos hátterét, az elõdközségek sorsát.
Ismerteti a hadi eseményeket, egykorú napló alapján ír az elõdközségekben folyt háborús cselekményekrõl, községi összeírások, hivatalos jelentések alapján foglalja össze az elszenvedett károkat. Simonik Péter levéltáros: A Magyar Általános Kõszénbánya Rt. vállalat jóléti politikája a II. világháború idején címû nagy ívû áttekintésében arra keres választ: miként mûködött a bányatelep és a környezõ községek életének minden területén meghatározó módon jelenlévõ vállalat szociális politikája, ellátó rendszere, s ez hogyan hatott a munkavállalók élet- és munkakörülményeire. A helyi társadalmi szerkezet és foglalkoztatáspolitika átalakulásának leírása után részletesen elemzi a bányamunkások életkörülményeinek változásait a bányanyitástól (1896) választott korszakának végéig.
Részletesen elemzi a vállalati élelemtárak, lakáspolitika, Bányatárspénztár és egyéb jóléti intézmények szerepét, jelentõségét.
Bemutatja az egészségügyi ellátórendszer fejlõdését, a lakosság egészségvédelmének javítására tett intézkedéseit. Összegzõ megállapítása szerint: a második világháború idõszakára jelentõs átalakuláson ment át a jóléti intézményrendszer fejlõdése, ami a munkavállalók egy részének életkörülményeire is kedvezõ hatást gyakorolt.
“Ezt a pozitív irányú változást azonban nem szabad túlértékelnünk, hiszen láthattuk, hogy a vállalati jóléti politika egyszerre volt megosztó és egyenlõsítõ, mivel csaknem mindig a vállalat gazdasági érdekei mentén szervezõdött.”
A következõ négy írás négy személy sorsán, életén keresztül mutatja be, mi mindent jelentett a második világégés az egyes ember számára. Jó ezek egymás utáni szerkesztése: egy dokumentum, egy tanulmány, visszaemlékezés, majd újabb, Tatabányához kötõdõ egyénre vonatkozó történészi kutatómunka összegzése zárja e szerkezeti egységet.
Az elsõ dokumentum szerzõje (néhai?) Somogyi János felsõgallai születésû honvéd, a Komáromi 22-es gyalogezred aknavetõsének naplóját tartalmazza. Az írást dr. Ravasz Éva látta el elõ- és utószóval. Az 1942. június 21.–szeptember 9. közötti eseményeket tartalmazó leírást õ egészítette ki, tette teljesebbé Szabó Péter: A Donkanyar címû mûvének, és a családnál megmaradt más dokumentumoknak a felhasználásával.
A naplóból kiolvasható: a távol a hazától folytatott céltalan és értelmetlen háborút vívó emberek elkeseredettsége, honvágya, halálfélelme. “A hadnagy úr elhurcolkodik hátra a vonathoz. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudom, talán az éjszakai bombázás, amit nem is csodál az ember, mert itt még nincs olyan ember, aki ne félt volna. Bárcsak ne volna este soha, mert semmitõl nem fél úgy az ember, mint a ratától.”(szovjet harci repülõgép.) Az óriási veszteségek miatt egységük augusztusra gyakorlatilag megsemmisült. Somogyi honvéd, többhavi frontszolgálat után rövid idõre hazamehetett szabadságra. (Így került a családhoz e napló.) A frontra visszaérkezését követõen 1943 januárjában az urivi áttörés után hadifogságba esett. Eltûnt a Szovjetunióban.
Dr. Fülöp Éva történész tanulmányában néhai földinkrõl, a szovjet hadifogságban fiatalon életét vesztett, a hadseregben mûszaki beosztásban harcolt szintén felsõgallai Gesztesi Sándorról ír. Az õ “magán történelmét” családi dokumentumok alapján dolgozta fel és publikálta. A tényszerûség itt is megrázó, drámai erõvel érzékelteti a nagy világégéshez képest kicsi, de sokak számára legnagyobb pusztulást.
Az idén százesztendõs Zsoldos Ferenc a Bányatárspénztár egykori jogászának személyes hangú, dokumentum értékû visszaemlékezését életútjának azon szakaszára, amely egybeesett történelmünk “vészkorszakával”, dr. Ravasz Éva szerkesztette és látta el bevezetõvel. A rövid összefoglaló életrajzi ismertetõ után olvasmányos, kalandos történet következik hátországi eseményekrõl, emberekrõl. A memoárrá szerkesztett írásban a MÁK Rt. tatabányai üzemének “kasztrendszerérõl”, a megyében eltöltött munkaszolgálat mindennapjairól, Budapest ostroma közben átélt megpróbáltatásokról kapunk ma már elképzelhetetlenül megrázó képet. Ez utóbbi azért is fontos, mert Tatabánya (1947-tõl város) elõd községeinek és lakóinak sorsa szorosan kötõdött a fõváros szovjetek általi bevételéhez, – késõbb vitatott szóhasználattal – felszabadításához.
Szûkebb családjából csak e visszaemlékezõ élte túl azokat az embert próbáló és tipró borzalmakat, amikre ma már csak nagyon kevesen emlékezhetnek.
A MÁK Rt. vállalat vezetésében 44 évig részt vett Vida Jenõrõl szintén a kötetet szerkesztõ dr. Ravasz Éva írt életrajzot, amely természetesen egyes pontokon érintkezik Simonik Péter tanulmányával és Zsoldos Ferenc memoárjával.
Ez az írás a kötetben közölt tisztviselõi visszaemlékezés után a környék meghatározó gazdasági vállalata elsõszámú vezetõjének életútjával ismertet meg. Levéltári dokumentumok (MÁK Rt. iratok), a helyi sajtó cikkei, összefoglaló korszak monográfiák segítségével mutatja be a vészkorszakot és benne a tatai szénmedence községei díszpolgárának tragédiába torkolló pályafutását.
Vida Jenõ a sikeres gazdaságszervezõ, iparfejlesztõ tevékenységének, életének legfontosabb tényei röviden. A 19. század végén indult és akkor még a helyét keresõ bányászati vállalatot felfejlesztette, Trianon után is versenyképessé tette, nemcsak az alaptevékenységet, a szénfeldolgozást preferálta, de új iparágakat is meghonosított Magyarországon. A 20-as évekre saját tudása és munkabírása, személyes képességei révén az ország 50-60, zömmel zsidó származású nagypolgári rétegébe emelkedett, akik együtt a magyar gazdasági élet minden ágában döntõ befolyással bírtak. Vida Jenõ széles társadalmi megbecsülésnek örvendett, sok egyéb elismerése mellett a tatai szénmedence községeinek díszpolgári címét is viselte. Lojális volt a fennálló rendszerhez, de politikai szerepet nem vállalt. Az erõsödõ jobboldali nyomás hatására 1941 augusztusában lemondott elnök-vezérigazgatói posztjáról, ami után egyenes út vezetett 1944 március végi letartóztatásához és elhurcoltatásához.
Nem érhette meg az új korszak kezdetét. Fontos értéke e tudományos mûnek. hogy mindezek az írások kötetbe szerkesztve az utókor számára is olvashatóak. Az elemzõ értékelõ tanulmányok és a forrásközlések jól kiegészítik egymást.
Forrásértékû összeállítás Szilaj Ákos: Tatabánya bányatelep, Bánhida, Alsógalla és Felsõgalla II. világháborús halottai címû munkája, amely az anyakönyvek alapján eddig legteljesebb formában teszi közzé 658 ember nevét, adatait. A hadi eseményekben, hadifogságban elhunyt katonák, a háborús események következtében életüket vesztett polgári személyek, elhurcolt és elhunyt polgárok, továbbá a Tatabányán meghalt férfiak, nõk és gyermekek nevét, lakóhelyét, halálának helyét és idõpontját közli. Az áldozatok listáján nem szerepelnek az elõd községekben a harcok során életüket vesztett német és szovjet katonák.
Õket szám szerint közli: Dokumentum-emlékkönyv a II. világháborúban a történelmi Magyarország területén elesett, meghalt magyar katonákról és munkaszolgálatosokról (2001) 2. kötet 285-299. l. Ezzel együtt Szilaj Ákos közleménye a leghitelesebb számvetés, amely a kegyelet és a végtisztesség helyi mementója. Miként az egész kötet is fõhajtás azok elõtt, akik “életüket adták a hazáért, vélt vagy valós igazságokért, szenvedtek halált származásuk miatt, másságukért. Nekünk, utódoknak nem szabad különbséget tennünk közöttük, nincs jogunk bárkitõl megtagadni a fõhajtást.”(Szakály Sándor elõszava a Dokumentum-emlékkönyv elõszavában.)
A kötet Dokumentumok – címû utolsó fejezetében döntõen más levéltárból vett egykorú hivatalos iratok közlésével tették teljessé az évfordulóra emlékezést. A borítón stílszerûen szerepel Nausch Géza helyi szobrászmûvész 1997-ben a bánhidai városrészben felállított emlékmûve. (A síkvölgyi temetõben, 2004-ben avattak kegyeleti parkot az itt elesett szovjet katonák emlékére.)
E mû méltó folytatása a levéltár kiadói tevékenységének. A tudományos alapelvek szerint íródott kötet “nemcsak” a kegyeletet -, de a “csinált város” önbecsülését is szolgálja. A szakszerû pártatlanság és szikár tényközlések új adalékokkal szolgálnak a változó történettudomány-, kor- és hadtörténetírás számára is.
(Tatabánya a II. világháborúban: dokumentumok és tanulmányok. 2006)

Dr. Horváth Géza