„ÕRÜLT HELYZETHEZ ÕRÜLT EDZÕ KELL”
A LEGFONTOSABB A TATABÁNYAI FOCI
– Elég régi történet már a nem túl szép emlékû távozása Tatabányáról, így nem árt, ha a fiatalabb generáció is megismeri egy kicsit közelebbrõl.
– Ötvennégy éves vagyok, Debrecenben érettségiztem, majd biológia-testnevelés szakos tanári diplomát szereztem. Sokáig a pszichológiával kacérkodtam, végül úgy döntöttem, hogy az ilyen irányú tehetségemet inkább a labdarúgásban szeretném alkalmazni. A Testnevelési Egyetemen szereztem szakedzõi diplomát, de közben is, már 27 éves koromtól végeztem edzõi tevékenységet. Végigjárva a ranglétrát minden korosztállyal dolgoztam, Szekszárdon még sportiskolai igazgató is voltam. A Bonyhád volt az elsõ felnõtt csapatom, majd a Debrecen következett, innen Oroszlányra vetett a sorsom, ahol három percen múlott az NB I–be jutásunk. A Tatabánya volt az elsõ csapatom a legmagasabb osztályban, sajnos a vezetõk nem engedték kitölteni a szerzõdésem idejét. A továbbiakban még nyolc helyen dolgoztam több-kevesebb sikerrel, és az olimpiai válogatott edzõje is voltam. Négy évig Kuvaitban, majd az Egyesült Államokban tevékenykedtem. Visszatérésem után a Sport TV szakkommentátora lettem és egy ideig a Magyar Labdarúgó Edzõi Testület elnöke is voltam.
– Hogyan került ismét Tatabányára?
– Török József elnök keresett meg telefonon. Mit mondjak, váratlanul ért a dolog, de miután leültünk tárgyalni, megállapodtunk. A cél egyértelmûen a bennmaradás az elsõ osztályban. Itteni tevékenységem mellett folytatom a televíziós munkámat is, de ezután már csak külföldi mérkõzésekrõl mondok véleményt.
– Egyes vélemények szerint könnyû helyzetben van, hiszen ha a csapat NB I–es marad, az óriási bravúr, ha nem, az szinte természetes.
– Szerintem itt egy stabil csapat mûködött, amely most õrült helyzetbe került. Õrült helyzethez pedig õrült edzõ kell. Ez egy õrült vállalkozás, és ez engem inspirál.
– Teljesíthetõ a cél?
– Amikor még kívülálló voltam, a Debrecen és a Honvéd ellen nulla pontot tippeltem, és sajnos ez be is jött, immár az én irányításommal. A csapat játékában látom az elõrelépési lehetõségeket. Még van hátra hét forduló, a csapat nem rossz, küzdeni fogunk a végsõkig. Mi más lennék, ha nem optimista?
– Viszont, ha mégsem sikerül, biztosan újra rengeteg támadást kell majd elviselnie a nyilvánosság részérõl is.
– Én soha nem kerestem a sajtót, igaz soha nem is mondtam nemet a szereplésre. Én soha nem tettem mást, csak nyíltan, köntörfalazás nélkül, pontos fogalmazással elmondtam a véleményemet. Nem fogok elbújni most sem. Azt azonban mindekképpen szeretném leszögezni, hogy most nem az én egyéni sorsom a fontos, hanem a tatabányai labdarúgás jövõje.
Az interjú készítését követõen a Tatabánya hazai pályán 3:2-re legyõzte a Fehérvár együttesét (erre 18 éve nem volt példa), így megkezdte a felzárkózást. Lehet, hogy kezd hatni a csapatra Tornyi mester fanatizmusa?
Süle Károly